Minden úgy kezdődött, hogy kitaláltuk Mártival, hogy kéne tenni az egészségért így hát járjunk el teniszezni. Én még életemben SOHA teniszütőt nem fogtam a kezemben, de mindent ki kell próbálni egyszer, szóval belementem. Viszont nincs ütőm, be kellett szerezni egyet. Találtam is egy tetszetőset neten használtan. Sárbogárdon volt az aranyos én meg Pesten, így kitaláltuk, hogy kössük össze a kettőt egy motoros kiruccanással. A 6-os utat úgyis jól ismerem, milliószor megjártam már, legyen ez az első nagyobb utassal való motorozásom.
Geocachingon ki is néztünk egy ládát a környéken, egy Isten háta mögötti kis zsákfaluban, Nagylókon, Sárbogárdtól pár km-re.
Becsomagoltunk, kitaláltuk hogy fogunk motoron hazahozni egy teniszütőt (nem olyan egyszerű ám..), csináltunk szendvicset aztán uccu neki. Tök jó volt, szép volt az idő, ideális motorozás. Mikor megérkeztünk a gyönyörűen lelakott lakótelepi panelházhoz aminek a parkosított játszóterén egy pár nyalta-falta egymást, rögtön felhívtam az embert, hogy megjöttünk az ütőkért. Egy jó darabig várnunk kellett a párocska társaságában, mert jóval előbb érkeztünk a megbeszéltnél. De nem hagytuk kárba veszni az időt, amíg vártunk megtanítottam Mártit gerléül huhogni és a mászókákat is megmásztuk.
Majd megérkezett az ember (kiderült, hogy ő is motorozik) és lebonyolítottuk az üzletet. Megkérdeztük (helyi lévén) hogy mondja már el merre jutunk el Nagylókra.
"Ó" aszongya "Pofon egyszerű! Itt kimentek, aztán balra, aztán kanyarog az út, aztán jobbra, elhagyjátok a várost, aztán mentek, de vigyázzatok mert kutyák vannak, aztán tovább, aztán Kislók, utána jobbra... nem is... egyenesen... nem is... őőőő...."
Itt kezdett fura képet vágni, ahogy mi is.
"Várjatok lerajzolom, mert belekeveredek". Azzal leguggolt a kocsi mellé a kavicsos-homokos földre és odarittyentett egy térképet nekünk. Elég kesze-kusza volt, de azért érthető. Megköszöntük, felszerelkeztünk és nekivágtunk felkutatni Nagylókot.
Egész könnyen oda is találtunk, minden veszélyes részt amit leírt az emberünk (kutyák, rossz, beszűkült út, veszélyes, folyton piszkos kanyarok) túléltük és megérkeztünk Nagylókra. No akkor már csak a Piroska-tavat kell megtalálni. Kavarogtunk egy kicsit a faluban, majd megérkeztünk a zsák aljához (mertugye zsákfalu) ahol tovább nem volt csak egy kocsma két bácsival előtte, akik már szürcsölgették a jó hazait. Márti nyomban le is pattant és odament hozzájuk, hogy magyarázzák már el, hogy merre van a Piroska-tó.
"Ó hát túljöttetek, menjetek vissza a vasútig, és ott jobbra. Már várnak titeket!"
Döbbenet, kínos nevetgélés a részünkről és buta arckifejezés. Ekkor még nem sejtettük, hogy tényleg várnak....
"A versenyre jöttetek nem?"
"őőő... nem. Milyen verseny?"
"Há' horgászverseny!"
"Ahha. Hát nem arra jöttünk, de köszönjük." Azzal tovább indultunk és szépen el is jutottunk a tóhoz. Leparkoltuk a vasat és leültünk a tó mellé dzsípíeszt izzítani. Az enyém szokásához híven bekrepált így Márti okostelefonjára támaszkodtunk. Meg is lett, 300 métert mutatott kicsit balra. El is indultunk az ösvényen. Egy csomó horgász és egy csomó pottyantós budi mellett haladtunk el (tök jó, hogy manapság a tavak is hogy fel vannak szerelve!), de az ösvény egyre szűkült és dzsindzsásodott (életemben nem írtam még le ezt a szót...). Küzdöttünk tovább az ember magasságú csalánok között, majd kiértünk egy útra. Na nem jó helyen vagyunk, de reméltük, hogy meg tudjuk kerülni a tavat így tovább mentünk és pár méter után meg is láttunk egy másik ösvényt befele. Na ez lesz az! És nagy lelkesedéssel megindultunk, bár Márti már kicsit bemorcult a nagy őserdőtől. Mentünk is egy darabig, amig az utunk nem végződött egy tó-darabban, amit csak hatalmas gumicsizmában vagy úszva tudtunk volna leküzdeni. Nem volt mit tenni, a másik irányból kellett megkerülni, így visszatértünk a kalandos útvonalon a kiinduló pontig és megkerültünk a tavat a másik irányból.
Itt is sok horgász keresztezte utunkat, némelyiknek akkora botja volt amekkorát én még sosem láttam. Hogy lehet ezekkel horgászni?? Volt pár kedves bácsi aki rögtön invitált is minket, mondván, hogy "Ne aggódjunk, nincsen neki asszony és maradjunk egy kicsit." Meg voltak akik éppen ettek, azoknak jóétvágyat kívántunk és aranyosan rögtön meg is kínáltak minket amit mi udvariasan visszautasítottunk. Meg is jegyeztük, hogy nohát ez nem pest itt köszönnek az emberek ha elmész mellettük és még nevetnek, mosolyognak és aranyosak is!
Elértünk egy dombot a parton, felmásztunk és egy kis akácosban meg is találtuk a ládát. Utána kiültünk a domb szélére és a kilátásban gyönyörködve elmajszoltuk a szendvicseinket. Akarom mondani elmajszoltuk volna, ha nem integet és kiabál nekünk egy csoport ember (kiváltképp egy szőke nő) a domb aljában.
"Lányok! Gyertek ide! Na gyertek már! Lányok! LÁNYOK! GYERTEK MÁÁÁR! Lányok!!"
Még be sem fejeztem a szendvicsem, de nem volt mit tenni, menni kellett, így fogtam a félig megevett uborkám meg szendvicsem, a teniszütőt és minden cuccot és megindultunk lefelé. Egy baráti társaság voltak, akik kijöttek horgászni és itt is alszanak mert ők is városiak és messziről jöttek és hajnali 3-kor már disznót vágtak, most meg horgásznak és tesco sátorban fognak itt aludni, de reggel 6-kor már indulnak tovább. (Így kell ezt!) Tök jófejek voltak, rögtön bemutatkozott mindenki és kínáltak minket mindennel. Mi hevesen visszakoztunk, hogy "köszi, még a fél uborka itt van a kezemben, de nagyon aranyosak meg minden". Dumáltunk egy csomót és hát rögtön világos lett előttünk, hogy a szőke néni nem szomjas már. Dehát van ilyen, nem kell szégyellni, jókat nevettünk, minden ellenkezésünk ellenére belénk diktáltak egy pár békönbe csavart virslit meg egy kis kólát. Márti nagy ölelést is kapott a nénitől, aki engem is jól megszorongatott, miközben percenként elmondta, hogy ő itatta le a Gézát. Szóval jól elvoltunk és vicces volt, de kellett visszamennünk Pestre mert estére be volt még tervezve egy ZP-s Paddy and the Rats is. Így szomorú búcsút vettünk és elkezdtünk visszafele tendálni a moci felé. Felszerelkeztünk és indultunk hazafele.
Az úton csak egyszer hagytuk el majdnem az ütőt, de ezen kívül ismét egy jót motoroztunk.
Mivel eléggé késésben voltunk rögtön ZP-be mentünk, ahol kisebb sor fogadott. Majd odajött egy csaj és monda, hogy bocs, de megtelt a hely és csak akkor engednek be, ha jön ki ember... Remek, Gábor már benn vár minket... Így elkezdtünk mi is várni, bár eléggé hülyeségnek éreztem, hogy benn van egy csomó hely, üresek az asztalok és a székek, alig van ember, mégsem mehetünk be... Vártunk egy jó háromnegyed órát, a koncert már majdnem lement, amikoris megelégeltem és odamentem az egyik intelligens kopasz úriemberhez aki ott sürgött forgott. Előadtam neki kedvesen, udvariasan (tényleg, itt nincs irónia!) hogy hogy van az, hogy amióta itt állok 16 ember jött ki és egy sem ment be, pedig maga azt mondta itt az embereknek, hogy beengednek, ha kijönnek. Erre csak annyi választ kaptam, hogy "maga nem dolgozik itt, ne pofázzon bele, majd ha jön a felsőbb utasítás akkor fog történni valami."
Ez volt az a pillanat amikor sarkon fordultunk és hazamotoroztunk és inkább megnéztünk egy filmet otthon, de a gonosz kopasz bácsinak sem engedtem elrontani a kedvem egy ilyen jó nap után.
Geocachingon ki is néztünk egy ládát a környéken, egy Isten háta mögötti kis zsákfaluban, Nagylókon, Sárbogárdtól pár km-re.
Becsomagoltunk, kitaláltuk hogy fogunk motoron hazahozni egy teniszütőt (nem olyan egyszerű ám..), csináltunk szendvicset aztán uccu neki. Tök jó volt, szép volt az idő, ideális motorozás. Mikor megérkeztünk a gyönyörűen lelakott lakótelepi panelházhoz aminek a parkosított játszóterén egy pár nyalta-falta egymást, rögtön felhívtam az embert, hogy megjöttünk az ütőkért. Egy jó darabig várnunk kellett a párocska társaságában, mert jóval előbb érkeztünk a megbeszéltnél. De nem hagytuk kárba veszni az időt, amíg vártunk megtanítottam Mártit gerléül huhogni és a mászókákat is megmásztuk.
Majd megérkezett az ember (kiderült, hogy ő is motorozik) és lebonyolítottuk az üzletet. Megkérdeztük (helyi lévén) hogy mondja már el merre jutunk el Nagylókra.
"Ó" aszongya "Pofon egyszerű! Itt kimentek, aztán balra, aztán kanyarog az út, aztán jobbra, elhagyjátok a várost, aztán mentek, de vigyázzatok mert kutyák vannak, aztán tovább, aztán Kislók, utána jobbra... nem is... egyenesen... nem is... őőőő...."
Itt kezdett fura képet vágni, ahogy mi is.
"Várjatok lerajzolom, mert belekeveredek". Azzal leguggolt a kocsi mellé a kavicsos-homokos földre és odarittyentett egy térképet nekünk. Elég kesze-kusza volt, de azért érthető. Megköszöntük, felszerelkeztünk és nekivágtunk felkutatni Nagylókot.
Egész könnyen oda is találtunk, minden veszélyes részt amit leírt az emberünk (kutyák, rossz, beszűkült út, veszélyes, folyton piszkos kanyarok) túléltük és megérkeztünk Nagylókra. No akkor már csak a Piroska-tavat kell megtalálni. Kavarogtunk egy kicsit a faluban, majd megérkeztünk a zsák aljához (mertugye zsákfalu) ahol tovább nem volt csak egy kocsma két bácsival előtte, akik már szürcsölgették a jó hazait. Márti nyomban le is pattant és odament hozzájuk, hogy magyarázzák már el, hogy merre van a Piroska-tó.
"Ó hát túljöttetek, menjetek vissza a vasútig, és ott jobbra. Már várnak titeket!"
Döbbenet, kínos nevetgélés a részünkről és buta arckifejezés. Ekkor még nem sejtettük, hogy tényleg várnak....
"A versenyre jöttetek nem?"
"őőő... nem. Milyen verseny?"
"Há' horgászverseny!"
"Ahha. Hát nem arra jöttünk, de köszönjük." Azzal tovább indultunk és szépen el is jutottunk a tóhoz. Leparkoltuk a vasat és leültünk a tó mellé dzsípíeszt izzítani. Az enyém szokásához híven bekrepált így Márti okostelefonjára támaszkodtunk. Meg is lett, 300 métert mutatott kicsit balra. El is indultunk az ösvényen. Egy csomó horgász és egy csomó pottyantós budi mellett haladtunk el (tök jó, hogy manapság a tavak is hogy fel vannak szerelve!), de az ösvény egyre szűkült és dzsindzsásodott (életemben nem írtam még le ezt a szót...). Küzdöttünk tovább az ember magasságú csalánok között, majd kiértünk egy útra. Na nem jó helyen vagyunk, de reméltük, hogy meg tudjuk kerülni a tavat így tovább mentünk és pár méter után meg is láttunk egy másik ösvényt befele. Na ez lesz az! És nagy lelkesedéssel megindultunk, bár Márti már kicsit bemorcult a nagy őserdőtől. Mentünk is egy darabig, amig az utunk nem végződött egy tó-darabban, amit csak hatalmas gumicsizmában vagy úszva tudtunk volna leküzdeni. Nem volt mit tenni, a másik irányból kellett megkerülni, így visszatértünk a kalandos útvonalon a kiinduló pontig és megkerültünk a tavat a másik irányból.
Itt is sok horgász keresztezte utunkat, némelyiknek akkora botja volt amekkorát én még sosem láttam. Hogy lehet ezekkel horgászni?? Volt pár kedves bácsi aki rögtön invitált is minket, mondván, hogy "Ne aggódjunk, nincsen neki asszony és maradjunk egy kicsit." Meg voltak akik éppen ettek, azoknak jóétvágyat kívántunk és aranyosan rögtön meg is kínáltak minket amit mi udvariasan visszautasítottunk. Meg is jegyeztük, hogy nohát ez nem pest itt köszönnek az emberek ha elmész mellettük és még nevetnek, mosolyognak és aranyosak is!
Elértünk egy dombot a parton, felmásztunk és egy kis akácosban meg is találtuk a ládát. Utána kiültünk a domb szélére és a kilátásban gyönyörködve elmajszoltuk a szendvicseinket. Akarom mondani elmajszoltuk volna, ha nem integet és kiabál nekünk egy csoport ember (kiváltképp egy szőke nő) a domb aljában.
"Lányok! Gyertek ide! Na gyertek már! Lányok! LÁNYOK! GYERTEK MÁÁÁR! Lányok!!"
Még be sem fejeztem a szendvicsem, de nem volt mit tenni, menni kellett, így fogtam a félig megevett uborkám meg szendvicsem, a teniszütőt és minden cuccot és megindultunk lefelé. Egy baráti társaság voltak, akik kijöttek horgászni és itt is alszanak mert ők is városiak és messziről jöttek és hajnali 3-kor már disznót vágtak, most meg horgásznak és tesco sátorban fognak itt aludni, de reggel 6-kor már indulnak tovább. (Így kell ezt!) Tök jófejek voltak, rögtön bemutatkozott mindenki és kínáltak minket mindennel. Mi hevesen visszakoztunk, hogy "köszi, még a fél uborka itt van a kezemben, de nagyon aranyosak meg minden". Dumáltunk egy csomót és hát rögtön világos lett előttünk, hogy a szőke néni nem szomjas már. Dehát van ilyen, nem kell szégyellni, jókat nevettünk, minden ellenkezésünk ellenére belénk diktáltak egy pár békönbe csavart virslit meg egy kis kólát. Márti nagy ölelést is kapott a nénitől, aki engem is jól megszorongatott, miközben percenként elmondta, hogy ő itatta le a Gézát. Szóval jól elvoltunk és vicces volt, de kellett visszamennünk Pestre mert estére be volt még tervezve egy ZP-s Paddy and the Rats is. Így szomorú búcsút vettünk és elkezdtünk visszafele tendálni a moci felé. Felszerelkeztünk és indultunk hazafele.
Az úton csak egyszer hagytuk el majdnem az ütőt, de ezen kívül ismét egy jót motoroztunk.
Mivel eléggé késésben voltunk rögtön ZP-be mentünk, ahol kisebb sor fogadott. Majd odajött egy csaj és monda, hogy bocs, de megtelt a hely és csak akkor engednek be, ha jön ki ember... Remek, Gábor már benn vár minket... Így elkezdtünk mi is várni, bár eléggé hülyeségnek éreztem, hogy benn van egy csomó hely, üresek az asztalok és a székek, alig van ember, mégsem mehetünk be... Vártunk egy jó háromnegyed órát, a koncert már majdnem lement, amikoris megelégeltem és odamentem az egyik intelligens kopasz úriemberhez aki ott sürgött forgott. Előadtam neki kedvesen, udvariasan (tényleg, itt nincs irónia!) hogy hogy van az, hogy amióta itt állok 16 ember jött ki és egy sem ment be, pedig maga azt mondta itt az embereknek, hogy beengednek, ha kijönnek. Erre csak annyi választ kaptam, hogy "maga nem dolgozik itt, ne pofázzon bele, majd ha jön a felsőbb utasítás akkor fog történni valami."
Ez volt az a pillanat amikor sarkon fordultunk és hazamotoroztunk és inkább megnéztünk egy filmet otthon, de a gonosz kopasz bácsinak sem engedtem elrontani a kedvem egy ilyen jó nap után.
