Nem kell aggódni, nem a terhességi tesztem.
Hanem a mai nap mérlege. Reggel ugyanis a lajhár születésnapját egy jó kis veszekedéssel nyitottuk, amolyan mindenki-ellene stílusban, szóval ketten barmoltuk le az anyukájával, de csak nem látta be igazunkat. Ezáltal jókedvre derülve elindultam tőlük rutinpálya irányába, azaz csak indultam volna, mert ekkor már késésben voltam, és amikor oktatómtól érdeklődtem, tudja-é melyik busz jár arra, egy sóhajjal úgy döntött, inkább értem jön. Késett picit, ami jól is jött, mivel ekkor rádöbbentem, hogy az útlevelem a lajhárnál maradt, lajhár már majdnem beért a munkahelyére, szóval őt meg jól meg kellett várni, hogy visszajöjjön, odaadja a fontos okmányom (a személyimet ugyanis egy ideje nem lelem) majd bepattantam a kocsiba, és elvágtattunk Kawasaki irányába.
Volt egy órácskám gyakorolni, azt mondanám, egész jól ment, és a végén enyém lett a Láthatósági Mellény - ez azt jelenti, hogy a rutinpályáról a vizsgapályára én vihetem ki a motort. Ehhez fülbevalót sem kaptam (a.k.a fülhallgató), állítólag nem volt más dolgom, mint azt az autót követni, aminek a tetején egy T betű segíti a könnyebb tájékozódást (tudnillik, hogy ez a teteje). Arra persze oktató bácsi sem volt felkészülve, hogy az első körforgónál közénk kanyarodik egy másik autó, ezzel elvágva engem tőle, de a feladatot sikeresen megoldottam: ötvennel repesztettem végig az úton, indexeltem, kerülgettem, kanyarogtam, ügyi voltam - nem utolsósorban pedig iszonyatosan élveztem.
Semmi nem állt hát közém és a motorozás közé.
Megérkeztünk a pályára, a másik srác, akivel együtt vizsgáztunk, neki is esett: motorotologatás, műszakielmondás. Barátnőjével lesből figyeltük, a vizsgabiztos mosolygott - nagy baj nem lehet. De sajnos a srác már az első pályán a második bójánál letette lábát, túl ideges volt, valamit elrontott - bukás.
Odaslattyogott ekkor a birge a vizsgabiztoshoz, átadta papírjait, és a bácsi azonnal felhúzta szemöldökét; mi az, hogy nekem nincs személyim?
-Lejárt - habogtam - azt mégsem mondhatom, hogy szerintem az ágy alatt van?!
-Akkor is el kellett volna hozni.
A bácsi amúgy igazi mosolygós gyilkos volt: folyton felfelé állt a szája, de érezni lehetett rajta, hogy nem kedvességből, hanem önnön fontosságának tudatában teszi ezt.
Elindultam. Nyolcastolás simán, műszaki röhögve, első pálya erős parákkal megtámogatva, de sikeresen teljesítve. Második pálya: balra-jobbra-balra-jobbra-visszafordul…. és mivel ez a pálya pont az ellenkező irányba lejt, mint amin tanultam; elvesztettem az egyensúlyt és letettem a praclim.
Így bukott meg ma reggel a birge.
A nap többi része ide bújt el.
Hanem a mai nap mérlege. Reggel ugyanis a lajhár születésnapját egy jó kis veszekedéssel nyitottuk, amolyan mindenki-ellene stílusban, szóval ketten barmoltuk le az anyukájával, de csak nem látta be igazunkat. Ezáltal jókedvre derülve elindultam tőlük rutinpálya irányába, azaz csak indultam volna, mert ekkor már késésben voltam, és amikor oktatómtól érdeklődtem, tudja-é melyik busz jár arra, egy sóhajjal úgy döntött, inkább értem jön. Késett picit, ami jól is jött, mivel ekkor rádöbbentem, hogy az útlevelem a lajhárnál maradt, lajhár már majdnem beért a munkahelyére, szóval őt meg jól meg kellett várni, hogy visszajöjjön, odaadja a fontos okmányom (a személyimet ugyanis egy ideje nem lelem) majd bepattantam a kocsiba, és elvágtattunk Kawasaki irányába.
Volt egy órácskám gyakorolni, azt mondanám, egész jól ment, és a végén enyém lett a Láthatósági Mellény - ez azt jelenti, hogy a rutinpályáról a vizsgapályára én vihetem ki a motort. Ehhez fülbevalót sem kaptam (a.k.a fülhallgató), állítólag nem volt más dolgom, mint azt az autót követni, aminek a tetején egy T betű segíti a könnyebb tájékozódást (tudnillik, hogy ez a teteje). Arra persze oktató bácsi sem volt felkészülve, hogy az első körforgónál közénk kanyarodik egy másik autó, ezzel elvágva engem tőle, de a feladatot sikeresen megoldottam: ötvennel repesztettem végig az úton, indexeltem, kerülgettem, kanyarogtam, ügyi voltam - nem utolsósorban pedig iszonyatosan élveztem.
Semmi nem állt hát közém és a motorozás közé.
Megérkeztünk a pályára, a másik srác, akivel együtt vizsgáztunk, neki is esett: motorotologatás, műszakielmondás. Barátnőjével lesből figyeltük, a vizsgabiztos mosolygott - nagy baj nem lehet. De sajnos a srác már az első pályán a második bójánál letette lábát, túl ideges volt, valamit elrontott - bukás.
Odaslattyogott ekkor a birge a vizsgabiztoshoz, átadta papírjait, és a bácsi azonnal felhúzta szemöldökét; mi az, hogy nekem nincs személyim?
-Lejárt - habogtam - azt mégsem mondhatom, hogy szerintem az ágy alatt van?!
-Akkor is el kellett volna hozni.
A bácsi amúgy igazi mosolygós gyilkos volt: folyton felfelé állt a szája, de érezni lehetett rajta, hogy nem kedvességből, hanem önnön fontosságának tudatában teszi ezt.
Elindultam. Nyolcastolás simán, műszaki röhögve, első pálya erős parákkal megtámogatva, de sikeresen teljesítve. Második pálya: balra-jobbra-balra-jobbra-visszafordul…. és mivel ez a pálya pont az ellenkező irányba lejt, mint amin tanultam; elvesztettem az egyensúlyt és letettem a praclim.
Így bukott meg ma reggel a birge.
A nap többi része ide bújt el.
