A paksi incidens után filozofálni kezdtem. És hát hol tud az ember legjobban gondolkozni mint motoron (zuhany alatt is jól lehet, de én akkor épp paksról pécsre tartottam).
A kérdés a miért? A legjobb kérdés, pedig már túl vagyok az "ezmiez?" meg a "miért?" korszakon is elvileg...
Talán ez a sorsom, a végzetem, néha dühöngök rajta, de talán hálát kéne adjak érte. Talán én vagyok a lehetetlenségek asszonya, (inkább angolosítva the impossible situation-girl, így jobban hangzik viszont hosszú...) mint valami jelmezes szuperhős ezzel a furcsa szuperképességgel ami néha átok. Csak nincsenek akkora izmaim.
Miért van, hogy 6 kilós kígyókat fogdosok, akinek akkora a feje mint az öklöm, hogy 12 centis pókok mászkálhatnak a kezemen és semmi, de ha varratszedés van a szájsebészeten, akkor simán elájulok. Pedig már úgy fogadtak, hogy "jaj te vagy a motoros csaj! na akkor a varratszedés meg sem kottyanhat..." mintha lenne összefüggés. Miért? Skizofrén lennék? Két énem lenne? Egy beszari nyúlbéla, hisztis kislány meg egy szupernő aki semmitől nem riad vissza? Miért ájulok el amikor a SAJÁT PIRSZINGEM próbálom cserélni, de attól nem, hogy felmásszak egy virágtartón 3 emelet magasba? (azt többet azért nem játszanám meg, kishíjján lezúgtam. A virágtartó állványzat nem túl stabil és a falhoz való rögzítése is hagy némi kívánnivalót maga után...) Miért nem tolattam le soha senkit, de azért a kocsi középső visszapillantóját simán letöröm a FEJEMMEL(!!!) úgy, hogy a szélvédő üvegből is kitört egy darab!
És miért nem estem soha motorral, egy vezetéstechnikai tréningen sem, amikor félóránként tapasztalták meg a delikvensek a vízszintest, de álló motorral amikor próbálok felszállni a motorra a paksi benzinkúton (mintha még sosem csináltam volna) simán eldőlök vele. És persze rögtön letörik az első fék kar ÉS az index is. Mert miért ne?
És még sorolhatnám a nonszensz miérteket amik olyan kellemesen átszövik kis életem. De boldog optimista módjára a miértek megválaszolása helyett inkább hálátadok, hogy nem 120-nál egy kamion törte le az indexemet, és hogy a sok gyakorlásnak hála már ájulás nélkül cserélem a pirszingem.
A kérdés a miért? A legjobb kérdés, pedig már túl vagyok az "ezmiez?" meg a "miért?" korszakon is elvileg...
Talán ez a sorsom, a végzetem, néha dühöngök rajta, de talán hálát kéne adjak érte. Talán én vagyok a lehetetlenségek asszonya, (inkább angolosítva the impossible situation-girl, így jobban hangzik viszont hosszú...) mint valami jelmezes szuperhős ezzel a furcsa szuperképességgel ami néha átok. Csak nincsenek akkora izmaim.
Miért van, hogy 6 kilós kígyókat fogdosok, akinek akkora a feje mint az öklöm, hogy 12 centis pókok mászkálhatnak a kezemen és semmi, de ha varratszedés van a szájsebészeten, akkor simán elájulok. Pedig már úgy fogadtak, hogy "jaj te vagy a motoros csaj! na akkor a varratszedés meg sem kottyanhat..." mintha lenne összefüggés. Miért? Skizofrén lennék? Két énem lenne? Egy beszari nyúlbéla, hisztis kislány meg egy szupernő aki semmitől nem riad vissza? Miért ájulok el amikor a SAJÁT PIRSZINGEM próbálom cserélni, de attól nem, hogy felmásszak egy virágtartón 3 emelet magasba? (azt többet azért nem játszanám meg, kishíjján lezúgtam. A virágtartó állványzat nem túl stabil és a falhoz való rögzítése is hagy némi kívánnivalót maga után...) Miért nem tolattam le soha senkit, de azért a kocsi középső visszapillantóját simán letöröm a FEJEMMEL(!!!) úgy, hogy a szélvédő üvegből is kitört egy darab!
És miért nem estem soha motorral, egy vezetéstechnikai tréningen sem, amikor félóránként tapasztalták meg a delikvensek a vízszintest, de álló motorral amikor próbálok felszállni a motorra a paksi benzinkúton (mintha még sosem csináltam volna) simán eldőlök vele. És persze rögtön letörik az első fék kar ÉS az index is. Mert miért ne?
És még sorolhatnám a nonszensz miérteket amik olyan kellemesen átszövik kis életem. De boldog optimista módjára a miértek megválaszolása helyett inkább hálátadok, hogy nem 120-nál egy kamion törte le az indexemet, és hogy a sok gyakorlásnak hála már ájulás nélkül cserélem a pirszingem.
