Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Három cseresznyefa

Három cseresznyefa

Kaposfő egyik nevezetessége volt. Mindenki csak ámult-bámult, olyan gyönyörűek voltak, többször is egy évben. Először virágzáskor, nem gyengén feminin rózsaszínbe borítva a házunk előtti részt. Aztán amikor lehullottak a virágok, rózsaszín szőnyeget terítve a házunk elé. Aztán nyáron, a nagy melegben, amikor terebélyes koronájuk a nap nagy részében hűsítő árnyékot adott mind a háznak, mind az arra járóknak, mindenki előttünk állt meg egy kis pihenőre, vagy éppen a rendőrök a trafipaxszal. Aztán ősszel, amikor tarkává váltak a levelek, majd lehullottak, sárga-vörösre váltva a tavaszi rózsaszín szőnyeget.
Persze gond is volt vele bőven, de a kívülállók ezzel mit sem törődtek. Tavasszal a virágokat, ősszel a levelet kellett elsöpörni alóluk, rettenetes mennyiség volt. Azt ugye kivinni az erdőre. Alattuk a fű az árnyékolás és a nedvesség elszívása miatt erősen zsombékossá vált, nem mutatott túl jól. Aztán odáig terebélyesedett a lombozat, hogy elkezdte karistolni az ereszcsatornát, a házfalat, a tetőn a cserepeket. Nem tudott bejönni a szippantóskocsi az udvarunkba, aztán már a szomszédba se. A kamionok oldalát karistolták a kinyúló ágak. Az E-ON egyszer botrányosan megcsonkította a fák belső felét, de hát az ellátás biztonsága ugye az első. A gondok miatt apám úgy döntött, kivágjuk a fákat. Majd alkalomadtán ültetünk másik kettőt a helyükbe, de ez így nem mehet tovább. Két napig dolgoztunk, amíg minden ágat levágtunk, a gallyakat hátrahordtuk a friss szántásra az elégetéshez, az ágakat fölvágtuk tűzifának. Maradt a három törzs, megpróbáljuk eladni valakinek. Úgyse lesz pénzünk arra, hogy megcsináltassuk belőlük az új konyhabútort.
Azzal kezdődött, hogy a szomszédék rokonai eltévedtek, amikor jöttek ki hozzájuk, továbbmentek Kiskorpád felé, mert annyira megszokták, hogy a három óriási fa előtti hídra kell befordulniuk. Ha száz ember nem sopánkodott a faluban, hogy pedig mennyire gyönyörű volt tavasszal meg ősszel, akkor egy se. Mindenki kérdezte, lesz-e helyette, ugye lesz? Hát persze, mondta apám, de csak kettő. Ha lesz rá idő, ültetünk helyette.
Szerettem azokat a fákat, még akkor is, amikor nekem kellett a levelet összeszedni alóla. Szerettem az árnyékát, büszke voltam egy kicsit, amikor dicsérték őket. Mégis, amikor kivágtuk, nekem csak egy meló volt. Nem értem rá azon filozofálni, hogy ennek most fájnia kéne, hiszen győztem levegőt kapni a melóban. Valahogy olyan üresség-érzés töltött el.
2007-ben ott kellett hagynom Győrt, 11 koldus szegénységű, de szabad év után, mert nem bírtak a szüleim a melóval, és anyám egészsége nagyon megromlott, és mivel nincs tesóm, akire rá lehetne tukmálni a segítségadást, muszáj volt visszaköltöznöm. Győrben motorokat javítottam és építettem át, nevem volt a szakmában, már 20-30 km-ről is hordtak oda motorokat hozzám. Pedig sehol nem hirdettem, és javarészt csak magamnak vállalt dolgokat csináltam, nem is ebből éltem (sőt emiatt nem éltem). A gondokat senki nem látta: amiatt tartottam évekig a 77 kg-t, mert kaja helyett inkább alkatrészt, szerszámot meg anyagot vettem, hogy haladjak az elvállalt melókkal. Minden szabadidőmet a motorokra szántam. Amikor hívtam néhány havert a visszaköltözés előtti napon, hogy akkor most szabad a vásár, mindenki vihet, amit akar, és széthordtak mindent, és jó cuccok is kerültek a szemétbe, ott álltam délelőtt 10-kor az üres garázs előtt, amiben még aznap éjjel 2-kor dolgoztam. Tudtam, hogy most férfiember létemre bőgnöm kéne, de nem voltak könnyeim. Csak hideg üresség volt bennem. Végtelen üresség. Évekig álmodtam még utána garázsokkal, hogy ott nekem valami motorokkal kapcsolatos dolgom van. Szinte mindig üresek voltak a garázsok, vagy csak nekem értéket jelentő cuccok voltak bent. Csak az üresség maradt.
Nemrég, kb. egy hete eladtam a Sport Czetkámat. Azért döntöttem így, mert megsértettek. Engem nehéz, de ha egyszer valakinek sikerül, az végleges. Megbocsátás esetleg van, elfelejtés sose. Mindenki dicsérte, aki látta, mennyire szép, milyen jó ötletek vannak rajta, milyen jó hangja van, mennyire normálisan megyek vele stb. A gondokat senki nem látta: igen sok kísérletezés és munka eredménye volt kiküszöbölni a típushibákat, jobban használhatóvá tenni, állandóan jó karban tartani, javítani a kisebb hibákat, télre bevonszolni a csirkeszaros ólba, centizgetni minden alkalommal, stb. Nem is beszélve az alkatrész-ellátás egyre komolyabb nehézségeiről. Apám egyre gyakrabban és egyre komolyabban baxtatott vele, minek egy motor, csak a pénzt viszi, hova teszem rajta a gyereket, egy családapa nem tud kihasználni egy motort (csak azt tudnám, mi a lószerszámmal járt be annak idején ő Kaposvárra dolgozni, egészen 17 éves koromig, mert másik ember mellé fölszállni a buszra vagy a vonatra az büdös volt ugye), mit csinálok vele, ha esik az eső, különben sincs időm, hogy menjek vele (részben neki köszönhető, másik részben a melóhelynek, harmadik részben pedig a másik reklamáló félnek). Aztán ezt fejelte meg a nejem, amikor kijelentette (szerencséjére nem előttem), hogy csakis azért viszi bölcsödébe a gyereket, mert én nem vagyok megbízható (!!!!), mert nekem fontosabbak a motorok, mint a családom. Előtte háromszor magyaráztam el neki, hogy a motorokba már régen belekezdtem, amikor ő meg a Picur még nem voltak képben, és a család anyagi érdekében kell befejeznem a motorokat, mert ha nem teszem, több százezer forintot dobunk ki az ablakon. Nem akarja fölfogni, de azt hiszem, akkor nem én vagyok a hibás. Különben is, nálam jobb pasit milliószám talál, csak ebben az országban is. Nálam megbízhatóbbat egyet se. De ez se érdekli.
A vétel feltétele az volt, hogy mindent vissza kell alakítanom gyárira. Akármilyen fos megoldás, csak gyári lehet minden. Tiszta boldog voltam, évek melója megy megint a kukába. Ígéret ugyan van, hogy egy másik motorra fölkerülnek a dolgok, de hiszem is meg nem is. Leginkább nem. A vasat hazaviszik Csehországba, valószínű egy gyűjtőé lesz. Érdekes ez a gyűjtőség: az én olvasatomban egy jármű nem arra való, hogy tréleren találkozóra, csilivili némmámimvanugyemilyenkirályvagyok, aztán tréleren haza, hanem arra való, hogy A-ból B-be. És arra ezen a motoron nem a gyári állapot a legalkalmasabb. Én nem a puszta imádat tárgyaként tekintettem rá sohasem. Nagyon szerettem, büszke voltam rá, de sose gondoltam arra, hogy kiállítási tárgyként kezeljem. Ő mindent tudott. Olyan dolgokat is, amit soha senkinek nem mondtam el, csak Neki. Nagyon jól tudom, hogy nemcsak a családi és anyagi dolgok miatt nem logikus, hogy megtartsam. Hamarosan nagy gondok lesznek a kőolajjal. Nincs már akkora készlet, mint amekkorára hazudják. Még vastagon az Ő élettartamán belül vált volna hasznavehetetlen ócskasággá, és ha ez nálam történik, akkor az még jobban fájt volna.
Ráadásul otthon nem is végezhetem el a visszaalakítást, a melóhelyemen puncsolok vadidegeneknek, kockáztatom az állásom, inkább mint hogy fatertól el kelljen viselni azt, amit kapnák érte. És könnyek helyett megintcsak üresség. Végtelen üresség. Biztos vagyok benne, hogy amikor elviszik, kérek majd pár percet Vele kettesben, és ott el fog törni a mécses. De általában nem sírok, csak az üresség maradt.

Hozzászólások

Z
Egyszer már a sarkadra állhatnál és akkor a rinyás blogok helyett,vidám blogokat is tudnál írni...Amúgy sajnálom,komolyan! :(
 
Amikor ilyet olvasok, mindig az jut eszembe, talán igazam van, hogy rettegek mindenféle kapcsolattól, mert a kapcsolattal véget ér a szabadság, az élet, minden.
De ennek nem szabad így történnie, nem így kell működnie. Egy normális kapcsolatban a felek egyenrangúak, hagynak teret, a feladatokat megosztják.
Pl. kolléganőim arról próbáltak ma meggyőzni, hogy ha majd szerelmes leszek, igenis a vacsorafőzés lesz életem középpontja, álmaim álma, és dobok érte mindent: egyetemet, jógát, szabadidőt. Szerintem normális kapcsolatnál nem, ezek mind maradhatnak, főzés meg csak hétvégén. Feltéve, ha nem szombat este esek haza Miskolcról. Legtöbb melóhelyen lehet ebédelni, szóval ehet főtt kaját.
 
Most őszintén!Neked ez így egy boldog életnek tűnik?Márpedig minden fájdalomról és veszteségről te is tehetsz,mert hagyod magad.Ez a te életed,úgy baszod el ahogy akarod,de nem lenne jobb,ha nem mások paprikajancsija lennél?
 
Hölgyek-urak! Most mi van, telihold? Hallottátok ugye a szabad akarat fogalmát? Meg a mindenki a maga sorsának kovácsa és a ki mint vet úgy arat, meg ilyeneket? Az ősi bölcsességből azt, hogy amit gondolsz az van? Mindenki pont ott van, ahol lenni akar? És Te is hallottál már mindezekről, ugye Vidék?
De mivel zabos vagyok, így hajnali négykor (leginkább magamra:mad:), megkérdem tőled én is: intelligens, sőt intuitív ember vagy. Miért a vágy-szenvedély természeted rángatásában rinyálsz még mindig, miért nem a Lélek által irányítottan végzed a Teremtői Tervben rád kirótt szolgálatot sokak, és főleg önmagad javára?????? Minának igaza van. A mártírkodás tipikusan gyökércsakrás alulmúködés, márpedig annak a csakrának a helyes működésétől az életed függ. Sokat segíthetne neked, ha kölcsön tudnád kérni valakitől a Csakrák és archetípusok c. könyvet, és elvégeznéd a benne lévő gyakorlatokat.
 
macs;bt23602 írta:
Amikor ilyet olvasok, mindig az jut eszembe, talán igazam van, hogy rettegek mindenféle kapcsolattól, mert a kapcsolattal véget ér a szabadság, az élet, minden.
De ennek nem szabad így történnie, nem így kell működnie. Egy normális kapcsolatban a felek egyenrangúak, hagynak teret, a feladatokat megosztják.
Pl. kolléganőim arról próbáltak ma meggyőzni, hogy ha majd szerelmes leszek, igenis a vacsorafőzés lesz életem középpontja, álmaim álma, és dobok érte mindent: egyetemet, jógát, szabadidőt. Szerintem normális kapcsolatnál nem, ezek mind maradhatnak, főzés meg csak hétvégén. Feltéve, ha nem szombat este esek haza Miskolcról. Legtöbb melóhelyen lehet ebédelni, szóval ehet főtt kaját.
Te kis konyhatündér :D
Na jó, igazad van télleg, egy kapcsolatér télleg sokat kő föladni. Eggyetlen lehetőség, hogy MINDENT megcsinyáász a komoly kapcsolat előtt, amit valaha az életbe akartá. Ez különössen Nálatok csajokná nehéz dolog. Maxi respect!
 
fneildi;bt23604 írta:
Most őszintén!Neked ez így egy boldog életnek tűnik?Márpedig minden fájdalomról és veszteségről te is tehetsz,mert hagyod magad.Ez a te életed,úgy baszod el ahogy akarod,de nem lenne jobb,ha nem mások paprikajancsija lennél?
Bocs hogy főhúztalak, nem ez vót a szándékom. De sok ollyan dolog van, amit a embör CSAK a BARÁTAINAK mondhat ee.:love:
 
brigó;bt23606 írta:
Hölgyek-urak! Most mi van, telihold? Hallottátok ugye a szabad akarat fogalmát? Meg a mindenki a maga sorsának kovácsa és a ki mint vet úgy arat, meg ilyeneket? Az ősi bölcsességből azt, hogy amit gondolsz az van? Mindenki pont ott van, ahol lenni akar? És Te is hallottál már mindezekről, ugye Vidék?
De mivel zabos vagyok, így hajnali négykor (leginkább magamra:mad:), megkérdem tőled én is: intelligens, sőt intuitív ember vagy. Miért a vágy-szenvedély természeted rángatásában rinyálsz még mindig, miért nem a Lélek által irányítottan végzed a Teremtői Tervben rád kirótt szolgálatot sokak, és főleg önmagad javára?????? Minának igaza van. A mártírkodás tipikusan gyökércsakrás alulmúködés, márpedig annak a csakrának a helyes működésétől az életed függ. Sokat segíthetne neked, ha kölcsön tudnád kérni valakitől a Csakrák és archetípusok c. könyvet, és elvégeznéd a benne lévő gyakorlatokat.
Nem az energialeszívás a célom ezzee a bloggaa (se), nagyon sajnálom, hogy főhúztalak többeteket! Örömmee óvasom, hogy több jó értelembe vett boszi van köztetek. Érdekes ez a dolog, nemrég gondúkoztam ee rula.

Amikó könnyítteni akartam a életemen, mindig fordítva sűt ee. Eztet a lyányt is azé vettem ee, mer ollyan szorgalmasnak tűnt, meg nem egy divatos testalkat no. Úgy láttam, segíthetek rajta is meg magamon is. Nem így alakút, amikó kiderűtek a dógok, má késő vót, ott vót a gyerek, aki azér készűt ee illyen hamar, mer én höje hittem neki, meg egy kicsit bíztam a belátásába. Sajnos innen csak egyfele van kiút, aztat nem írom le mer idegrohamot kaptok. A sarkamra állás ára az, hogy valaki meghal a családbú. Netán mindenki. Eggyenlőre eztet nem szertném, mer a gazdasági helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy bárki kiborújjon a sorbú. És ennek sajnos én is oka vagyok, egyrészt a bolond jó szivem, amivee évekig támogattam, majdhogynem eetartottam valakit, akirű utólag derűt ki, hogy nem a barátom, csak egy szélhámos, meg meg akartam valósíttani egy álmomat: saját épített motort akartam magamnak, és az utósó példányok befejezése is sokba kerül, de még többe kerűne, ha nem fejezném be üket. Ha tudtam vóna, hogy egy párkapcsolat ezze is járhat, nem vágok bele. Most böcsülöm igazán a második barátnőmet, mer ugyan kissé lököttnek tűnt, de hiányzott belüle minden brazilsorozatos ármánykodás meg hátsó szándék.

:love:
 
"A házasság két ember szövetsége olyan gondok megoldására, amelyek anélkül föl sem merültek volna." :D:D
 
Tudod Vidék mi jutott most eszembe...? Egyszer a Nagyim azt mondta kb olyan 10-11 éves korom magasságában, anyám egyik háromnapos hétvégi vesze/rekedési rohama után vasárnap este, amikor már bedagadt a fejem a veréstől és a szemeim a bőgéstől, a konyhaszekrényt meg baltával széjjel volt verve, hogy "nem csodálnám, ha egyszer úgy elmennél, hogy nem akarnál visszajönni. Még meg is értenélek, jobb lenne elmenni innen, menj is amikor megteheted." Ez olyan 22-23 évvel ezelőtt volt. A konyhaszekrény bűne annyi volt, hogy lógott rajta egy ajtó, és egy csavart meg kellett volna húzni. Ez azért volt különösen gáz szitu, mert anyám egy bringát is össze tudott rakni magának, de valószínűleg valójában csak megunta a kredencet, és keresett egy indokot amiért üvölthet és törhet-zúzhat. Nos, egyvalamit megtanultam tőle: maximum szórakozásból állok le emberi játszmákra és az érzelmi terror hidegen hagy, leszarom a mártíromkodó, érzemi zsarnok, terrorizátor és egyéb húzásokat. Maximum bosszant, és elég csúnyán reagálok rá, leszarom aki nekem így produkciózik, + nem érdekel az érzelmi zsarolás, a más hülye intrikus véleménye (az értelmes, jószándékú kritikát díjazom), tudatosan kerülöm az anyámféle messziről büdös érzelmi és fizikai terroristákat (mert már elég nagy vagyok, hogy vissza tudjak ütni).

Igaza lett a Nagyimnak (mint mindig). Nem megyek vissza, pedig miatta esz a penész rendesen, mert ő nevelt fel, és olyan jó lenne abból a sok jóból valamit visszaadni... de valahol érzem, hogy érti miért... Most az a nagy szitu, hogy anyám a hős gyermek, én meg a fekete bárány aki nem jár haza, valószínűleg kurva és drogozik, ha meg előkerül, "takarodjinnen". Nagyim meg megsüketült, valószínűleg már nem akarja hallgatni anyám szövegét.

Ahol adnak fogadd el, ahol ütnek szaladj el. Ez a mondás családon belül ezerszeresen érvényes, mert ők nyomoríthatnak meg a mindennapi szemétségeikkel a legjobban. Vica-verza viszont ők is emelhetnek fel a legmagasabbra a támogatásukkal. Nem biztos, hogy el kell menni, lehet csak meg kell tanulni mindenkinek nemet mondani. Akár felosztani az otthoni teendőket: te ezt én azt csinálom, legyen mindenkinek feladata, elfoglaltsága, amiből aztán sikerélménye, stb. Tanárembervagy vagy miféle. Pedagogizáljál, tanultál pszichológiát is, használd már a tudást amit kaptál!!!! Nem véletlen kaptad, vedd már észre, nem csak idegeneket kell tanítani, hanem a családtagjaidat is...

Vannak korszakok, és időszakok, amiket le kell zárni. Aztán túllépni rajtuk. De a környezetedre ne vetítsd ki a múltad, mert mindenki csak a maga baját érzi át igazán. Adj MAGADNAK egy új esélyt. Rendszerint akkor indul el az ember, amikor már úgy érzi, hogy nincs mit vesztenie. De kérdem én, miért kell mindent elveszíteni? A nulláról sokkal nehezebb építkezni, a romok meg lehetnek építőkövek... Tanulj abból ami történt, a te sorsod a tét. Tanár vagy, tanulj és taníts!
 
Kedves Vidék!Nem húztál fel,én nem ítéllek el és nem is sajnállak,pláne nem haragszok.Semmi gond azzal,hogy ezeket nekünk elmondod(köszi a bizalmat:love:!),de ha valaki olyat mond neked,amit a szíved mélyén tudsz,csak még te se akarod beismerni magadnak,akkor nem nyavalyogni meg kifogásokat keresgélni kell,hanem elgondolkozni azokon a gondolatokon!Ahogy Zéé is írta,megint csak rinyálsz.Persze,persze,sok szar jön szembe az emberrel,nem csak sült galamb,de mindenre van megoldás,mindig van választás.Ha azt nézem,hogy Yama milyennek írta le a gyerekkorát,és nem ismerném a mostani életét,simán el tudnám képzelni,hogy egy narkóskurva lett belőle.De nem az lett,mert ő nem így akarta és képes volt tenni ellene.Mind fizikailag,mind mentálisan.Te se vagy hülyébb,se gyengébb,neked miért ne menne????????????????????????????????????????????????????????
A blogjaidat pedig ezután is szivesen fogom olvasni,mert érdekel,hogy mi lesz veled és én bízom abban,hogy megtalálod a magad boldogságát!:love:
 
Húsvét van, az Emberiség legnagyobb ünnepe (bár ez kevesen tudják:((). Nem megszületni volt nehéz (még Jézusnak sem), hanem feltámadni "halottainkból" (bár Jézus Krisztus nem halt meg a kereszten, de ezt most hagyjuk). Sem a terjedelem, sem a forma nem alkalmas hosszas filozófiai és világnézeti fejtegetésekre, de megosztanám veled kedves Vidék azokat a gondolatokat, amelyeken elmélkedem ezen az ünnepen (is). Hátha téged is előbbre visz, ha adaptálod a saját élethelyzetedre, és gondolkodás közben talán megszületik benned a megoldás:
Ha elfogadjuk igaznak azokat az állításokat, mi szerint:
A. minden Egy
B gondolataid teremtő erővel bírnak (hiszen a Világmindenség energiája az ember gondolataiban manifesztálódik)
C ennek következtében a külvilág tükör, vagyis minden, ami körülötted van, Te vagy (még, ha ez nem is tetszik neked),
akkor az élethelyzetem, a problémáim, megéléseim = én vagyok?! Mit változtassak magamon (oki szintről haladva az okozat felé, tehát leginkább a hitrendszeremen, gondolataimon), hogy ez ne így legyen?
Milyen életet szeretnék? Mi áll ennek útjában (ha az van, amit gondolok, ha el tudom hinni, hogy bármi lehet.... stb. Nem tudom elhinni? Miért nem? Próbáltam, és nem sikerült? Milyen tanítás állt mögötte, amit meg kellett tapasztalnom a "teher alatt nő a pálma" elve alapján? Késztetett-e arra, hogy ne üljek, mint maci a málnásban, kényszerítenek-e ezek a körülmények valamerre mozdulásra stb.)
Ha minden egy, és ő(k) én vagyok, felismerem-e magamban ezeket a tulajdonságokat (vagy pld. a mártíromságot, szolgaságot stb.)? Teher-e ez nekem, vagy örömmel vett szolgálat (Jézus is megmosta a tanítványok lábát, pedig már Krisztus volt!)? Miért nem öröm nekem a szolgálat? Van-e bennem alázat (nem szolgalelkűség!), vagy erősebb az egoizmusom? (Bocs', nálam az Ego a-viszonylag- örök Lelket jelenti, míg az egoizmus a mindenkori személyiség érdekeit)
Zsarnokként megtipornak, hiszen személyiségfejlődésük azon fokán állnak, hogy ez telik tőlük. Haragudhatok-e ezért rájuk, vagy hálás vagyok azért, hogy én már nem ott állok? Van-e, lehet-e erőm megbocsájtani (Uram, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek!) És magamnak, amiért elkeseredtem, haragot és magány éreztem?
Na jó, megyek az erdőbe a kutyával (tőle a feltétel nélküli szeretetet tanulom), és elmélkedem én is ezeken. Sok sikert mindannyiunknak!:)
 
Nekem ez tetszett:
"Nincs annál fájdalmasabb, mint amikor a szívünk zárva van. . ....... amikor megszereted önmagad, automatikusan szeretni fogsz másokat is.....nem az ő dolga, hogy szeressen engem. Ez az én dolgom.....A házasság házasság önmagaddal. Akinek a neve a papíron áll, csak egy bónusz. Ő megmutatja neked, amit felismerhetsz abban az esetben, ha még nem szereted teljesen önmagad. (Azért házasodunk, hogy többet tudjunk meg az önszeretetről).


Te mit szólsz ehhez, Vidék?:)
 
[video]http://80.249.172.28/video/2012_16/10010028028234.wmv[/video]
18:37-től , érdemes meghallgatni, felekezeti és világnézeti hovatartozástól függetlenül. Különösen ajánlom 20.02-től, 20:27-től és 22:34-től.
Tegnap este ment a Duna world-ön, nagyon elgondolkodtatott, és ahogy olvastam a blogot, rögtön eszembe jutott.
 
Néha én is járok templomba. Van egy nagyon jó plébánosunk, amolyan igazi falusi plébános, aki nem a nagy elméleti katekizmust erőőtei, hanem arrú beszél, hogyan köll MEGÉéNI Krisztus követésit. Nagyon tanulságos vót a Húsvét vasárnapi prédikációja. Érdemes lett vóna fővenni. Krisztus azér tudott minket megváltani, mer ő is szenvedett. Nem szenvedéstelen vót, hanem bűntelen. A szenvedéseit fölajánlotta értünk. Nem ahhó köll erő, hogy szenvedjünk, hanem hogy fő tudjuk ajánlani valakiér, valakikér. Anyám nagyon sokat szenvedett eddig is fater mellett (a pedagógiárú annyit: "Én túl vagyok a nevelhetőség határán!!!!!", tehát ez így van, eztet fogadjátok ee, mer én akármit csinyátok nem fogok változni, mer nekem úgy jó, ha mindennap őrjönghetek. Ez olyan mind az extrém sport vagy a krónikus száguldozás: adrenalinfüggőség, ami tönkreteszi a testet és a lelket.). Talán anyám szenvedésit enyhíttendő mentem haza. Sokszó beszéétünk má vele, mi lenne neki a jobb: ha maradnék, és apám állandóan őrjöngene miattam, vagy ha eemennék, és ugyan akkó nem tudnák segítteni fizikálissan, de legalább kevesebb dühöngés vóna. Anyám azt válaszúta mindig: neki többet jelent a segítségem, az, ha otthun vagyok. Apám úgyis őrjöngene, de legalább így segít valaki.

Akárhányszó próbátam magamnak jót tenni, könnyebb életet elérni, miníg fordítva sűt ee. Erre legjobb példa a házasságom. Segítség köllött vóna. Most még több munkám van, még több idegi feszűtség, mind addig vót. Asziszem én a születésem előtt erre a életemre eszméletlen lelki kínlódást vállaltam. Túl sok mindent akartam jóvátenni egyszerre, állíttólag jellemzően túlvállaltam magam. Aztat eemondták, hogy ezelőtti életembe egy ritka nagy g.ci vótam. Talán eztet köll jóvátennem, de még meg kő tanúnom csöndbe szenvedni. Fölajánlani.
 
Kedves Vidék! Szenvedne a tököm...már elnézést a vulgarításomért. Semmi sem ér annyit...Én nem is tudom mit tennék ha ilyen helyzetben lennék:) A tanácsokat(sztem jókat) már kiosztották előttem. Nem tudok ahhoz mit hozzátenni, de szomorú történet. Mikor én megvettem a motorom, fél évig nem beszéltek velem...kb pont leszartam:) azóta ritkán mondják, hogy adjam el, de ilyenkor szólok, hogy pihi van:) Tudom az én helyzetem semmiben sem hasonlít a tiédhez, és könnyen pofázok, tehát ne is vedd kritikának. De én is csalódtam már úgy nőben(90%-ban), hogy mikor komolyodott a dolog teljesen más ember lett belőle. Olyan lányt választok aki elfogad a motorra is. Ha egyszer józan megfontolásból meg kell válnom tőle, megteszem, de ahogy tudok, veszek másikat, és szívemben motoros maradok mindig(vagy valami hasonló):) Ha valaki szeret valakit, akkor elfogadja azt hogy olyan dolgot csinál, amit szeret, ami boldoggá teszi. Hisz ha valakit szeretünk nem akarjuk hogy boldogtalan legyen.
 

Blogbejegyzés információ

Szerző
Vidék
Olvasás
657
Hozzászólások
52
Utolsó frissítés

Motoros blogok további bejegyzései

Vidék további bejegyzései

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére