Úgy gondoltam, ma ismét klaviatúrát ragadok, hogy elmesélhessem újabb motoros élményemet.
Nem tudom, mennyire emlékeztek arra, amikor a fórumon azt ecseteltem, hogy szép és jó a Bandit de sokszor elkap a bátortalanság a közelében. Az elmúlt időszakban sajnos, nem állt módomban menni vele, mert a hátsó gumi megadta magát. És a napokban végre sikerült szert tenni egy újra. Megvolt az öröm és a boldogság...egészen addig amég úgy nem döntöttünk Párommal, hogy elmegyünk picit karikázni...miután rendbetettük a kis Simot is. El is jutottam a benzinkútig aztán a Simo ismét megadta magát(szóval nem az volt a baja, amit mi gondoltunk...így most kutathatjuk tovább a hibát.)
Szóval egészen idáig tartott az öröm és boldogság...mert azután az az érzés kapott el, hogy rögtön beborítom az árokba a drágát. Miután egy teljes verőfényes napot rászántunk és ápoltuk a lelkét. Na de mindegy...biztos megvan az oka rá, hogy miért nem hajlandó menni....De tovább nem voltam hajlandó ápolgatni a lelkét...mert elkapott az a bizonyos gépszíj, hogy MOTOROZNOM KELL. Így feledve bátortalanságom, elkértem Páromtól a Banditát egy hosszabb karikára. Megbeszéltem vele, hogy merre fogok menni, így legalább volt valami viszonyítási alapja, hogy mikorra várhat vissza...és ha esetleg nem jönnék akkor merre induljon el a keresésemre. De ez nem egy horrorsztori...szóval szerencsésen hazaérkeztem a kanyarvadászatról. Bár a környékünkön hegyek nincsenek....de ha szemfüles vagy könnyen találhatsz kis kanyargós utcácskákat. Nagyon boldog voltam, hogy végre motorozhattam. Viszont a mai napig nem értek valamit: mi az amitől idáig féltem? Jó persze..nagy, nehéz vele parkolnom...de mégis...talán a sok köbcenti? Az a sok erő ami benne rejlik?? Mi az ami ekkora tiszteletet parancsol Neki?? Mi az ami ennyire el tudja bátortalanítani az ember lányát, attól hogy ráüljön?? Azóta ezeken a kérdéseken elmélkedek, de 100%-os választ még nem találtam.
Minden esetre ma először elmegyek a Páromért a munkahelyére, hogy hazahozzam...nah jó..haza nem én hozom, de a mocit én viszem oda neki, hogy hazahozzon minket
Utassal egyenlőre még nem merek próbálkozni....de talán az az idő is eljön egyszer.(hát ismételten csak remélni tudom, hogy nem voltam túl unalmas......)
