Szomorúan tudatom minden érintettel, hogy évek óta imádott fényképezőgépem utolsó donora a Kawasaki sajtótájékoztató előtt két órával kilehelte a lelkét.
A közös munkánk úgy négy évvel ezelőtt kezdődött, amikor Anyám az USÁ-ba költözött, és csomagoláskor a kezembe nyomott két kis compact gépet, hogy ezek nem működnek, vigyem el szervizbe, vagy dobjam ki.
A szervizben megállapították, hogy az egyik totál használhatatlan (ezt mondjuk én is meg tudtam állapítani, mert a gombja egy vékony fémrugón lifegett), a másiknak viszont a törött akkumulátor fedélen kívül annyi baja volt, hogy fordítva volt benne az akkumulátor.
Mivel a saját, méregdrága, digitális Sony Mavica CD300-as masinám épp akkoriban ment tönkre, nagyon megörültem a Nikon Coolpix 5900-as kis gépnek. Onnantól mindenhova magammal cipeltem, nem kellett féltenem, nem kellett neki tok, mert elfért a zsebemben, volt olyan is, hogy menet közben (motoron) fél kézzel fényképeztem a többieket, miközben vezettem...
Aztán elkezdett gyengélkedni, és a húgom vett még egy ugyanolyat az e-bayen nekem. 20 dollár volt. Addigra már három akkumulátorom gyűlt össze hozzá, úgyhogy simán elmehettem egy hétvégére töltő nélkül, és boldogan fotóztam ezresével a képeket, mert a legnagyobb felbontásban kb. ennyi fért az 1 Gigás SD kártyára.
Tavaly ősz környékén talán, a második Nikon is beadta a kulcsot. Elmentem a kettővel a szervizbe, de azt mondták, mindegyiknek ugyanaz a baja, műanyagból vannak benne a fogaskerekek, amik könnyen eltörnek. Szívesen megcsinálják nekem, de annyiért már új gépet vehetek. Mivel az E-bayen sem találtam ugyanilyet, rászántam magam, és vettem egy kis ultracompact gépet - ha már lúd, legyen kövér, úgyhogy rózsaszínben.
Közben persze nem tévesztettem szem elől azt a Nikon Coolpix 7900-as masinát, amit Ferkó hurcibált magával nagy ritkán. Külsőre ugyanolyan volt, mint az enyém, csak feketében. Egy óvatlan pillanatban aztán cserét ajánlottam: egy szép rózsaszín, vadiúj Coolpix egy törött, fekete, használt feketéért egy az egyben.
Azóta Panka, Ferkó kislánya boldog a szép rózsaszín géppel, én pedig immár négy akkumulátorral és egy újabb töltővel szintén boldogan vágtam neki a szezonnak.
Nem is volt vele semmi baj - eltekintve a modellhibáját, a törött akkumulátorfedelet - egészen mostanáig. Most, mikor épp a sajtótájékoztatóra készülődtem, és megnéztem, hogy fel vannak-e az aksik töltve, és van-e hely a kártyán, kiírta, hogy "Lens Error". Bekapcsol, kikapcsol, de az objektívet nem húzza be... pedig pont megdicsértük tegnap este, hogy milyen szép képeket csinált hétvégén...
Bár egy újságírónak sosincs elég jó pillanat arra, hogy fénygép nélkül legyen, azért így hétvége előtt ez most elég rosszul érintett.
Igaz, van itt két kompakt gép, amit a húgom júliusban hagyott itt, hogy vigyem el a szervizbe... profinak látszanak. Az egyik egy érintőképernyős Samsung, de keresztben áll a bele a burkolatához képest. A másik egy Olympus, aminek van két aksija, de nincs töltője. Ki tudja, lehet, hogy ez egy gyönyörű, új barátság kezdete?!
Valójában már régóta várható volt, de mindig reménykedtem, hogy ezt a szezont legalább még kihúzza.A közös munkánk úgy négy évvel ezelőtt kezdődött, amikor Anyám az USÁ-ba költözött, és csomagoláskor a kezembe nyomott két kis compact gépet, hogy ezek nem működnek, vigyem el szervizbe, vagy dobjam ki.
A szervizben megállapították, hogy az egyik totál használhatatlan (ezt mondjuk én is meg tudtam állapítani, mert a gombja egy vékony fémrugón lifegett), a másiknak viszont a törött akkumulátor fedélen kívül annyi baja volt, hogy fordítva volt benne az akkumulátor.
Mivel a saját, méregdrága, digitális Sony Mavica CD300-as masinám épp akkoriban ment tönkre, nagyon megörültem a Nikon Coolpix 5900-as kis gépnek. Onnantól mindenhova magammal cipeltem, nem kellett féltenem, nem kellett neki tok, mert elfért a zsebemben, volt olyan is, hogy menet közben (motoron) fél kézzel fényképeztem a többieket, miközben vezettem...
Aztán elkezdett gyengélkedni, és a húgom vett még egy ugyanolyat az e-bayen nekem. 20 dollár volt. Addigra már három akkumulátorom gyűlt össze hozzá, úgyhogy simán elmehettem egy hétvégére töltő nélkül, és boldogan fotóztam ezresével a képeket, mert a legnagyobb felbontásban kb. ennyi fért az 1 Gigás SD kártyára.
Tavaly ősz környékén talán, a második Nikon is beadta a kulcsot. Elmentem a kettővel a szervizbe, de azt mondták, mindegyiknek ugyanaz a baja, műanyagból vannak benne a fogaskerekek, amik könnyen eltörnek. Szívesen megcsinálják nekem, de annyiért már új gépet vehetek. Mivel az E-bayen sem találtam ugyanilyet, rászántam magam, és vettem egy kis ultracompact gépet - ha már lúd, legyen kövér, úgyhogy rózsaszínben.
Közben persze nem tévesztettem szem elől azt a Nikon Coolpix 7900-as masinát, amit Ferkó hurcibált magával nagy ritkán. Külsőre ugyanolyan volt, mint az enyém, csak feketében. Egy óvatlan pillanatban aztán cserét ajánlottam: egy szép rózsaszín, vadiúj Coolpix egy törött, fekete, használt feketéért egy az egyben.
Azóta Panka, Ferkó kislánya boldog a szép rózsaszín géppel, én pedig immár négy akkumulátorral és egy újabb töltővel szintén boldogan vágtam neki a szezonnak.
Nem is volt vele semmi baj - eltekintve a modellhibáját, a törött akkumulátorfedelet - egészen mostanáig. Most, mikor épp a sajtótájékoztatóra készülődtem, és megnéztem, hogy fel vannak-e az aksik töltve, és van-e hely a kártyán, kiírta, hogy "Lens Error". Bekapcsol, kikapcsol, de az objektívet nem húzza be... pedig pont megdicsértük tegnap este, hogy milyen szép képeket csinált hétvégén...
Bár egy újságírónak sosincs elég jó pillanat arra, hogy fénygép nélkül legyen, azért így hétvége előtt ez most elég rosszul érintett.
Igaz, van itt két kompakt gép, amit a húgom júliusban hagyott itt, hogy vigyem el a szervizbe... profinak látszanak. Az egyik egy érintőképernyős Samsung, de keresztben áll a bele a burkolatához képest. A másik egy Olympus, aminek van két aksija, de nincs töltője. Ki tudja, lehet, hogy ez egy gyönyörű, új barátság kezdete?!
