Lassan körvonalazódik bennem a NŐ, napról- napra dobja le magáról a felvett gúnyát, ami álcája valós Énjének. A rétegek csak rosták, és a csupaszodó ént élvezet a háttérből nézni.
Valamivel mércét kell szabni, és erre az írás /annak hatása/, vagy amit mögé sejtetünk a legnagyobb adomány. Megcsináljuk magunk, formáljuk, és aki nem lép hátra egy lépést sem, nem retten, az talán pőre bőrünk is megláthatja.
De addig hosszú az út, legalábbis az okos nem rövidre szabja.
Ez a fogyatkozás maga a fejlődés.
Kivárni, elcsípni momentumokat, felismerni annak jelentőségét az aprócska szavakból szenzációs. Mikor ráébredünk, ő is csak egy, nem különb /bár pont ettől a fokozatos tötyörgéstől nő naggyá szemünkben/, mosolyt feszít arcunkra.
a nyugodt "fajtát"...
Ezt a jellemet hiba sürgetni, csak elvennénk magunktól is a ráeszmélés kellemes aromáját, s a kényszer tévútra sodorná.
Várni érdemes meghúzódva,érdeklődve irányában s így talán önmagunk is jobban megismerjük közben.
Beleestem abba a hibába én is nem egyszer, hogy noszogattam valakit, gyorsítson, és közben nem is figyeltem rá. Csak a saját kérdéseim toltam az előtérbe, azt gondoltam érdeklődésből, de valójában önzésből.
Rá egyáltalán nem figyeltem, csak meghallgattam, de talán a mondandója száraz szavak kupaca volt, nem állt össze a kép, csak jóval bizony jóval később.
Tanulni sose késő, és mikor az egyik pillanatban leesik a tantusz, hogy észrevétlen jártam ki megint egy újabb iskolát, s az a nyugodt fajta az én arcomon is magabiztosan időzik már, s már nem kavar fel, csak akkor, ha hozzám ér, de akkor nagyon, nagyon... S már megnyugszom talán, s a magam módján szerethetek/ szeretek....
Valamivel mércét kell szabni, és erre az írás /annak hatása/, vagy amit mögé sejtetünk a legnagyobb adomány. Megcsináljuk magunk, formáljuk, és aki nem lép hátra egy lépést sem, nem retten, az talán pőre bőrünk is megláthatja.
De addig hosszú az út, legalábbis az okos nem rövidre szabja.
Ez a fogyatkozás maga a fejlődés.
Kivárni, elcsípni momentumokat, felismerni annak jelentőségét az aprócska szavakból szenzációs. Mikor ráébredünk, ő is csak egy, nem különb /bár pont ettől a fokozatos tötyörgéstől nő naggyá szemünkben/, mosolyt feszít arcunkra.
a nyugodt "fajtát"...
Ezt a jellemet hiba sürgetni, csak elvennénk magunktól is a ráeszmélés kellemes aromáját, s a kényszer tévútra sodorná.
Várni érdemes meghúzódva,érdeklődve irányában s így talán önmagunk is jobban megismerjük közben.
Beleestem abba a hibába én is nem egyszer, hogy noszogattam valakit, gyorsítson, és közben nem is figyeltem rá. Csak a saját kérdéseim toltam az előtérbe, azt gondoltam érdeklődésből, de valójában önzésből.
Rá egyáltalán nem figyeltem, csak meghallgattam, de talán a mondandója száraz szavak kupaca volt, nem állt össze a kép, csak jóval bizony jóval később.
Tanulni sose késő, és mikor az egyik pillanatban leesik a tantusz, hogy észrevétlen jártam ki megint egy újabb iskolát, s az a nyugodt fajta az én arcomon is magabiztosan időzik már, s már nem kavar fel, csak akkor, ha hozzám ér, de akkor nagyon, nagyon... S már megnyugszom talán, s a magam módján szerethetek/ szeretek....
