Ismét alkottam Csak úgy szőkén, finoman, nőiesen.
A minap igencsak későn keveredtem haza, olyan éjfél magasságában. Aztán a szokásos rutin: Megállok a kapu előtt, a kutyát bezárom, beállok a Sárkánnyal, lezárom, bemegyek a lakásba, levetkőzöm, elkészítem a kutyu kajáját, kirakom neki a lépcső aljára, nehogy éhen haljon szegény. Mert hát olyan szemeket tud mereszteni, mint aki már egy hete nem evett, és ha ezt a nézést az állatvédő liga meglátná, azonnal elvinné. Szóval had egyen!!!!! Aztán zuhany, pizsi fel, és bepunnyadok a tévé elé. Viszont egy idő után igencsak gyanússá vált, hogy ez a kis piszok csak nem akar bekéredzkedni. Az a szokása, hogyha megunta a kintlétet, akkor megkapirgálja az ajtót, én meg beengedem. De nem jött. Már igencsak sok ideje. Nosza, gondoltam megnézem, hogy mit is csinál odakint ennyi ideig. Talán talált egy békát, amit habzó szájjal zaklat? Vagy egy sünit? De az meg nem lehet, mert már felugatta volna a környéket. Na, kinéztem, erre, mit látok, én tehetséges tárva nyitva hagytam a nagykaput. A kutyu meg már heted hét országon is túl van!
Nosza, papucsban, pizsiben utána eredtem. Azt utca egyik végéig, semmi. A másik végén szintén semmi. Na, ez lelépett. Akkor bevetem a szokásos taktikámat. Előkapom a biciklit, és utána eredek azzal. De sajna annak olyan lapos volt az első kereke, mint a gutaütés.
Akkor marad a Sárkány. Kiálltam újra vele, és úgy, ahogy voltam, pizsamában, papucsban, sisó nélkül, pórázzal a nyakamban eredtem a kis disznó nyomába.
Meg is találtam két utcával odébb. De nem ám egyszerű őt befogni, le kell fárasztani! Így hát elkezdtem motorozni le-fel, a Duna partig oda-vissza. Ő pedig loholt utánam, nagy boldogan: Végre, csak rá tudtam venni a gazdit, hogy foglalkozzon velem is egy kicsit! Amikor kellőképpen elfáradt, végre be tudtam fogni. Pórázra kötöttem, és szépen, egyesben hazamotoroztunk.
Még jó, hogy csak egy-két kocsmából hazatérő egyén látott, mert hajnal fél egykor pizsamában, papucsban, motorral kutyát sétáltató csaj delériumos állapotban még csak-csak elfogadható. No de józanul.....
A minap igencsak későn keveredtem haza, olyan éjfél magasságában. Aztán a szokásos rutin: Megállok a kapu előtt, a kutyát bezárom, beállok a Sárkánnyal, lezárom, bemegyek a lakásba, levetkőzöm, elkészítem a kutyu kajáját, kirakom neki a lépcső aljára, nehogy éhen haljon szegény. Mert hát olyan szemeket tud mereszteni, mint aki már egy hete nem evett, és ha ezt a nézést az állatvédő liga meglátná, azonnal elvinné. Szóval had egyen!!!!! Aztán zuhany, pizsi fel, és bepunnyadok a tévé elé. Viszont egy idő után igencsak gyanússá vált, hogy ez a kis piszok csak nem akar bekéredzkedni. Az a szokása, hogyha megunta a kintlétet, akkor megkapirgálja az ajtót, én meg beengedem. De nem jött. Már igencsak sok ideje. Nosza, gondoltam megnézem, hogy mit is csinál odakint ennyi ideig. Talán talált egy békát, amit habzó szájjal zaklat? Vagy egy sünit? De az meg nem lehet, mert már felugatta volna a környéket. Na, kinéztem, erre, mit látok, én tehetséges tárva nyitva hagytam a nagykaput. A kutyu meg már heted hét országon is túl van!
Nosza, papucsban, pizsiben utána eredtem. Azt utca egyik végéig, semmi. A másik végén szintén semmi. Na, ez lelépett. Akkor bevetem a szokásos taktikámat. Előkapom a biciklit, és utána eredek azzal. De sajna annak olyan lapos volt az első kereke, mint a gutaütés.
Akkor marad a Sárkány. Kiálltam újra vele, és úgy, ahogy voltam, pizsamában, papucsban, sisó nélkül, pórázzal a nyakamban eredtem a kis disznó nyomába.
Meg is találtam két utcával odébb. De nem ám egyszerű őt befogni, le kell fárasztani! Így hát elkezdtem motorozni le-fel, a Duna partig oda-vissza. Ő pedig loholt utánam, nagy boldogan: Végre, csak rá tudtam venni a gazdit, hogy foglalkozzon velem is egy kicsit! Amikor kellőképpen elfáradt, végre be tudtam fogni. Pórázra kötöttem, és szépen, egyesben hazamotoroztunk.
Még jó, hogy csak egy-két kocsmából hazatérő egyén látott, mert hajnal fél egykor pizsamában, papucsban, motorral kutyát sétáltató csaj delériumos állapotban még csak-csak elfogadható. No de józanul.....
