Fura érzés volt, mert a sikeres forgalmi vizsgám után nem éreztem azt az örömöt, megnyugvást, elégedettséget, boldogságot, amit kellett volna. Ennek több oka is lehetett. Az egyik, hogy másfél héttel azelőtt, az első sikertelen vizsga - szerencsétlen véletlenek közjátéka, fa által eltakart egyik tábla, kanyarodó busz által a másik, egy, a motorozó csajokat alapjáraton utáló vizsgabiztos, 5 másik vizsgázó, akik már évek óta motoroznak; a viszonyítások és a statisztika - után talán szinte már elvártam, hogy sikerüljön, nem adtam magamnak más lehetőséget. A másik pedig...
Borzalmasan csalódott voltam és szomorú, de tovább csináltam, még nagyobb erőbedobással, hogy másfél héttel később végre sikerüljön letudni a papírmunkát is. Ez annyira jól sikerült, hogy mivel nem Pesten volt a vizsga és egy vidéki sulihoz mentem tanulni, ezért aznap 100 km-t mentem a motorral, amiből max. 15-20 volt a vizsga része, mert előtte el kellett vinnem a motort A-ból B-be.
Ez a vizsgabiztos egy tünemény volt, már a kisugárzása is érezhetően pozitív volt, plusz, egyedül rám kellett figyelnie, jó meleg volt, nem stresszeltem, mert nagyon fáradt voltam (hosszú volt előtte a hétvége) és még élveztem is.
Miután a vizsgabiztos azzal zárta le a dolgot, hogy nem ad jó tanácsot a későbbiekre, mert nagyon ügyes voltam, belül, a köszöneten kívül nem éreztem a szokásos (magamtól elvárt) érzéseket. Ezután 2 nap is motoroztam még, elmentem megcsináltatni a jogsit, és ma, ahogy megkaptam az sms-t az okmányirodától, hogy elkészült és mehetek érte, megkönnyebbültem.
Éreztem mindent, amit kell: örömöt, elégedettséget és boldogságot. Még meg is könnyeztem
szerintem aki esetleg látott az utakon, az idiótának is titulálhatott volna, mert magamban nevettem és közben el is sírtam magam - de csak egy kicsit, mert az érzelmeim a felszínre kerültek. Pláne, hogy az autóm sem mindennapi, mert rossz helyen van a kormány
Szóval, végre azt éreztem, amit kell és elégedett vagyok! Bódogsááááág van!
Borzalmasan csalódott voltam és szomorú, de tovább csináltam, még nagyobb erőbedobással, hogy másfél héttel később végre sikerüljön letudni a papírmunkát is. Ez annyira jól sikerült, hogy mivel nem Pesten volt a vizsga és egy vidéki sulihoz mentem tanulni, ezért aznap 100 km-t mentem a motorral, amiből max. 15-20 volt a vizsga része, mert előtte el kellett vinnem a motort A-ból B-be.
Ez a vizsgabiztos egy tünemény volt, már a kisugárzása is érezhetően pozitív volt, plusz, egyedül rám kellett figyelnie, jó meleg volt, nem stresszeltem, mert nagyon fáradt voltam (hosszú volt előtte a hétvége) és még élveztem is.
Miután a vizsgabiztos azzal zárta le a dolgot, hogy nem ad jó tanácsot a későbbiekre, mert nagyon ügyes voltam, belül, a köszöneten kívül nem éreztem a szokásos (magamtól elvárt) érzéseket. Ezután 2 nap is motoroztam még, elmentem megcsináltatni a jogsit, és ma, ahogy megkaptam az sms-t az okmányirodától, hogy elkészült és mehetek érte, megkönnyebbültem.
Éreztem mindent, amit kell: örömöt, elégedettséget és boldogságot. Még meg is könnyeztem
szerintem aki esetleg látott az utakon, az idiótának is titulálhatott volna, mert magamban nevettem és közben el is sírtam magam - de csak egy kicsit, mert az érzelmeim a felszínre kerültek. Pláne, hogy az autóm sem mindennapi, mert rossz helyen van a kormány Szóval, végre azt éreztem, amit kell és elégedett vagyok! Bódogsááááág van!
