Nikóca azt írta az egyik fórumon, hogy ők már menekülnek a húsvét elől, mert nem olyan már, mint régen. Igaz - gondoltam, - mi is inkább zárjuk már a kaput húsvétkor, nemhogy hívogatóra tárnánk a barátok, ismerősök előtt. Emlékszem, lánykoromban már hetekkel azelőtt izgatottan azt tervezgettem, melyik felsőt vegyem fel, időben felkeljek, mert Feri bácsi, apu barátja nagyon korán érkezik, vajon melyik srác jön el meglocsolni stb. Most pedig boldog-boldogtalan becsenget idegenekhez, na nem jó egészséget, termékeny jövőt kívánva, hanem inkább zsebpénzt gyűjteni, nem is titkoltan fitymálva a nagy gonddal készített piros tojásokat. (Amit legtöbbször el sem visznek, legfeljebb, ha "csokiból" készült.) Gyerekkoromban volt néhány "sátoros" ünnep, amikor valamelyik rokonnál összegyűlt a család, és ha máskor nem, de karácsonykor, húsvétkor és búcsúkor találkoztunk, megosztottuk a híreket, eseményeket az életünk alakulásáról. Nem emlékszem, hogy ajándékokkal halmoztak volna el szüleim a húsvét "tiszteletére", ellentétben azzal, ami már akkor dívott, mire az én gyerekeim megszülettek. Bár vallásos sváb faluban nevelkedtem, hamar csalódást okozott a katolicizmus, egészen pontosan akkor, amikor - mentális testem ébredezésének hajnalán - az első kínos kérdéseket feltettem a hittanórán. (Mely' válaszokkal azóta is adósom a vallás, de ezt az írást nem hitvitának szánom, tehát legyen mindenkinek a vélekedése szerint!)
Elkezdtem tehát utána járni szűk családommal közös első ünnepünk közeledtén, miről is szól tulajdonképpen ez a hagyomány, mit jelképez a tojás, a nyuszi, mi is történt az "ács" fiával, miért ünnep az ünnep? Az értelmezés előrehaladtával jelentek meg a tojásfa jelképek a bejáratnál, születtek a fészkek nagyszombat éjjel a kert bokrai alatt, ennek következtében élvezhették a korán kelő szomszédok minden húsvét vasárnap reggelén a kertben izgatottan keresgélő gyerekeim látványát. (És a vicces történetek emléke is a miénk, amikor pld. a szomszéd kutyája jóízűen elfogyasztotta éjjel a fészkek tartalmát, és én fejvesztve igyekeztem gyorsan pótolni, míg a férjem az udvar másik vége felé terelgette a srácokat, hogy ne lássák meg, nem a nyuszinak kell köszönniük a fészekrakást, vagy a "mit csináljunk, ha a húsvéti nyúl foga túlnőtt a száján, hiába adunk kukoricát rágni?" c . dilemma stb.) Ahogy idősödtek a gyerekek, úgy hosszabbodott az elmesélt bibliai történet hossza, és annak értelmezése, bizony belekerült a feltámadás elé már a megfeszíttetés története is, hisz' valljuk be elég sokszor tapasztaljuk az érzést életünk során. Szerencsére a vendégvárás izgalma, a tojások festése, sütik készítése, lakás csinosítása mindig ellensúlyozta a szomorú-nyomasztó érzést, amit a kereplők hangja kiváltott, így évről évre átélhettük a létezés kettősségének misztériumát. Aztán azt vettük észre, hogy a "baráti" látogatások száma egyre ritkul, az ismerősök wellness hétvégére utaznak, a rokon gyerekek már nem tudják, hogy rokonok vagyunk, ellenben megjelentek a szomszéd utca kölykei a haverokkal "begyűjteni a lóvét". És mi is elkezdtünk kinézni, kinyissuk-e a - már - csukott kaput, majd mi is kirándulni kezdtünk húsvét hétfőnként. Most mégis azt gondolom, nincs ez így rendjén! Nem jó, ha hagyjuk, hogy ezt a hagyományt, ezeket a jelképeket is elvegyék tőlünk, ezt az ünnepet is lealacsonyítsák a "vegyél-fel-még-egy-személyi-kölcsönt-mert-húsvétkor-ajándékot-kell-adni" szintjére! Én most fogadalmat teszek: ha megélem, az én unokáim sem fognak ajándékot kapni egyetlen húsvétkor sem, viszont fognak szaladgálni a kertben, keresve az újjászületés csodáját, együtt lesz a család a finom ebédnél, együtt festjük majd a piros tojást vagy tanuljuk a locsoló vers jó kívánságait, hogy megtapasztaljuk a szó-mágiát (no, persze nem a jópofának kikiáltott, profán, obszcén mai verziókra gondolok), megszenvedjük a tisztulást és megünnepeljük az új kezdetek lehetőségét. Én nem hagyom elveszni a jelképek jelentését és értékét. Ugye csatlakoztok?
Elkezdtem tehát utána járni szűk családommal közös első ünnepünk közeledtén, miről is szól tulajdonképpen ez a hagyomány, mit jelképez a tojás, a nyuszi, mi is történt az "ács" fiával, miért ünnep az ünnep? Az értelmezés előrehaladtával jelentek meg a tojásfa jelképek a bejáratnál, születtek a fészkek nagyszombat éjjel a kert bokrai alatt, ennek következtében élvezhették a korán kelő szomszédok minden húsvét vasárnap reggelén a kertben izgatottan keresgélő gyerekeim látványát. (És a vicces történetek emléke is a miénk, amikor pld. a szomszéd kutyája jóízűen elfogyasztotta éjjel a fészkek tartalmát, és én fejvesztve igyekeztem gyorsan pótolni, míg a férjem az udvar másik vége felé terelgette a srácokat, hogy ne lássák meg, nem a nyuszinak kell köszönniük a fészekrakást, vagy a "mit csináljunk, ha a húsvéti nyúl foga túlnőtt a száján, hiába adunk kukoricát rágni?" c . dilemma stb.) Ahogy idősödtek a gyerekek, úgy hosszabbodott az elmesélt bibliai történet hossza, és annak értelmezése, bizony belekerült a feltámadás elé már a megfeszíttetés története is, hisz' valljuk be elég sokszor tapasztaljuk az érzést életünk során. Szerencsére a vendégvárás izgalma, a tojások festése, sütik készítése, lakás csinosítása mindig ellensúlyozta a szomorú-nyomasztó érzést, amit a kereplők hangja kiváltott, így évről évre átélhettük a létezés kettősségének misztériumát. Aztán azt vettük észre, hogy a "baráti" látogatások száma egyre ritkul, az ismerősök wellness hétvégére utaznak, a rokon gyerekek már nem tudják, hogy rokonok vagyunk, ellenben megjelentek a szomszéd utca kölykei a haverokkal "begyűjteni a lóvét". És mi is elkezdtünk kinézni, kinyissuk-e a - már - csukott kaput, majd mi is kirándulni kezdtünk húsvét hétfőnként. Most mégis azt gondolom, nincs ez így rendjén! Nem jó, ha hagyjuk, hogy ezt a hagyományt, ezeket a jelképeket is elvegyék tőlünk, ezt az ünnepet is lealacsonyítsák a "vegyél-fel-még-egy-személyi-kölcsönt-mert-húsvétkor-ajándékot-kell-adni" szintjére! Én most fogadalmat teszek: ha megélem, az én unokáim sem fognak ajándékot kapni egyetlen húsvétkor sem, viszont fognak szaladgálni a kertben, keresve az újjászületés csodáját, együtt lesz a család a finom ebédnél, együtt festjük majd a piros tojást vagy tanuljuk a locsoló vers jó kívánságait, hogy megtapasztaljuk a szó-mágiát (no, persze nem a jópofának kikiáltott, profán, obszcén mai verziókra gondolok), megszenvedjük a tisztulást és megünnepeljük az új kezdetek lehetőségét. Én nem hagyom elveszni a jelképek jelentését és értékét. Ugye csatlakoztok?