MotoZem készítsd fel amotorodat az új szezonra

Gyógyszerek helyett

Ma kaptam egy kedves ismerősömtől, gondoltam megosztom veletek, biztos lesz aki hasznát veszi.
Sajnos túl nagy a kiterjesztése, így két darabban teszem fel.

Gyógyszerek helyett!
Az Egészségügyi Világszervezet Konferenciája összefoglalta, hogy tanítani kell a népi gyógyászatot, de az Európai Unió ellensége ennek a tevékenységnek. 2011-től nem ismeri el az EU a gyógyfüvekkel való gyógyítást, csak a termék-kiegészítőket.

Szabó György 81 éves és teljesen egészséges. A lányának adja át tudását, hogy továbbvigye az Ő gyógyító munkáját. Rajtuk kívül van még egy asszony, akit úgy hívnak, hogy Reza asszony.
Egy konferencián kérdezték Gyuri bácsitól, hogy miért nem használja Magyarország a rengeteg gyógynövényt, hiszen 400 féle gyógynövényünk van.
Elmesélte, hogy a Bükkben nagyon sokat tartózkodik napon, és így keletkezett az arcán egy melanoma. Az orvos azonnal azt mondta, hogy meg kell műteni ezt a rákos foltot és kemoterápiát is javasolt. 3 hónap kezelés után saját magát gyógyította meg Gyuri bácsi.

BŐRRÁKRA: diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot
összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.

KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.

AGYI VÉRELLÁTÁS: félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.

AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöld meték és 3 gr. orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.

FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB:3 gr /egy csapott
evőkanál/ diólevél 2 dl. felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.


CSONTRITKULÁS:
Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.

PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:
A boltokban kapható ételzselatint /a ráírt elkészítési mód szerint/ elkészítjük. S amikor már dermed, öntsünk még rá forralt vizet, és villával törjük át, hogy kenhető legyen! A fájós részre rákenjük esténként, úgy, hogy bevizezzük, vagy a térdünket, vagy a könyökünket, vagy a gerincünket és belemasszírozzuk. Teljesen beszívódik, ami még marad a bőrünkön, azt nedves ruhával töröljük le! Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé.



KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2


dl. víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.

SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea, egy csapott evőkanál, 2 dl. víz, leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni.
Ha zöld hályog van, akkor 1 évig kell használni.

HOMLOK, ORR, FÜL ÉS ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forró vízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre. A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.
Mandulagyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.

LEGTÖBB PENICILLIN A PÓKHÁLÓBAN VAN

PAJZSMIRÍGY, AKÁR ALUL, AKÁR FELÜL MŰKÖDIK: Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanál, 2 dl. Vízzel leforrázni és naponta meginni. A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargalizálni kell, majd szép lassan kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.
  • Like
Reactions: 1 person

Hozzászólások

több évtizede hegesztek,kötöhártya gyulladásra egy szelet nyers krumplit estére a beteg szemre tenni,reggelre megszünik a szúró fájdalom.amúgy érdekes dolog ez a népgyógyászat,gyógynövényekkel.
 
Igen, ezeket valóban így tanítják a természet gyógyászoknak. MOndjuk én petróleumot nem használnék, de ez az én szoc.problémám:D
Növényszüret előtt érdemes nézni a hold-. és napszakokat.
Diófához sokan hozzáférünk, sokoldalú növény, akit érdekel, a szedési idejéről és technikáról olvashat
itt: http://antalvali.com/a_dio
 
Azt azért nem mondanám, hogy mindennel egyetértek ami itt van, de szerintem nagyon sok a használható benne.
Van úgy, hogy az embernek sajnos minden szalmaszálba kell kapaszkodnia, mert nincs más reménye. Azt viszont tudom, hogy van akinek épp a természetgyógyászat segített.
Ezért gondoltam közzé teszem. ;)
 
Nagyon jó tetted! Tisztelettee: lementem én is magamnak. Ne feledjétek: az orvostudomány nem arrú szól, hogy egészségesek legyünk, hanem hogy minnéé nagyobb bevétel legyen a gyógyszerekbű!:karomkodik2::ne::mad:
 
Nekem is szimpatikusabbak a növények, csak természetesebb anyagok mint a vegyszerekből kevert bigyók. Penicillinben gazdag még a száraz penészedő kenyér is, mert pont az a penészfajta amiből a gyógyszert is csinálják. A fokhagyma meg természetes antibiotikum, vírusölő, és golyvára (jódhiányosra) is jól működik.
 

Minőségi motoros kabát valódi bőrből - MotoZem

Blogbejegyzés információ

Szerző
Spéti
Olvasás
656
Hozzászólások
12
Utolsó frissítés

Tagok Blogjai további bejegyzései

Spéti további bejegyzései

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére