Mint mindig, ma is azzal indítottam a napomat, hogy megnéztem a nyelvvizsgáztató honlapját, hogy van-e már eredmény, és.. tadám! Na kinek sikerült a francia nyelvvizsgája? Na kinek? Naná, hogy nekem! Épp csak ütöttem a 60%ot, de most őszintén: kit érdekel? Jó, persze engem, mert árt az önbecslésemnek, de úgy döntöttem, nem kell olyan komolyan venni az életet.
Munka után volt némi dolgom, aztán úgy döntöttem, megvárom nemtáviratot, hogy együtt menjünk haza, de amíg úgyis volt időm, hát elcaplattam egy másik jó dologért: januárban ugyanis az egyik blogommal nyertem egy plüssrémet, akit most íme, be is mutatok:
Mivel a rém nyerve van, ezért nyilván maga is szerencsét hoz, gondoltam magamban, szóval most mindenhova magammal hurcibálom, és nemtávirat nagy örömére bemutatom neki az egész lakást, és már megmutattam az ágyat is, ahol aludni fog. Mondjuk ezt még meg kell beszélnem az ágyban lakó többi plüssállatokkal, nemtávirat ugyanis összeköltözésünkkor azt mondta, hogy maximum két plüssállatot enged be az ágyba, a plüssrém pedig már az ötödik lesz, tehát egynek mennie kell... (szerintem nemtávirat lesz az.) És ha már így rádugtam a telefont a gépre, akkor bemutatom az ágyban főszereplő plüssállatokat is. A kép készültekor még nem volt meg a plüssgörény, aki nemrég jött velünk haza egy svéd lakberendezési boltból, és azóta szintén az ágyban lakik, szóval ez csak az első három:
Balról jobbra: az első a plüssbirge, még lajhártól kaptam, nemtávirat olykor kispárnának használja, ezzel legalizálva helyzetét. Mármint a birge helyzetét. Középen látható a híres-neves nemtávirat, a kép alsó fertályán pedig Edmund a betépett harci teknős, aki nem csupán háziállat, de egyben lelassult body-guard is, őt még nemtávirattól kaptam szülinapomra, amikor még nem laktunk együtt. Edmundnak az volt a feladata, hogy engem óvjon a pasi távollétében, ám mint a mellékelt ábra mutatja, ezt nem mindig képes ellátni.
És mivel az átvétel után még mindig vártam, hát bementem a könyvtárba, amit nagyon szeretek, és mivel nem siettem sehova, kiélveztem a helyzetet: gondos válogatás után kikölcsönöztem 2 azaz kettő! könyvet, (újabb szabály: csak annyi kötetet vihetek haza, amennyi belefér a táskámba, és egyedül is haza tudom vinni), majd egy forró csoki keretében el is kezdtem olvasni az egyiket. Valami egészen jólesően bűnös dolognak tűnt: könyvtárba menni, amikor nincs szükségem könyvre, ücsörögni, forró csokit iszogatni, nem sietni sehova...
Mmmm. Több ilyen nap kéne.
Munka után volt némi dolgom, aztán úgy döntöttem, megvárom nemtáviratot, hogy együtt menjünk haza, de amíg úgyis volt időm, hát elcaplattam egy másik jó dologért: januárban ugyanis az egyik blogommal nyertem egy plüssrémet, akit most íme, be is mutatok:
Mivel a rém nyerve van, ezért nyilván maga is szerencsét hoz, gondoltam magamban, szóval most mindenhova magammal hurcibálom, és nemtávirat nagy örömére bemutatom neki az egész lakást, és már megmutattam az ágyat is, ahol aludni fog. Mondjuk ezt még meg kell beszélnem az ágyban lakó többi plüssállatokkal, nemtávirat ugyanis összeköltözésünkkor azt mondta, hogy maximum két plüssállatot enged be az ágyba, a plüssrém pedig már az ötödik lesz, tehát egynek mennie kell... (szerintem nemtávirat lesz az.) És ha már így rádugtam a telefont a gépre, akkor bemutatom az ágyban főszereplő plüssállatokat is. A kép készültekor még nem volt meg a plüssgörény, aki nemrég jött velünk haza egy svéd lakberendezési boltból, és azóta szintén az ágyban lakik, szóval ez csak az első három:
Balról jobbra: az első a plüssbirge, még lajhártól kaptam, nemtávirat olykor kispárnának használja, ezzel legalizálva helyzetét. Mármint a birge helyzetét. Középen látható a híres-neves nemtávirat, a kép alsó fertályán pedig Edmund a betépett harci teknős, aki nem csupán háziállat, de egyben lelassult body-guard is, őt még nemtávirattól kaptam szülinapomra, amikor még nem laktunk együtt. Edmundnak az volt a feladata, hogy engem óvjon a pasi távollétében, ám mint a mellékelt ábra mutatja, ezt nem mindig képes ellátni.
És mivel az átvétel után még mindig vártam, hát bementem a könyvtárba, amit nagyon szeretek, és mivel nem siettem sehova, kiélveztem a helyzetet: gondos válogatás után kikölcsönöztem 2 azaz kettő! könyvet, (újabb szabály: csak annyi kötetet vihetek haza, amennyi belefér a táskámba, és egyedül is haza tudom vinni), majd egy forró csoki keretében el is kezdtem olvasni az egyiket. Valami egészen jólesően bűnös dolognak tűnt: könyvtárba menni, amikor nincs szükségem könyvre, ücsörögni, forró csokit iszogatni, nem sietni sehova...
Mmmm. Több ilyen nap kéne.