Újabb karácsonyi blokk, Zépé hadd örüljön.
A most következő pár sort nagyon intelligens, szépen szerkesztett szövegnek képzeljétek el fennkölt ideákkal és magvas gondolatokkal, mert a fejemben bizony azok vannak, de részint késő van és álmos vagyok, másrészint viszont sietnem kell, mert le fog merülni a laptop, és nincs kedvem kimászni az isteni kényelmes fotelemből holmi kábelek miatt.
Sokak szerint a karácsony már régóta csak az ajándékozásról szól, meg arról, hogy az utolsó pillanatban egy rakat ideges ember egymás sarkát tapossa a boltban, aztán meglepődik, ha teljesen ki van már borulva a Szent Ünnepen. Egyre több helyről hallom, hogy éppen ezért nem is ajándékoznak már emberek, történetesen nálunk is kimarad a fél család a buliból, illetve tegnap végső kétségbeesésemben én is elgondolkodtam azon, hogy inkább eljótékonykodom a pénzt, minek költsem felesleges f@sságokra.
Más szemszögből nézve úgy gondolom, nincs semmi baj ezzel az ajándékozással, csak rosszul fogjuk fel. Nem az a lényeg, ki mekkorát ad vagy kap (kivéve engem, mert nekem jááár a nagy ajándék
), hanem hogy mennyi szeretet van belefeccölve. Úgy gondolom, az ideális karácsony az lenne, ha nem ajándékoznánk nyakra-főre, hanem csak az igazán fontos emberekre koncentrálnánk – azokra viszont nagyon. Az ünnep előtti pár napban/hétben lehetne tán egy kicsit jobban odafigyelni egymásra. Egy kicsit többet vele lenni. Nem azon gyötrődni, hogy megvegyük-e neki az ötvenedik vacak kis kütyüt a polc szélére, hanem odafigyelni rá, hogy vajon mi a szíve vágya. Milyen ember? Mi tenné tényleg boldoggá? A legtöbbször egy pici apróság is elég, nem mindig a drága ajándék a jó ajándék.
Idén megint elszúrtam. Túl sokat dolgozom, szokás szerint ezerfelé szakadok, az utolsó pillanatra hagytam a vásárlást, és a szeretteimre megint pont nem jutott idő. Ennél sablonosabb már csak akkor lehetne a karácsony, ha mindenkinek nyakkendőt vennék
De hogy ne keseredjünk teljesen el, elmesélek egy történetet, mert ilyenkor nem csak az ideges hisztérikák vannak az utcákon és a boltokban.
A karácsonyi menü egy részéhez friss rozmaringra lett volna szükségem, nem olyan szárított-zacskós dologra. Pár napja felfedeztem, melyik piac melyik boltjában lehet ilyeneket kapni (pontosabban elárultátok nekem, köszi!), hát ma munka után (buli helyett, remélem ezt valaki jóváírja majd a karmámon) meg sem álltam e lelőhelyig, csakhogy ott elfogyott a hozzávaló. Kerengtem kétségbeesetten, elirányítottak egy-két helyre, s nagy nehezen meg is találtam a standot, ahol fűszernövényeket árultak. Pironkodva kérdeztem, rozmaringjuk van-e esetleg vágva, de őők bizony csak cserepestül adják, én meg nem szívesen utaztattam volna végig az egész városon. Mellettem egy csaj nagyon kuncogott. Az eladó átirányított a szemközti zöldségeshez, ahol tán-tán nekem való növény is akad, és mire megtettem azt a két lépést, a kuncogó lány is ott termett. Beszélgetésbe elegyedtünk, kiderült, hogy ő is ugyanazt a kétségbeesett útvonalat járta be, majd mint a mesében, kiderült, hogy van rozmaring… egy csomag. Nevetgélve megvettük közösen, majd az út közepén nekiálltunk elfelezni, aztán boldog karácsonyt kívántunk egymásnak, és mindenki indult tovább.
Tudom-tudom, ez semmi azokhoz a hihetetlen karácsonyi történetekhez képest, amiket a filmek mutatnak be, hogy bebizonyítsák: van még együttműködés a világon. De nekem mosolygóssá tette a napomat (ami kellett is, mert az ajándékokkal nem voltam túl szerencsés).
Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt!
[ame="http://www.youtube.com/watch?v=g0IwpRzWL_4"]YouTube - 2007 - Trans-Siberian Orchestra - Christmas Eve in Sarajevo[/ame]
A most következő pár sort nagyon intelligens, szépen szerkesztett szövegnek képzeljétek el fennkölt ideákkal és magvas gondolatokkal, mert a fejemben bizony azok vannak, de részint késő van és álmos vagyok, másrészint viszont sietnem kell, mert le fog merülni a laptop, és nincs kedvem kimászni az isteni kényelmes fotelemből holmi kábelek miatt.
Sokak szerint a karácsony már régóta csak az ajándékozásról szól, meg arról, hogy az utolsó pillanatban egy rakat ideges ember egymás sarkát tapossa a boltban, aztán meglepődik, ha teljesen ki van már borulva a Szent Ünnepen. Egyre több helyről hallom, hogy éppen ezért nem is ajándékoznak már emberek, történetesen nálunk is kimarad a fél család a buliból, illetve tegnap végső kétségbeesésemben én is elgondolkodtam azon, hogy inkább eljótékonykodom a pénzt, minek költsem felesleges f@sságokra.
Más szemszögből nézve úgy gondolom, nincs semmi baj ezzel az ajándékozással, csak rosszul fogjuk fel. Nem az a lényeg, ki mekkorát ad vagy kap (kivéve engem, mert nekem jááár a nagy ajándék
), hanem hogy mennyi szeretet van belefeccölve. Úgy gondolom, az ideális karácsony az lenne, ha nem ajándékoznánk nyakra-főre, hanem csak az igazán fontos emberekre koncentrálnánk – azokra viszont nagyon. Az ünnep előtti pár napban/hétben lehetne tán egy kicsit jobban odafigyelni egymásra. Egy kicsit többet vele lenni. Nem azon gyötrődni, hogy megvegyük-e neki az ötvenedik vacak kis kütyüt a polc szélére, hanem odafigyelni rá, hogy vajon mi a szíve vágya. Milyen ember? Mi tenné tényleg boldoggá? A legtöbbször egy pici apróság is elég, nem mindig a drága ajándék a jó ajándék.Idén megint elszúrtam. Túl sokat dolgozom, szokás szerint ezerfelé szakadok, az utolsó pillanatra hagytam a vásárlást, és a szeretteimre megint pont nem jutott idő. Ennél sablonosabb már csak akkor lehetne a karácsony, ha mindenkinek nyakkendőt vennék
De hogy ne keseredjünk teljesen el, elmesélek egy történetet, mert ilyenkor nem csak az ideges hisztérikák vannak az utcákon és a boltokban.
A karácsonyi menü egy részéhez friss rozmaringra lett volna szükségem, nem olyan szárított-zacskós dologra. Pár napja felfedeztem, melyik piac melyik boltjában lehet ilyeneket kapni (pontosabban elárultátok nekem, köszi!), hát ma munka után (buli helyett, remélem ezt valaki jóváírja majd a karmámon) meg sem álltam e lelőhelyig, csakhogy ott elfogyott a hozzávaló. Kerengtem kétségbeesetten, elirányítottak egy-két helyre, s nagy nehezen meg is találtam a standot, ahol fűszernövényeket árultak. Pironkodva kérdeztem, rozmaringjuk van-e esetleg vágva, de őők bizony csak cserepestül adják, én meg nem szívesen utaztattam volna végig az egész városon. Mellettem egy csaj nagyon kuncogott. Az eladó átirányított a szemközti zöldségeshez, ahol tán-tán nekem való növény is akad, és mire megtettem azt a két lépést, a kuncogó lány is ott termett. Beszélgetésbe elegyedtünk, kiderült, hogy ő is ugyanazt a kétségbeesett útvonalat járta be, majd mint a mesében, kiderült, hogy van rozmaring… egy csomag. Nevetgélve megvettük közösen, majd az út közepén nekiálltunk elfelezni, aztán boldog karácsonyt kívántunk egymásnak, és mindenki indult tovább.
Tudom-tudom, ez semmi azokhoz a hihetetlen karácsonyi történetekhez képest, amiket a filmek mutatnak be, hogy bebizonyítsák: van még együttműködés a világon. De nekem mosolygóssá tette a napomat (ami kellett is, mert az ajándékokkal nem voltam túl szerencsés).
Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt!
[ame="http://www.youtube.com/watch?v=g0IwpRzWL_4"]YouTube - 2007 - Trans-Siberian Orchestra - Christmas Eve in Sarajevo[/ame]
