Eredetileg nem akartam beszállni a nagy évértékelősdibe, de most elfogott a melankólia és a kétségbeesettség, és kiírom magamból, mielőtt ki kéne pszichoanalizálni az elfojtásból.
Sok tekintetben egy szavam sem lehet, a családommal úgy-ahogy rendeződött a kapcsolatom mióta elköltöztem, legalábbis sokat segít, hogy ha nagyon unom, le tudom tenni a telefont, és hálistennek elég messze lakom ahhoz, hogy senki ne kopogtasson sértettségében az ajtón. Pipa.
A magánéletem változatlan, együtt élek azzal a pasival, akivel a borsó meg a héja, aki megnevettet ha szomorú vagyok, néha kissé idegesítő módon, de gondomat viseli, ha gyámoltalan vagyok, és bár trehányságom olykor okot ad a veszekedésre, de utána hozzá lehet bújni, és mindent megbocsát(ok). Pipa.
Vannak barátaim, ezernyien: főleg itt a CSAMon olyan érzés köztetek lenni, mint egy nagy puha fészekben, ahova csak jó emberek léphetnek be. Konfliktusok akadnak, de hol nincsenek? Nem ettől lesz gyengébb egy barátság, hanem ha nem tudnak túllépni rajta. És úgy látom, aki nem bírta, lemorzsolódott, a maradék pedig csak még összetartóbb.
Van hol laknom és van mit ennem: nem palota, és nem kerül minden este hétfogásos vacsora az asztalra, de meg van töltve szeretettel és meghittséggel, és ha nem én főzök, a kaja is finom. Pipa.
Van munkám - egyből négy is, ezzel szerintem sokat javítok az átlagon - még ha nem is fizetnek hülyére, nagyjából elég. Legalább nem vagyok elkényeztetve
Majdnem befejeztem tanulmányaimat, kis lépés van már csak hátra, de az én izgága természetem nem nyugszik. Gyakorlatilag ez az egyetlen problémám az életben. Képtelen vagyok egy dologra fókuszálni, mind a négy munkámat szeretem, de mind a négyben elenyészőnek érzem a tudásom, úgy gondolom, soha nem leszek elég jó ahhoz, hogy bármelyikben is magasabb szintre lépjek. Mindet szeretném kitanulni, de természetesen erre sem idő, sem lehetőség nincs, hiszen hogy lehetne mindemellett még négy iskolába is járni?! Vannak napok - mint például a mai - amikor úgy kelek fel, hogy semmit nem tudok, semmihez nincs tehetségem, és ez hazavágja az életkedvem, ülök a székben és csak sajnálom magam. Pedig ez nem megoldás.
Azt hiszem, ki kéne választani egyet, és a többit hanyagolni. Abban az egyben felhalmozni a tudást, és nagy dolgokat vinni véghez. De melyiket válasszam? Főleg ezeken a napokon, amikor szerintem egyikben sem lehetek sikeres? És hogy birkózzak meg az érzéssel, hogy a többit hanyagolom?
Á, ez még a jövő zenéje.
(Normál esetben azért egy boldog birge vagyok, az évet sikeresnek tekinthetem. Csak valahogy ma kétballábbal keltem.)
Sok tekintetben egy szavam sem lehet, a családommal úgy-ahogy rendeződött a kapcsolatom mióta elköltöztem, legalábbis sokat segít, hogy ha nagyon unom, le tudom tenni a telefont, és hálistennek elég messze lakom ahhoz, hogy senki ne kopogtasson sértettségében az ajtón. Pipa.
A magánéletem változatlan, együtt élek azzal a pasival, akivel a borsó meg a héja, aki megnevettet ha szomorú vagyok, néha kissé idegesítő módon, de gondomat viseli, ha gyámoltalan vagyok, és bár trehányságom olykor okot ad a veszekedésre, de utána hozzá lehet bújni, és mindent megbocsát(ok). Pipa.
Vannak barátaim, ezernyien: főleg itt a CSAMon olyan érzés köztetek lenni, mint egy nagy puha fészekben, ahova csak jó emberek léphetnek be. Konfliktusok akadnak, de hol nincsenek? Nem ettől lesz gyengébb egy barátság, hanem ha nem tudnak túllépni rajta. És úgy látom, aki nem bírta, lemorzsolódott, a maradék pedig csak még összetartóbb.
Van hol laknom és van mit ennem: nem palota, és nem kerül minden este hétfogásos vacsora az asztalra, de meg van töltve szeretettel és meghittséggel, és ha nem én főzök, a kaja is finom. Pipa.
Van munkám - egyből négy is, ezzel szerintem sokat javítok az átlagon - még ha nem is fizetnek hülyére, nagyjából elég. Legalább nem vagyok elkényeztetve
Majdnem befejeztem tanulmányaimat, kis lépés van már csak hátra, de az én izgága természetem nem nyugszik. Gyakorlatilag ez az egyetlen problémám az életben. Képtelen vagyok egy dologra fókuszálni, mind a négy munkámat szeretem, de mind a négyben elenyészőnek érzem a tudásom, úgy gondolom, soha nem leszek elég jó ahhoz, hogy bármelyikben is magasabb szintre lépjek. Mindet szeretném kitanulni, de természetesen erre sem idő, sem lehetőség nincs, hiszen hogy lehetne mindemellett még négy iskolába is járni?! Vannak napok - mint például a mai - amikor úgy kelek fel, hogy semmit nem tudok, semmihez nincs tehetségem, és ez hazavágja az életkedvem, ülök a székben és csak sajnálom magam. Pedig ez nem megoldás.
Azt hiszem, ki kéne választani egyet, és a többit hanyagolni. Abban az egyben felhalmozni a tudást, és nagy dolgokat vinni véghez. De melyiket válasszam? Főleg ezeken a napokon, amikor szerintem egyikben sem lehetek sikeres? És hogy birkózzak meg az érzéssel, hogy a többit hanyagolom?
Á, ez még a jövő zenéje.
(Normál esetben azért egy boldog birge vagyok, az évet sikeresnek tekinthetem. Csak valahogy ma kétballábbal keltem.)
