Hát ma elképedtem valami rettenetes módon....
Ugyebár az ember éli az életét, barátkozik, megszerelmesedik, kiszerelmesedik, elválnak az utak, aztán csak összefut az ember idővel a régi kedvessel...pláne ha az illető egyébként szakmájában megállja a helyét és sürgősségi melókban lehet rá számítani, még ha ritkán is van rá szükség. Anno megmondtam neki, hogy megvezetik, és nem lesz ez jó később, mert nem lesz meg a megálmodott boldogság, csak szándék van és nem valódi vonzalom - ő választott, én pedig elfogadtam. Elég ritkán futunk össze, hogy lássam a változásokat, és elég lehangoló... végtelenül sajnálom.
Megváltozott a kisugárzása. A bohém kedves kis fickó a flower-power kisugárzásával eltűnt. A copfba fogott haja, a kölykös vigyor, a göndör fürtök eltűntek, maradt felnyírt managerfrizura és széthajszolt gyűrött arc, karikás szemek, fakó bőr. Az egyénisége még poénkodó, de már nem az a szívből jövő huncut hanem a mosolyogva is szomorú szemű. 10 évet öregedett pár év alatt, mintha időzítve állna a feje felett a szívroham meg a gyomorfekély, a kisugárzása a mártúlkomolyraveszemmagam figura. Prioritás lett a pénz: a falon megcsodáltam egy Indiából készült fotómontázst: de jó, te csináltad a képeket? - nem sajna, én nem jutottam el oda, mert vagy a meló vagy semmi... Majdcsak tavasz lesz, akkor majd pihenek... He?
Anno még azt mondta, hogy megválogatom az ügyfeleimet, és az idiótákat elhajtom a vérbe, mert nem vagyok én rászorulva mindenre...
Szabad volt. A lelke. Tavasz volt neki mindig...
Most széthajszolt. Fáradt. Kiégett. Sokat változott, és mintha dugdosná a jegygyűrűjét, hogy ne lássam. Nem boldog, és mintha a csapásirány se lenne a sajátja...
Még emlékszem amikor örömmel csinálta a melóját, most meg fásultan várja a tavaszt.
Legyen neked tavasz, mielőbb...
Ugyebár az ember éli az életét, barátkozik, megszerelmesedik, kiszerelmesedik, elválnak az utak, aztán csak összefut az ember idővel a régi kedvessel...pláne ha az illető egyébként szakmájában megállja a helyét és sürgősségi melókban lehet rá számítani, még ha ritkán is van rá szükség. Anno megmondtam neki, hogy megvezetik, és nem lesz ez jó később, mert nem lesz meg a megálmodott boldogság, csak szándék van és nem valódi vonzalom - ő választott, én pedig elfogadtam. Elég ritkán futunk össze, hogy lássam a változásokat, és elég lehangoló... végtelenül sajnálom.
Megváltozott a kisugárzása. A bohém kedves kis fickó a flower-power kisugárzásával eltűnt. A copfba fogott haja, a kölykös vigyor, a göndör fürtök eltűntek, maradt felnyírt managerfrizura és széthajszolt gyűrött arc, karikás szemek, fakó bőr. Az egyénisége még poénkodó, de már nem az a szívből jövő huncut hanem a mosolyogva is szomorú szemű. 10 évet öregedett pár év alatt, mintha időzítve állna a feje felett a szívroham meg a gyomorfekély, a kisugárzása a mártúlkomolyraveszemmagam figura. Prioritás lett a pénz: a falon megcsodáltam egy Indiából készült fotómontázst: de jó, te csináltad a képeket? - nem sajna, én nem jutottam el oda, mert vagy a meló vagy semmi... Majdcsak tavasz lesz, akkor majd pihenek... He?
Anno még azt mondta, hogy megválogatom az ügyfeleimet, és az idiótákat elhajtom a vérbe, mert nem vagyok én rászorulva mindenre...
Szabad volt. A lelke. Tavasz volt neki mindig...
Most széthajszolt. Fáradt. Kiégett. Sokat változott, és mintha dugdosná a jegygyűrűjét, hogy ne lássam. Nem boldog, és mintha a csapásirány se lenne a sajátja...
Még emlékszem amikor örömmel csinálta a melóját, most meg fásultan várja a tavaszt.
Legyen neked tavasz, mielőbb...
