Hétvégin vót a Andretti pizzériába a börze. El is köllött vóna vinnem a bőrdzsekimet, mer nagyobb köll (30 fölött nem úgy nől a embör, ahogyan addig), nejem mondta is, hogy mennyünk ee. Eygrészt mibű, másrészt mikó. Kukoricaszedés szezon van, meg fürészülés szezon, meg egyébként is köllene írni a féléves freladatomat az egyetemre.
Könnyes nosztalgiávaa gondulok vissza azokra az időkre, amikó még én osztottam be a saját időmet.
Eközbe beütött a krach. A mi fürészgépünk egy szalagfűrész, jó nagy, 780 mm kerékátmérővee. A T25-ös traktorunk hajtja, hidraulikávaa emelhető. Eggyik emelkésné megfeszűt, és eetörött a hajtóműház alu öntvénye, és eefolyt a olaj. Eztet sürgőssen meg köll csinyááni, mongya fater, mer ollyanoknak kő fürészűni, akiknek csak kevessebb mind egy hétre való tüzelőjük maradt a tavalyibú. Gyerökök, vasárnap délelőtt 10-tű (előtte vót más munka) délután 5-ig kínlódtunk vele ketten faterraa. Egyedű eggyikünket se hítták vóna senkinek. Közbe meg próbáátam nem arra gondúni, hogy végre taláákozhattunk vóna
Azér vót vidámság is a hétvégin. Vasárnap regge nejem arra ébred, hogy a pici akkorát rugott bele, hogy csak na. Aszongya nekem, jaajjj, ez má most keresi a berúgókart?!?! Úgyhogy sürgőssen be köll szereznem egy ollyan járgányt, amit a Czetkánáá könnyebb berúgni
Télleg, de most komolyan: noincsen véletlenű valamellikötöknek Jawa 638 óccsón papírossan eladó? Karambolos, hiányos, motorhibás, bármi gyühet, csak pairos legyen és naggyon óccsó!