Negyedik nap - most már tényleg

Ma van a napja a Duracell-nyuszik lemerültének.


Ma korábban indultunk el mint tegnap, így volt alkalmunk megfigyelni a környékbeli iskolásokat: feketék, tarkák, a fehér errefelé ritka. Leginkább kínaiak, indiaiaiak és különféle spanyolszármazékok lakják a környéket, fekete gyerekeket szórványosan, fehéret meg assz'em egyet sem láttunk. Viszont láttunk egy csomó olyat, amit eddig csak filmekben: iskolai egyenruhát, sárga iskolabuszt (rengeteget!), meg Cross Guardot, akinek az a feladata, hogy a gyerekekre figyeljen a zebrán. Továbbá a koránkelés aranyat ér: volt hely a metrón és láttuk a Good Morning, America! felvételét.




Reggeli után átszeltük hosszában Manhattant, a Times Square-től a Flatiron Building (Vasaló-ház) érintésével a Brooklyn-hídig. A Vasaló-házat már azóta meg szerettem volna tekinteni élőben, mióta a Godzillát könyvben olvastam, mert el nem tudtam képzelni a leírás alapján, hogy ilyen épület létezhet. Felettébb mókás egy valami, tényleg úgy néz ki, mint a régi szenesvasalók. Innen a kínai negyeden keresztük vezet az út a hídig. Gondoltam a kínai negyedek mindenhol egyformák, de úgy fest, a Sárkány Centernek is van még hova fejlődnie. Az otthonról ismert vegyesfelvágott kirakodóvásáron túl, ahol pont ugyanazt lehet kapni, itt vannak mindenféle ismeretlen egzotikus alapanyagok is kirakva, nagy ládákban: a szárított ráktól kezdve a sárkányvirágon át a változatos mitökömikig.


A hídnál megint happeningbe botlottunk: rendőrautók, helyben lebegő helikopterek és egy komplett TV-stáb jelenléte arra utalt, hogy itt bizony valami izgis lesz. Konkrétabban egy ürge akarta a vízbe vetni magát, mert unta már a földi pályafutást. Nem tudom, mi lett a dolog vége, ahhoz ugyanis, hogy az ember feljusson a hídra, legalább egy órát kell gyalogolni visszafelé (na jó, lehet hogy csak felet, de akkor is), az esemény pedig véget ért, mire mi megérkeztünk.




Tudjátok, hogy mi az oka annak, hogy a légiversenyeket Budapesten és nem New Yorkban tartják? Ezek a hidak alatt nem kihívás átrepülni. A legtöbb még akkor épült, amikor az óceánjárok és esetenként a vitorlások is behajtottak New Yorkba, így szükség volt erre a magasságra. Ma már általában a külső kikötőket választják, ami valahol érthető, részint mert újabban odafigyelnek a víz tisztaságára, részint mert láttunk akkora óceánjárót, ami magasabb volt, mint a parton mellette álló 10+ emeletes házikó...



A Brooklyn híd pont az ellenkezője a Central Parknak, ez ugyanis hatalmasnak látszik, de nagyon, viszont átlag gyalogtempóban negyed óra alatt végig lehet rajta sétálni. Sajnos a közepén épp felújítás volt, így ahonnan a legizgisebb lett volna, nem lehetett mást látni, csak a paravánokat kétoldalt. Egyik oldalon Manhattan, másik oldalon Brooklyn, középen a folyó, távolban messziről a Naccsasszony. Azért nincs jobb kép a hídról, mert a saját fényképezőgépemnek pont New York közepén kellett meghalnia, és még nem sikerült lementenem a képeket - viszont a kölcsöngépre kevesebb kép készült. Ekkor még.




Ebéd óta itt ülönk a parkban, és pihegünk. No nem azért, mert olyan jó volt a kaja, a mai étek kivételesen nem kerülne be az "NYC büfétől büféig" sorozatba, ha egyszer megírnám, de legalábbis a top10be biztos nem. Viszont már negyedik napja nonstop megyünk, szerintem egy fél Kéktúra van a talpainkban, úgyhogy pont kapóra fog jönni a holnapi pihenőnap.