Jupiteri kiteljesedés, avagy az asszonyi feladat egy része

Tegnap a gardrób rendezgetése közben nem tudtam nem látni a tükörben fenéktáji kiteljesedésem. Mivel jó ideje próbálom az életem lelki-szellemi szubsztanciának tekinteni,elgondolkodtam a "lovaglóizmom" megnövekedésének analógiáján. Vajon mely' valóságrész nem teljesedik ki bennem, hogy külsőmben kell megjelennie? Mivel kértem, ma reggel, a soros olvasmányomban megadatott a válasz.Egyikünk nemrég elkeseredetten kérdezte, szereti-e a párja egyáltalán, ha így bánik vele, gondoltam beidézem a részt, hátha másban is ébreszt gondolatokat. Tudom, hogy a legtöbben közülünk munkahelyen dolgoznak, nehéznek érzik a terheket. Mégis azt gondolom. MUSZÁJ megbarátkoznunk a benne rejlő feladattal, bármily' nehéznek tűnik is. Életünk minősége függhet attól rabszolga sorsnak fogod-e fel, vagy a másikon való segítésnek?: "Az asszony vacsorával várja haza férjét. Párja szája íze szerint készíti az ételt, mert tudja, amit a férj megkap otthon, azt nem keresi máshol. A férj egész nap küzdött, harcolt a világban. Ma történetesen megkérdőjelezhető végeredménnyel. Ettől aztán hideg lesz a leves, sós a köret és rágós a hús. A gyerek a világ legneveletlenebbike. A bölcs asszony, aki hordozza szívében a mindent megértő jupiteri szeretetet és képes elvonatkoztatni férje konkrét zsörtölődésétől, tudja, a kitörés nem neki szól. Mindazoknak üzen most a férje, akiknek napközben nem tudta megmondani a véleményét (a férfiak jelen inkarnációjukban gyakorolják a Nap és a Mars energiáját, a kiegyensúlyozott én-védelmet és harcot). A bölcs asszony magatartása a férfi természetéhez igazodik. Belső látásának erejére támaszkodva hivatásának tekinti, hogy villámhárító legyen (mi lányok ezzel a Hold, a Jupiter és a Vénusz energiák megélését tanuljuk.) A nap eseményeiről kérdezgeti férjét, mintegy kinyitogatva egyik lelki ablakocskát a másik után a felgyülemlett energia levezetésére. Semmi sem könnyít úgy a gondterhelt lelken, mint a beszéd. A feldúltság lassan oldódni kezd, a vihar lecsendesedik. Az okos asszony az eszére és nem a szívére hallgat. Férje első megjegyzésénél nyomban sértve érzi saját határait, azon tépelődik, mennyit fáradozott a vacsorával, s hogy igazán megérdemelne egy-két simogató szót. Esetleg elköveti a legnagyobb butaságot is: valami igazságot vág férje fejéhez. Ettől aztán a férfi végképp kiborul, mert van, hogy mindent elviselünk, csak az igazságot nem. Ha a férfi még egyszer szóvá tesz valamit, már hullanak is az asszony könnyei, s alig várja, hogy a vacsora után telefonon jól kipanaszkodhassa magát a barátnőjének. Egy feldúltságból kettő lesz, egymástól lehatárolva. A kommunikációhoz legalább egyiküknek nyitnia kellene, ám ez valamelyikük én-védő sorompójának felemelését feltételezné. Hogy saját házasságunk miről szól? Csak annyit kérdezzünk meg önmagunktól: csupán egymás mellett élünk vagy valóban egymással? Mert az okos asszonynak gyakran van igaza. A bölcset viszont szeretik."