Kawasaki és Harley

Mert az úgy volt, hogy hosszas nyafogás, imádkozás, fülrágás és várakozás után végre-valahára újra a rutinpályán találtam magam; nem is akármin, hanem a szép, pirosas 400as Kawasaki Zephyren. Hosszas kioktatásokat kaptam, hogy ne húzgáljam a gázt, meg óvatosan gyorsuljak, mert ugrál, és különben is, nehezen fordul, meg ha lehet, nem is menjek gyorsan. Szóval rendesen próbáltak beparáztatni, de én nem ijedtem meg (eléggé): lábaim közé kaptam a gépet, és hajrá a pálya. El is kezdtem rögtön fordulgatni, amikor egyszer csak kanyarodnék, és nem odateleportált egy négykerekű tanulósuzuki? Annyira meglepődtem ettől, hogy reflexből megmarkoltam a kéziféket, aztán csodálkoztam, hogy a Kawa bólint egyet, majd lassított felvételben balra el. Márminthogy lefeküdt aludni. Szerencsémre kikaptam a lábam alóla időben, meg a pasi is rögtön kipattant az autóból felsegíteni a kitudjahányszázkilós dögöcskét, úgyhogy csak a kézpárnácskám fájdogált egy kicsit utána. De a kezdeti malőr után már egész ügyesen kanyarogtam, meg még nyolcasokat is csináltam vagy egy órán keresztül és csak egy bója feküdt le alukálni a körülnézős pályán. Tehetek én róla, hogy az oktató bácsi folyton az álmos bójákat rakja ki nekem?

Ma viszont a zÁrkádba mentem ruhát venni, meg megnézni jól a Harley kiállítást: egészen a hmm.. talán huszas évektől mostanáig mindenféle Harleyk ki vannak állítva, sőt, még a Szelíd motorosok forgatásáról is van egy dioráma