Negyedik nap! (Egyben az utolsó)
Reggel 8-kor ébredtem,kinéztem az ablakon,és örültem hogy nem esik, elkezdtünk készülődni indulás haza, sajnos ez a utolsó napunk. Felpakoltuk a motorokat,és elkezdett szakadni az eső, na ez nem jó mert van még 680km hazáig, reménykedtünk hogy nem végig esőbe kell motoroznunk.Felvettük az eső ruhát és elindultunk, Az enyém ami nem volt olcsó bírta vagy 150 kilométert míg a haveromnak kb 50-et és átáztak, ezeket sem arra gyártották hogy órákig bírják,rohadt nagy esőbe, így a bőr ruhám is kapott egy kicsit(ami aztán három napig száradt,és tökre kifehéredett a sós levegőtől) Úgy néztünk ki mint egy vert sereg, a csizmámra zacskót húztam, a kezemre meg a kutakon lehet találni tankoláshoz védőt hogy ne legyen büdös a kezed. haladtunk vagy 150km-et így, közbe nagyokat csúszkáltunk ,volt hogy keresztbe fordultam, na egy kicsit már idegesített az eső,szerencsére haverom jelezte hogy álljunk félre,nem bírja tovább!!Ezidáig nem sok kocsit láttunk, szerencsénkre, elindulás után beértünk egy elég forgalmas útra, ahol már a horvátok nem voltak velünk túl barátságosak, mindegyik megmutatta hogy ők gyorsabbak, bevágtak elénk,ami esőbe nem egy jó dolog,ami még nagyon zavart hogy a kanyarokba mindenhol felmarták az utat és ez baromira csúszott.
Több horvát leszorított, és egy buszos marha úgy ment el mellettünk hogy ha nem kapom el a kormányt nekem jön,persze szemből előzte a kocsikat!!Na ezt kiheverve némi pihenés után tökig elázva jött megint egy barom horvát buszos és le szorítót mind a kettőnket, gondoltam na ezt nagyon arcon vágnám, Ekkor meg untam az egészet ,félre álltunk egy ebédre, ahol a vendéglős, igencsak kivolt borulva tőllünk mert a vizes ruhákat a teraszon hámoztuk le magunkról, ez nem tetszett neki, minden percbe jött és takarított utánunk, az ebéd nem volt jó de meleg étel lévén nem válogattam,(drága is volt) Elindulás után félreálltunk tankolni,és láss csodát az egyik barom horvát ott áll a kúton aki leszorított,elindultam felé hogy nagyon arcon vágom, mire elszaladt, és a kocsiját nővel együtt otthagyta, szerintem akkor jött vissza amikor mi elmentünk. Útközbe még találkoztunk a buszossal de nem mert meg állni, pedig igencsak szívesen beszéltem volna a fejével, úgy finoman bele vertem volna egy nagyot!! Karlovácig felmotoroztunk, és itt rámentünk a pályára tudtuk hogy nem olcsó de már szerettünk volna haza érni, A pályán haladva egyszer csak el állt az eső,és gyönyörüen sütött a napocska, aminek baromira megörültünk, így napsütésbe elértük a magyar határt,ahol gyorsan átengedtek minket.
Magyar oldalon ismét egy tankolás, és némi pihenés után elindultunk Budapest irányába az M7-esen, ahol már alig vártam hogy téphessem egy kicsit, góóóóó ,na ezért elkezdett enni a kicsikém, így siófoknál megint tankolás,és nyomás tovább!! A nyugatit vettük irányba mondván kint vannak a haverok, és gondoltuk bemegyünk kicsit dumálni velük. Megérkezésünk nagy ovációt váltott ki, sokan örültek nekünk, de volt aki tette a rossz megjegyzést mert irigykedett hogy mi hol voltunk. Élménybeszámoló a haveroknak, fénykép mutogatás, mindenki ámult és bámult, és sokan mondták ha megyünk megint jönnek ők is!! Ezek után irány haza, forró fürdő, feküdtem a kádba egy fél órát, aztán alvás!!
Másnap láttam hogy szegény motorom mennyire koszos így lemostam!!
Mai motorozás kb 700km
Hőmérséklet, Horvát oldalon 15fok, magyar oldalon 15-20 közt
Annyit hozzá tennék, ha valaki most megkérdezné van e kedvem menni, azonnal elmennék!! Tavasszal elmegyek megint!!
Köszönöm hogy el olvastad! Remélem élethűen le tudtam írni!!
Fotók!
http://picasaweb.google.hu/108903294890796132747/MontenegroiTura?feat=directlink#