Az ember soha ne legyen kishitű.
Nem származom gazdag családból, nem jártunk külföldre nyaralni, így számomra a messzi, egzotikus tájak mindig valami elérhetetlen dolgok voltak. Amik tán nem is léteznek, csak a képeken, meg a filmekben. Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor a középiskolában földrajzórán ültünk, egy nőci volt a tanár (az arca még megvan, de a neve a feledés örök homályába vész), és diákat mutogatott, hogy érdekesebbé tegye az órát. A Gyilkos tavat nézegettük: a vízből kilógó fenyőfákkal, a hegyekkel a háttérben, és olyan extázissal mesélte, hogy milyen fantasztikus, és hogy keletkezett, milyen legendák kapcsolódnak hozzá, hogy elfacsarodott a szívem, és úrrá lett rajtam a világfájdalom. Azóta is emlékszem erre a diára, pedig a memóriám nem ilyenekről híres. Oké, a világfájdalom mondjuk gyakran előfordult velem középiskolás koromban, mert akkor még nem tudtam, hogy a pozitív hozzáállás a hosszú, s boldog élet titka. Szóval ültem ott a padban, valami mocsadék idő volt kint, és azon törtem a fejem, hogy milyen izgis, milyen tök jó lenne megnézni, de én ezt a büdös életben nem fogom látni. Így voltam a tengerrel, óceánnal, a tengerentúllal meg végképp. Más kontinensek? Esélytelen.
Aztán egy napon arra eszméltem, hogy Erdélyben állok, és a vízből kiálló facsonkokat nézegetem. Igazából nem a vízből, hanem a jégből álltak ki, merthogy meglehetősen hidegecske volt ott akkoriban, de akkor is ugyanaz a Gyilkos tó volt, és valahogy megcsapott az érzés: bármi lehetséges a világban. Most győztem le a lehetetlent.
Alapvetően nagyon sok mindennel szerencsés ember vagyok: a pasikkal, az élettel, a tanulással... Egyedül a pénz az, ami nem akar velem szoros barátságot kötni, és emiatt néhány wannabe élmény kimarad az életemből, de amikor már teljesen kétségbe esek, akkor mindig történik valami jó. Szóval
.
E post akkor jelenik meg, amikor egy újabb-élmény felé tartok: ha jól időzítettem, épp most száll fel a gépem, és úton vagyok New York felé, ahol 18 napot fogok eltölteni részben a város felfedezésével. Tervben van Madame Tussaud (naná, majd Edwarddal fogok fényképezkedni
), az igazi, nagy Aquarium, és természetesen a Sea-Air-Space hajó is.
De azért azt hiszem, visszajövök, színes-szagos-képes beszámolóval. Fényképezőgépet viszek persze
[ame="http://www.youtube.com/watch?v=aqlJl1LfDP4"]YouTube- NEW YORK,NEW YORK- FRANK SINATRA[/ame]
Update: Valamiért hiába időzítek, nem időzül. Szóval pénteken kábé dél körül indulok, nem most
Aztán egy napon arra eszméltem, hogy Erdélyben állok, és a vízből kiálló facsonkokat nézegetem. Igazából nem a vízből, hanem a jégből álltak ki, merthogy meglehetősen hidegecske volt ott akkoriban, de akkor is ugyanaz a Gyilkos tó volt, és valahogy megcsapott az érzés: bármi lehetséges a világban. Most győztem le a lehetetlent.
Alapvetően nagyon sok mindennel szerencsés ember vagyok: a pasikkal, az élettel, a tanulással... Egyedül a pénz az, ami nem akar velem szoros barátságot kötni, és emiatt néhány wannabe élmény kimarad az életemből, de amikor már teljesen kétségbe esek, akkor mindig történik valami jó. Szóval
.E post akkor jelenik meg, amikor egy újabb
-élmény felé tartok: ha jól időzítettem, épp most száll fel a gépem, és úton vagyok New York felé, ahol 18 napot fogok eltölteni részben a város felfedezésével. Tervben van Madame Tussaud (naná, majd Edwarddal fogok fényképezkedni), az igazi, nagy Aquarium, és természetesen a Sea-Air-Space hajó is.De azért azt hiszem, visszajövök, színes-szagos-képes beszámolóval. Fényképezőgépet viszek persze
[ame="http://www.youtube.com/watch?v=aqlJl1LfDP4"]YouTube- NEW YORK,NEW YORK- FRANK SINATRA[/ame]
Update: Valamiért hiába időzítek, nem időzül. Szóval pénteken kábé dél körül indulok, nem most
