Az ember soha ne legyen kishitű.
Nem származom gazdag családból, nem jártunk külföldre nyaralni, így számomra a messzi, egzotikus tájak mindig valami elérhetetlen dolgok voltak. Amik tán nem is léteznek, csak a képeken, meg a filmekben. Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor a középiskolában földrajzórán ültünk, egy nőci volt a tanár (az arca még megvan, de a neve a feledés örök homályába vész), és diákat mutogatott, hogy érdekesebbé tegye az órát. A Gyilkos tavat nézegettük: a vízből kilógó fenyőfákkal, a hegyekkel a háttérben, és olyan extázissal mesélte, hogy milyen fantasztikus, és hogy keletkezett, milyen legendák kapcsolódnak hozzá, hogy elfacsarodott a szívem, és úrrá lett rajtam a világfájdalom. Azóta is emlékszem erre a diára, pedig a memóriám nem ilyenekről híres. Oké, a világfájdalom mondjuk gyakran előfordult velem középiskolás koromban, mert akkor még nem tudtam, hogy a pozitív hozzáállás a hosszú, s boldog élet titka. Szóval ültem ott a padban, valami mocsadék idő volt kint, és azon törtem a fejem, hogy milyen izgis, milyen tök jó lenne megnézni, de én ezt a büdös életben nem fogom látni. Így voltam a tengerrel, óceánnal, a tengerentúllal meg végképp. Más kontinensek? Esélytelen.
Aztán egy napon arra eszméltem, hogy Erdélyben állok, és a vízből kiálló facsonkokat nézegetem. Igazából nem a vízből, hanem a jégből álltak ki, merthogy meglehetősen hidegecske volt ott akkoriban, de akkor is ugyanaz a Gyilkos tó volt, és valahogy megcsapott az érzés: bármi lehetséges a világban. Most győztem le a lehetetlent.
Alapvetően nagyon sok mindennel szerencsés ember vagyok: a pasikkal, az élettel, a tanulással... Egyedül a pénz az, ami nem akar velem szoros barátságot kötni, és emiatt néhány wannabe élmény kimarad az életemből, de amikor már teljesen kétségbe esek, akkor mindig történik valami jó. Szóval .
E post akkor jelenik meg, amikor egy újabb -élmény felé tartok: ha jól időzítettem, épp most száll fel a gépem, és úton vagyok New York felé, ahol 18 napot fogok eltölteni részben a város felfedezésével. Tervben van Madame Tussaud (naná, majd Edwarddal fogok fényképezkedni), az igazi, nagy Aquarium, és természetesen a Sea-Air-Space hajó is.
De azért azt hiszem, visszajövök, színes-szagos-képes beszámolóval. Fényképezőgépet viszek persze
[ame="http://www.youtube.com/watch?v=aqlJl1LfDP4"]YouTube- NEW YORK,NEW YORK- FRANK SINATRA[/ame]
Update: Valamiért hiába időzítek, nem időzül. Szóval pénteken kábé dél körül indulok, nem most
Aztán egy napon arra eszméltem, hogy Erdélyben állok, és a vízből kiálló facsonkokat nézegetem. Igazából nem a vízből, hanem a jégből álltak ki, merthogy meglehetősen hidegecske volt ott akkoriban, de akkor is ugyanaz a Gyilkos tó volt, és valahogy megcsapott az érzés: bármi lehetséges a világban. Most győztem le a lehetetlent.
Alapvetően nagyon sok mindennel szerencsés ember vagyok: a pasikkal, az élettel, a tanulással... Egyedül a pénz az, ami nem akar velem szoros barátságot kötni, és emiatt néhány wannabe élmény kimarad az életemből, de amikor már teljesen kétségbe esek, akkor mindig történik valami jó. Szóval .
E post akkor jelenik meg, amikor egy újabb -élmény felé tartok: ha jól időzítettem, épp most száll fel a gépem, és úton vagyok New York felé, ahol 18 napot fogok eltölteni részben a város felfedezésével. Tervben van Madame Tussaud (naná, majd Edwarddal fogok fényképezkedni), az igazi, nagy Aquarium, és természetesen a Sea-Air-Space hajó is.
De azért azt hiszem, visszajövök, színes-szagos-képes beszámolóval. Fényképezőgépet viszek persze
[ame="http://www.youtube.com/watch?v=aqlJl1LfDP4"]YouTube- NEW YORK,NEW YORK- FRANK SINATRA[/ame]
Update: Valamiért hiába időzítek, nem időzül. Szóval pénteken kábé dél körül indulok, nem most