Challenge(er(in)) - avagy új utakon

Itt mindenki tudja, hogy motorozni mennyire jó dolog. Messzi túrákra menni, számolgatni a hajtűkanyarokat a Dolomitokban egy motoros számára a legbecsesebb adomány az élettől. Idén idő és lehetőség hiányában nagyon keveset motoroztam. Bár mindig nagy öröm a szeretett járgányt csak egy kicsit is megcsodálni a napfényben, ezek a rövid motorozások ráébresztettek arra, hogy valami nem jó velem, velünk, itt. A rövid egy-két órás motorozgatásokat nem élveztem úgy, mint azelőtt. Hogy miért? Mert nem jutottam el sehova, már fordulhattam is vissza. Mert nem láttam semmit, csak a házakat és autókat és piros lámpákat. Mert folyamatosan azt kellett figyelnem, hogy hol nem murvás az út, és a kátyút merről kerüljem, ha egyáltalán van hol kikerülni. Emiatt aztán motorka nagyrészt a garázsban unatkozott, én meg álmodoztam a régen látott hegyekről, hágókról, napos domboldalakról. Hosszas meditálás után arra jutottam, hogy a probléma feltehetően két dologban keresendő: vagy ebben a motorban, vagy ebben az országban. Úgy tűnik ez a kettő nem elég kompatibilis egymással. Az országomat most egy ideig nem szeretném megváltoztatni, így maradt a motor, mint problémaforrás. Tehát akkor a megoldás, hogy másik motor kell. Igen ám, de milyen? Hát olyan, ami olyan utakon is elmegy, mint amiket ebben az országban útnak szokás hívni (meglátásom szerint tévesen). És persze ha elfogy ez az útnak nevezett dolog, akkor se maradjon az ember lánya lehetőségek nélkül. Tehát akkor a megoldás, hogy a csupasz- és sportmotorokhoz fűződő szerelmem dacára endúrót veszek, és punktum. Jó-jó, de akkor milyet? Rengeteg kiváló endúrót lehet kapni, ami a célra tökéletes lenne. Két fő ismérvük, hogy egyrészt egyformán rondák, másrészt egyformán nem ér le róluk az ember lányának a lába. Természetesen az, hogy ronda, egy nő számára sokkal nagyobb probléma, mint az, hogy magas. Szorgosan elemezgettem a használt motor hirdetéseket, és próbáltam megtalálni páromat egy-egy sárga, zöld, kék vagy narancssárga kétkerekű formájában. Mennél többet néztem a hirdetéseket, annál csalódottabb lettem, és kezdtem azt hinni, végül pártában maradok. És akkor, igen pontosan akkor, megláttam őt! A szőke (kék-fehér) bajor herceget, peckesen magasan hordott orrával, és lehetetlenül nagy első kerekével. „Nah, hát nekem pont ilyen motor kellene!” - ámultam el. Ez gyönyörű! „Ezt Te se gondolhatod komolyan” – szólalt meg bennem a kisördög. - „Ez biztosan drága, meg lepukkant, és különben is, Te egy ilyennel nem tudsz motorozni.” Hóóógyisne tudnék, irány megnézni, alkudozni. Motorka használt volta ellenére a csili-vili szalon kellős közepén feszített, és láthatóan kellemetlenül érezte magát a sok szép, drága, nálánál még sokkal nagyobb gép között. „Fúúúú, ez elég nyakigláb egy masina” – gondoltam. Sebaj, ráülünk, kipróbáljuk! Motor megy (elég jól megy), megáll (hopp, és elég jól meg is áll). Áhhh, nem is olyan magas, végülis a lábujjam hegye még éppen leér, ha nagyon nyújtózkodom. Ez kell nekem és kész. Alkudozás, hazamenés, visszatelefonálás, alkudozás, visszamenés, kifizetés. És egyszer csak ott álltam ezzel a hórihorgas, traktorhangon röfögő járgánnyal a szalon előtt. „Elviszlek” - mondta a motor. „Elviszlek” - mondtam a motornak. És nekivágtunk együtt a szemerkélős, esteledő Budapestnek, a kátyúknak, murvás kanyaroknak, erdőknek és sáros-napos domboldalaknak. „Sok szép helyre elviszlek majd!” – mondta út közben a motor. „Köszönöm, hogy hazahoztál!” - mondtam a kapuban a motornak. „Remélem sok szép helyre elviszel majd!”