Oké, a téma inkább amolyan nőitopicba való, de aki esetleg most szeretne bukósisakot venni, az innen megtudhatja, hogy a legolcsóbb:
Az úgy kezdődött, hogy pénteken hajat mostam, lenyírtam a frufrumat (mert egy frufruért nem szívesen járok háromhetente fodrászhoz) utána hirtelen ötlettől vezérelve a hajamat is. Úgy, összefogva, azon melegében. A katasztrófák akkor kezdődtek, amikor kibontottam, a bal oldal ugyanis legalább három-négy centivel volt hosszabb, mint a jobb…
De ha már kezemben volt az olló, nem estem kétségbe, addig nyírtam a balt, amíg szükségesnek éreztem, ekkor viszont a jobb oldalam lett hosszabb. Ez volt az a pont, amikor felhívtam nemtáviratot, hogy tud-e esetleg hajat vágni. Miután abbahagyta a röhögést, átküldte a családi fodrász számát, hogy most azonnal telefonáljam fel, és kérdezzem meg, fogadna-e még aznapra. Szerencsére kis szervezés után sikerült elintézni, hogy még pénteken vessen rám egy pillantást, bár elnéztem az időpontot, és már háromnegyed órával korábban odaértem, de így legalább volt idő rendesen bevásárolni, mielőtt ténylegesen hajnyírásba kezdett volna a lány. Idő mondjuk utána is maradt, mert azt mondta, ő ehhez most hozzá nem nyúl, az egészet újra le kell vágni, jöjjek vissza hétfő reggel. (addig megoldásként féloldalt feltűzve hordtam a hajam, egész jópofa volt, és a ferdeségem sem látszott).
Ma hajnalban tehát frissen, üdén, ahogy szoktam kipattantam az ágyból és meg sem álltam a fodrászig, ahol mosott, vágott, minden tiltakozásom ellenére szárított és lakkozott is, majd elragadtatott arccal megkérdezte, tetszik-e az eredmény. Erre mit mondhat az ember lánya? A féloldalasságnál persze jobb, de ilyenkor mindig eszembe jut, miért nem járok fodrászhoz: addig pepecsel vele, amíg egy tíz évvel idősebb, hóttidegen nő néz vissza a tükörből, akkora bukósisakkal a fején, hogy nincs az a motorosbaleset, ami megsérthetné a kis buksiját. Soha nem fogom megérteni, a fodrászoknak miért nem tetszik az én kis fiatalos, cserfes fejem úgy, ahogy van.
Hazatértem, egy ideig borzasztóan biztonságban éreztem magam, de amikor hetedszer rémültem halálra magamtól a tükörben, lemostam a lakkot meg a beszárítást, mert otthon azért mégse viselünk bukósisakot, motorom meg ugye nincs. Most várom a spontán száradást és az eredményt, hogy vajon hogy áll nekem a rövid haj.
Update: megszáradt. Kisfiú lettem.
Az úgy kezdődött, hogy pénteken hajat mostam, lenyírtam a frufrumat (mert egy frufruért nem szívesen járok háromhetente fodrászhoz) utána hirtelen ötlettől vezérelve a hajamat is. Úgy, összefogva, azon melegében. A katasztrófák akkor kezdődtek, amikor kibontottam, a bal oldal ugyanis legalább három-négy centivel volt hosszabb, mint a jobb…
De ha már kezemben volt az olló, nem estem kétségbe, addig nyírtam a balt, amíg szükségesnek éreztem, ekkor viszont a jobb oldalam lett hosszabb. Ez volt az a pont, amikor felhívtam nemtáviratot, hogy tud-e esetleg hajat vágni. Miután abbahagyta a röhögést, átküldte a családi fodrász számát, hogy most azonnal telefonáljam fel, és kérdezzem meg, fogadna-e még aznapra. Szerencsére kis szervezés után sikerült elintézni, hogy még pénteken vessen rám egy pillantást, bár elnéztem az időpontot, és már háromnegyed órával korábban odaértem, de így legalább volt idő rendesen bevásárolni, mielőtt ténylegesen hajnyírásba kezdett volna a lány. Idő mondjuk utána is maradt, mert azt mondta, ő ehhez most hozzá nem nyúl, az egészet újra le kell vágni, jöjjek vissza hétfő reggel. (addig megoldásként féloldalt feltűzve hordtam a hajam, egész jópofa volt, és a ferdeségem sem látszott).
Ma hajnalban tehát frissen, üdén, ahogy szoktam kipattantam az ágyból és meg sem álltam a fodrászig, ahol mosott, vágott, minden tiltakozásom ellenére szárított és lakkozott is, majd elragadtatott arccal megkérdezte, tetszik-e az eredmény. Erre mit mondhat az ember lánya? A féloldalasságnál persze jobb, de ilyenkor mindig eszembe jut, miért nem járok fodrászhoz: addig pepecsel vele, amíg egy tíz évvel idősebb, hóttidegen nő néz vissza a tükörből, akkora bukósisakkal a fején, hogy nincs az a motorosbaleset, ami megsérthetné a kis buksiját. Soha nem fogom megérteni, a fodrászoknak miért nem tetszik az én kis fiatalos, cserfes fejem úgy, ahogy van.
Hazatértem, egy ideig borzasztóan biztonságban éreztem magam, de amikor hetedszer rémültem halálra magamtól a tükörben, lemostam a lakkot meg a beszárítást, mert otthon azért mégse viselünk bukósisakot, motorom meg ugye nincs. Most várom a spontán száradást és az eredményt, hogy vajon hogy áll nekem a rövid haj.
Update: megszáradt. Kisfiú lettem.
