Jelenleg egy régi böngészőt használsz. Lehet, hogy nem jeleníti meg tökéletesen ezt a honlapot vagy más honlapokat. Frissítsd a böngésződet, vagy válassz egy másik böngészőt!
Sziasztok!
Sajnos ez most nem a szokásos, merre motoroztam és mennyire jó volt blogbejegyzés lesz. Az élet úgy hozta, hogy sajnos meg kell válnom egyik szívszerelmemtől, az én csodás kis Zizimtől, anyagi okok miatt. Építkezünk és sajnos minden fillér számít....
Azért ide írom meg először, még...
Mármint itt a CSAM-on, amit kicsit szégyellek is, hiszen nem felejtettem el, hogy mennyi segítséget és támogatást kaptam itt akkor, amikor még csak gondolataimban motoszkált a motorozás. Na de hát ilyen az emberi természet... :)
Ez tehát egy pironkodós hiánypótló blogbejegyzés lesz, avagy ezt...
Pénteken délután munka után Férjem titokzatos mosollyal közölte velem, hogy meglepetése van számomra. Mivel se névnapom se szülinapom nincs, és az évforduló is arrébb van még, azt gondoltam, biztos valami aprósággal kedveskedik. De amikor kijelentette, hogy az egyik haverunkhoz megyünk és a...
Szombaton 11 óra körül gyönyörű napsütés és lágy tavaszi szellő várta a VI. Debreceni Szezonnyitó Gurulásra érkezetteket. Igen sokan gyűltünk össze, kicsik és nagyok, idősek és fiatalok egyaránt csillogó szemmel álltak a vasak mellett. A gurulás célpontja Abádszalók volt, mi addig nem kísértük...
Megvolt az első út városon kívülre :)
Azt hiszem most kezdek csak igazán beleszeretni a vasba...:sze::sze:
Azt hittem 2-3 hónap kihagyás után rosszabbul fog menni mint valaha, de meglepő volt, hogy mennyire nem görcsöltem most. Biztos a férjemnek van igaza és "beért" bennem az őszi gyakorlás a...
Végre motoros és végre örömhír! Ahogy azt a fórumon is írtam, akadt egy kis gondunk a Zizim elindításával. Néhány sikertelen próbálkozás, bikázás stb. után megfogadva a tanácsokat nekiálltunk szétkapni és meglestük a gyertyák állapotát, ami enyhén szólva gyalázatos volt....
Mivel úgy gondoltuk...
Sajnos, ahogy erre számítottam is magamtól, borzalmasan teljesítek ebben a fotóblogolásos dologban. Védelmemre legyen mondva, elég sokat dolgozom mostanában (tudom tudom, nem kifogás...mert más is...).
Lehet nekem inkább havi és nem heti szinten kéne ezt űznöm (azt talán tudnám tartani )
Na...
Mivel eddig először az egyik, majd a másik moci volt szerelőnél ez volt az első közös gurulásunk a férjemmel.
Szebb karácsonyi ajándék nem is kell :)
Remélem Mindenkinek hasonlóan boldogan telnek az Ünnepek! :)
Ez most nem igazán blog poszt inkább egy kérés: jelentkeztünk férjecskémmel, mint ifjú házasok egy fotós-szavazós játékra, ahol nyerhetünk egy egri hétvégét (ami történetesen a kedvenc városunk).Nem nagyon szoktam ilyesmit játszani, főleg mert tudom, hogy idegesítő lehet mások számára, az...
Lett egy új motorom...megint. ...
Férjem sokat regélt az ő csodaszerelőjéről, de mivel nekem nem volt saját vasam, mindig csak mosolyogva bólogattam. Nem rég betoltuk az ő ER-jét egy kis rendbehozatalra, főleg, mert egy vaddisznó még nyáron elütött minket és az idomokat is helyre akartuk...
Ezt a minap "találtam" Facebookon:
"Nem szoktam olyat kérni tőletek, hogy osszátok meg, de most ezt kérem!
Ma Zsombó és Szeged között, kifeszítettek egy bálázókötelet az úton, motorosoknak nyakmagasságban. Mi autóval voltunk, de a kötél visszadobott minket, egy kisebb koccanásunk volt...
Először is nőiesen be kell ismernem, szeretett motorom vásárlásához a csillogó szemeken és a bamba vigyorgáson kívül nem sokat tettem hozzá. Amúgy is elég hirtelen történt az egész, nem terveztünk gépjármű vásárlást, legalábbis nem most.
De amíg én vasárnap reggel az ágyban fetrengtem, párom...
Bizony..bővült a családunk..mármint kétkerekűek tekintetében.
Szeretném bemutatni nektek az én - még névtelen - szerelmemet :)
Nincs most nálam boldogabb :sze:
Kicsit régen jártam errefelé, de hát sok a meló és az ember lánya csak a táppénz örömei közt jut nyugodt körülmények közt gép elé.
Az október egyébként is húzós mifelénk, szülinap szülinap hátán sorakozik, összesen 4 családtag legrejtettebb vágyait kell kiagyalni ilyenkor tájt, akikből az egyik...
Mármint időben, mármint az esemény előtt. ..
Mert izgulás az mindig van, nálam ez teljesen normális... hál'istennek nem a lefagyós típus vagyok, elviselhető és sokszor kifejezetten javít a teljesítményemen. Kivéve, ha már 5 nappal a nagy nap előtt rám jön, mint most. No, ilyen még nem volt...1-2...
Ezt most nem tervezem különösebben hosszú blogpostnak, csak szeretném megosztani örömömet veletek is, miszerint 2 napja sikeresen vettem az akadályt és letettem a rutinvizsgát :)
Nem mondanám, hogy simán ment, azaz pontosítva a vizsgakörök csont nélkül meg voltak, de azt a bénázást, amit előtte...
Elérkeztünk az úticélhoz. előttünk magasodtak a Transzfogaras büszke szirtjei. Szép időnk volt, a nap mosolyogva köszöntött minket hajnalban. Elbúcsúztunk a helyiektől és nekivágtunk.
Sokat gondolkoztam hogy is lehetne leírni az élményt ami ott várt, de úgy érzem szavakkal nehéz. Feltöltök...
Másnap tehát újra nyeregbe pattantunk és hálistennek ragyogó napsütésben, elhagytuk Tordát.
Utunkat megszakítva kis kitérőt tettünk Vajdahunyad vára felé, kár is lett volna kihagyni, nagyon szép hely, bár kicsit fájdalmas látni, hogy a magyar kiírásokban mennyi a hiba, néha az az érzése az...
Bár múltkori irományomban érintettem, hogy jártunk a Transzfogarason, miközben írtam róla azt a pár sort megrohantak az emlékek, és úgy éreztem, talán többet érdemel pár mondatnál ez a túra :)
Tavaly augusztusban indultunk neki két motorral, nagyon jó barátainkkal. Mi a kawa nyergében, ők egy...