Nehéz dolog bízni. Minden alkalommal, amikor felülök Ádám mögé a TDMre, rábízom az életem, és akármilyen furán hangzik, Ő rám bízza az övét. Rábízom, hiszen Ő irányít, Ő hozza a döntéseket a forgalomban, Ő határozza meg a tempót. Ő pedig minden kanyarban bízik bennem, bízik abban, hogy nem csinálok hülyeséget ott hátul. Nem egyszerű dolog utasnak lenni, nem egyszerű dolog bízni a másikban.
Pár hete ez a bizalom kicsit megtört, de nem az Ő hibájából, igazából nincs kit vagy mit hibáztatni a történtekért.
Az egyik motorozás alkalmával egy jobb kanyar után helyezkedtem éppen feljebb, amikor fura mordulást hallottam a motorból, a következő pedig amire emlékszem, hogy emelkedem, de érzem, hogy a doboz tart, kinyitom a szemem, és csodálkozom. Kék lenne az aszfalt?!?!?! Most mi van? Ez nem az aszfalt, az eget látom, de hol az út. Érzem, hogy haladunk, lassan megindulunk lefelé, koppanás, a landolás nem túl finom, megfejelem Ádámot, de kezem lábam egyben van, a motor halad szépen egyenesen, az adrenalin szintem pedig valahol az egekben.
Nem lett senkinek semmi baja az ijedtségen kívül, csak a bizalmam tört meg. Azt hiszem nálam ez volt a tűzkeresztség, remélem ettől nagyobb baj sosem fog motoron érni. A bizalmam pedig majd helyrejön. Helyre fog jönni, mert olyan ember mögött ülök, aki ismeri a határait, és ismeri az enyémeket is, és én is ismerem az Ő határait, és ez így van jól.
Sokan mondjuk, hogy nem ülnénk fel akárki mögé. Azt hiszem aki megélt már hasonló kapcsolatot sofőr és utas között, hasonlóképp gondolkodik, Én nem lennék képes rá, mert nekem bíznom kell.
Persze ezzel nem akarok senkit eltántorítani attól, hogy kevésbé ismert ember mögé felüljön, még egyszer mondom, ez csak az én véleményem.
Pár hete ez a bizalom kicsit megtört, de nem az Ő hibájából, igazából nincs kit vagy mit hibáztatni a történtekért.
Az egyik motorozás alkalmával egy jobb kanyar után helyezkedtem éppen feljebb, amikor fura mordulást hallottam a motorból, a következő pedig amire emlékszem, hogy emelkedem, de érzem, hogy a doboz tart, kinyitom a szemem, és csodálkozom. Kék lenne az aszfalt?!?!?! Most mi van? Ez nem az aszfalt, az eget látom, de hol az út. Érzem, hogy haladunk, lassan megindulunk lefelé, koppanás, a landolás nem túl finom, megfejelem Ádámot, de kezem lábam egyben van, a motor halad szépen egyenesen, az adrenalin szintem pedig valahol az egekben.
Nem lett senkinek semmi baja az ijedtségen kívül, csak a bizalmam tört meg. Azt hiszem nálam ez volt a tűzkeresztség, remélem ettől nagyobb baj sosem fog motoron érni. A bizalmam pedig majd helyrejön. Helyre fog jönni, mert olyan ember mögött ülök, aki ismeri a határait, és ismeri az enyémeket is, és én is ismerem az Ő határait, és ez így van jól.
Sokan mondjuk, hogy nem ülnénk fel akárki mögé. Azt hiszem aki megélt már hasonló kapcsolatot sofőr és utas között, hasonlóképp gondolkodik, Én nem lennék képes rá, mert nekem bíznom kell.
Persze ezzel nem akarok senkit eltántorítani attól, hogy kevésbé ismert ember mögé felüljön, még egyszer mondom, ez csak az én véleményem.
