Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy innentől kezdve semmilyen szinten nem dokumentáltam fotóval a szállásokat, úgyhogy majd kitalálok valamit, hogy jó legyen.
A hatodik napom verőfényes napsütésben telt. Valamikor negyed 9.20 körül indulhatott a hajó Saaremaa-ra, az egész napomat ott töltöttem. Ha az elmúlt két nap esőzései nem kavartak volna be, szívesen vadkempingeztem volna előző éjjel a sziget délnyugati csücskében lévő világítótorony közelében. De utólag persze nem bánom, hogy így alakult, mivel az ottani élmények ily módon egy kerek egésszé állhattak össze az emlékeimben. Délután 4-kor már vissza is értem a sziget kikötőjébe, így még bőven emberi időben újra a kontinensen lehettem.
Csatolás megtekintése 17045
Belenéztem az itinerembe, kis szomorúsággal a lelkemben konstatáltam, hogy Észtország minden tervezett látnivalóját kivégeztem, így megkezdhettem a visszacsorgást az államok nyugati oldalán. A jegyzetemben egyáltalán nem szerepeltek távolságokra vonatkozó adatok, így fogalmam nem volt róla, hogy a lett határ milyen messze lehet, úgyhogy innentől kezdve csak követnem kellett a napi rutint, azaz addig gurulok, míg a Nap a horizont közelébe nem ér, aztán nézek valami szállást.
Nagyon jó tempót mentem, este fél 7 után már a határon lőttem a szokásos képeket, és 40 km-rel később rátaláltam a tökéletesnek tűnő Viesu nams Vecmuiža kempingre.
Csatolás megtekintése 17046
Google maps fotók
a) a felső képen egy lett autóút(!) látható, amit más országokban lényegében főútként tartanak számon
b) a pirossal jelölt ponton állítottam fel a sátrat
A szállásnak csak egyetlenegy hibája volt, aznap egyáltalán nem fogadott vendégeket, mivel egy halom orosz kisgyerek töltötte ott épp a vakációját, mondhatni annyian voltak, mint az oroszok. Mindenesetre a tulaj felajánlotta, hogy nyugodtan verjem fel a sátram a kerítésen kívül, ott legalább biztonságban leszek. Végül is ez sem alakulhatott volna jobban, mivel veszélyben sem voltam a tábor szomszédságában, és fizetnem sem kellett a semmiért. Mielőtt belefogtam volna az „építkezésbe”, azért megtöltettem velük az összes palackomat ivóvízzel. Késő estig ment a dáridó, a sok kis Oleg és Tatjána vég nélkül énekelte az aktuális orosz popslágereket.
A reggeli cihelődés közben felkeresett a főnökúr és engesztelésképpen meginvitált a kemping egyik asztalához egy kávéra, amiért kitoloncoltak az erdőszélre. Valamiért hirtelen átváltott oroszra –, talán azt gondolta, hogy együtt nyögtünk a múltban a szovjetek alatt, ez lesz a mi titkos nyelvünk –, csak annyit mondott felhívva a figyelmemet a várható zaccáradatra, hogy „but… чёрный кофе!”. Nem voltam abban a helyzetben, hogy válogassak, de abban igen, hogy visszaéljek az éjszaka folyamán sem lankadó, mindent felemésztő lelkifurdalásával, ezért rögtön hozzátettem plusz igényként, hogy „but… с молоком и сахаром”. Nem volt több kérdése.
Meg is kaptam a nagy pohár török kávémat, beleborítottam az összes tejet, egy halom cukrot, jól megkevertem, aztán vagy 5 percig néztem, hogy a zacc vajon leülepedett-e már az aljára.
Csatolás megtekintése 17047
Programok tekintetében úgy gondolom, hogy talán a hetedik nap volt az egyik legérdekesebb. A nyugati végek amúgy is bővelkedtek látnivalókban, így a napi megtett km-ek is erősen lecsökkentek. Szerettem volna aznap megnézni egy régi papírgyárat is, de sajnos csak a zárt kapujáig jutottam el. Aztán eszembe jutott, hogy észt szállásadóm, „rőt szakáll”, akitől azt a rengeteg térképet kaptam, és aki kimentett a sorozatgyilkos karmai közül, nagyon ajánlgatta az ugyanezen településtől pár km-re lévő földalatti szovjet bunker meglátogatását. Az időzítés hibátlan volt, mert újabb esőfellegek érkeztek a térség fölé, és amíg én pár emelettel a föld alatt a múltba révedeztem, odafenn a jelenben kieste magát az eső, így szárazon megúsztam a délutánt.
Miután Riga megtekintésére legalább 5-6 órára volt szükségem, ezért még a főváros előtt szerettem volna megszállni. Siguldától nyugatra, az A2-es autóút mellett bukkantam rá a Viesu Nams "Zvīguļi" kempingre, ahol 10 eurót kértek a táborozásért.
Csatolás megtekintése 17051
Facebook borítókép a kemping saját oldaláról
A forgatókönyv szinte ugyanaz volt, mint az észt kempingben, a sátorállítás és az esti zuhany után kíváncsian kérdezte a tulaj, hogy mégis milyen ötlettől vezérelve motoroztam ennyit egyedül, valamint érdekelte a túraútvonalam is. Meglepődve látta, hogy a látnivalók közt nem szerepel a rigai motormúzeum. Bevallom, eredetileg mindenképpen meg szerettem volna látogatni, de valamiért végül kihúztam a listáról, pedig Sztálin egykori golyóálló ZIS-115 járművével reklámozzák magukat. Mondtam a szállásadómnak, hogy navigáció és térkép nélkül már késő bánat utólag beiktatni, de szerencsére nem hagyta annyiban, ő is rögtön hozott egy Riga térképet, amin megmutatta, hol találom az épületet és hogyan jutok oda a legegyszerűbb módon. Óriási botorság lett volna kihagyni, frankón könnybe lábadt a szemem a gyönyörűségtől, amint egyből nyitás után a nap első vendégeként beléptem a sejtelmesen megvilágított csarnok járműcsodái közé.
Csatolás megtekintése 17048
Riga óvárosában – mint minden más fővárosban is – előre kinéztem magamnak parkolási lehetőséget. A parkoló teljesen fullon volt, így ideiglenesen az utcán állítottam meg a motort, majd odasiettem a parkolóőrhöz abban bízva, hátha kitalál valami okosat. Pár másodperces töprengés után felajánlotta, hogy hajtsak be az őrbódé mellé, nyugodtan hagyjam ott az összes motyóm, majd kitalált nekem egy egyedi árat is a kétkerekűre (ezt 2 euróban szabta meg), majd hozzátette, hogy akár nap végéig is ott maradhat a jármű.
Csatolás megtekintése 17049
az első kép Google Maps fotó, a második saját fotó a parkoló sarkánál lévő épületről
Országimázs építésben ő is nagyon jó volt, tőle is kaptam egy Riga térképet ajándékba. (Riga térképet senki ne vigyen magával Lettországba, a pénztárca, mobil és zsebkendő mellett minden polgár táskájában lapul egy térkép, amit szívesen odaadnak a turistáknak.)
Este 7-kor végeztem a nyolcadik nap utolsó helyszínen, a Cinevilla filmstúdióban. Lényegében ugyanaz volt a felállás, mint két nappal korábban: véget értek a lett kalandok, és fogalmam nem volt, hogy a litván határ milyen messze van. Úgyhogy alkalmazva a bevált módszert, felpattantam a motorra és utánajártam. Este 20.20-kor léptem át a lett-litván határt, úgyhogy meg kellett nyomnom a tempót, hogy találjak valami táborhelyet. Az első adandó „ágy táblánál” letértem egy vendégházhoz, de sajnos nem engedték meg, hogy a csalogató gyepen verjek tanyát, annyi információval viszont elláttak búcsúzóul, hogy tőlük nem egész 5 km-re, az úton továbbhaladva találok majd egy igazi kempinget.
Ez a Sunny Nights kemping egy igazi idő- és térutazás volt, leginkább valamiféle hippi-kolóniára emlékeztetett. Nem tudom, hogy egy drograzzia során mennyi cuccot tudtak volna lefoglalni, de a táborozók többsége gyanúsan vidámnak és furcsának tűnt. Éreztem, hogy ez a hely sem lesz lehúzós, 11 eurót kellett fizetnem az egyébként megfizethetetlen hangulatért. Fiatalon, öregen egyaránt lógtak a batikolt cuccok, mindenféle természetes anyagból készült feltűnő ékszerek, és jó pár „rastafari” is sétálgatott a placcon fülig érő vigyorral az arcán. Azon már meg sem lepődtem, amikor egy középkorú fehér pár 5-6 éves forma csokibarna fiúgyermeke érdeklődve odajött hozzám spannolni a sátorállítás közepette.
Csatolás megtekintése 17050
Google fotó (a piros placcon aludtam)
Szerencsére senki sem invitált meg az esti joint partijára, így egész jól ki tudtam magam pihenni a másnapi etapra. A kora reggeli motorindítás hangjára a meglehetősen elvont recepciós lány félbehagyva a szabadtéri fogmosását odaszaladt a kijárathoz, és nem szűnő vidámsággal kurjongatta vég nélkül, hogy „bon voyage”.
A hatodik napom verőfényes napsütésben telt. Valamikor negyed 9.20 körül indulhatott a hajó Saaremaa-ra, az egész napomat ott töltöttem. Ha az elmúlt két nap esőzései nem kavartak volna be, szívesen vadkempingeztem volna előző éjjel a sziget délnyugati csücskében lévő világítótorony közelében. De utólag persze nem bánom, hogy így alakult, mivel az ottani élmények ily módon egy kerek egésszé állhattak össze az emlékeimben. Délután 4-kor már vissza is értem a sziget kikötőjébe, így még bőven emberi időben újra a kontinensen lehettem.
Csatolás megtekintése 17045
Belenéztem az itinerembe, kis szomorúsággal a lelkemben konstatáltam, hogy Észtország minden tervezett látnivalóját kivégeztem, így megkezdhettem a visszacsorgást az államok nyugati oldalán. A jegyzetemben egyáltalán nem szerepeltek távolságokra vonatkozó adatok, így fogalmam nem volt róla, hogy a lett határ milyen messze lehet, úgyhogy innentől kezdve csak követnem kellett a napi rutint, azaz addig gurulok, míg a Nap a horizont közelébe nem ér, aztán nézek valami szállást.
Nagyon jó tempót mentem, este fél 7 után már a határon lőttem a szokásos képeket, és 40 km-rel később rátaláltam a tökéletesnek tűnő Viesu nams Vecmuiža kempingre.
Csatolás megtekintése 17046
Google maps fotók
a) a felső képen egy lett autóút(!) látható, amit más országokban lényegében főútként tartanak számon
b) a pirossal jelölt ponton állítottam fel a sátrat
A szállásnak csak egyetlenegy hibája volt, aznap egyáltalán nem fogadott vendégeket, mivel egy halom orosz kisgyerek töltötte ott épp a vakációját, mondhatni annyian voltak, mint az oroszok. Mindenesetre a tulaj felajánlotta, hogy nyugodtan verjem fel a sátram a kerítésen kívül, ott legalább biztonságban leszek. Végül is ez sem alakulhatott volna jobban, mivel veszélyben sem voltam a tábor szomszédságában, és fizetnem sem kellett a semmiért. Mielőtt belefogtam volna az „építkezésbe”, azért megtöltettem velük az összes palackomat ivóvízzel. Késő estig ment a dáridó, a sok kis Oleg és Tatjána vég nélkül énekelte az aktuális orosz popslágereket.
A reggeli cihelődés közben felkeresett a főnökúr és engesztelésképpen meginvitált a kemping egyik asztalához egy kávéra, amiért kitoloncoltak az erdőszélre. Valamiért hirtelen átváltott oroszra –, talán azt gondolta, hogy együtt nyögtünk a múltban a szovjetek alatt, ez lesz a mi titkos nyelvünk –, csak annyit mondott felhívva a figyelmemet a várható zaccáradatra, hogy „but… чёрный кофе!”. Nem voltam abban a helyzetben, hogy válogassak, de abban igen, hogy visszaéljek az éjszaka folyamán sem lankadó, mindent felemésztő lelkifurdalásával, ezért rögtön hozzátettem plusz igényként, hogy „but… с молоком и сахаром”. Nem volt több kérdése.
Meg is kaptam a nagy pohár török kávémat, beleborítottam az összes tejet, egy halom cukrot, jól megkevertem, aztán vagy 5 percig néztem, hogy a zacc vajon leülepedett-e már az aljára.
Csatolás megtekintése 17047
Programok tekintetében úgy gondolom, hogy talán a hetedik nap volt az egyik legérdekesebb. A nyugati végek amúgy is bővelkedtek látnivalókban, így a napi megtett km-ek is erősen lecsökkentek. Szerettem volna aznap megnézni egy régi papírgyárat is, de sajnos csak a zárt kapujáig jutottam el. Aztán eszembe jutott, hogy észt szállásadóm, „rőt szakáll”, akitől azt a rengeteg térképet kaptam, és aki kimentett a sorozatgyilkos karmai közül, nagyon ajánlgatta az ugyanezen településtől pár km-re lévő földalatti szovjet bunker meglátogatását. Az időzítés hibátlan volt, mert újabb esőfellegek érkeztek a térség fölé, és amíg én pár emelettel a föld alatt a múltba révedeztem, odafenn a jelenben kieste magát az eső, így szárazon megúsztam a délutánt.
Miután Riga megtekintésére legalább 5-6 órára volt szükségem, ezért még a főváros előtt szerettem volna megszállni. Siguldától nyugatra, az A2-es autóút mellett bukkantam rá a Viesu Nams "Zvīguļi" kempingre, ahol 10 eurót kértek a táborozásért.
Csatolás megtekintése 17051
Facebook borítókép a kemping saját oldaláról
A forgatókönyv szinte ugyanaz volt, mint az észt kempingben, a sátorállítás és az esti zuhany után kíváncsian kérdezte a tulaj, hogy mégis milyen ötlettől vezérelve motoroztam ennyit egyedül, valamint érdekelte a túraútvonalam is. Meglepődve látta, hogy a látnivalók közt nem szerepel a rigai motormúzeum. Bevallom, eredetileg mindenképpen meg szerettem volna látogatni, de valamiért végül kihúztam a listáról, pedig Sztálin egykori golyóálló ZIS-115 járművével reklámozzák magukat. Mondtam a szállásadómnak, hogy navigáció és térkép nélkül már késő bánat utólag beiktatni, de szerencsére nem hagyta annyiban, ő is rögtön hozott egy Riga térképet, amin megmutatta, hol találom az épületet és hogyan jutok oda a legegyszerűbb módon. Óriási botorság lett volna kihagyni, frankón könnybe lábadt a szemem a gyönyörűségtől, amint egyből nyitás után a nap első vendégeként beléptem a sejtelmesen megvilágított csarnok járműcsodái közé.
Csatolás megtekintése 17048
Riga óvárosában – mint minden más fővárosban is – előre kinéztem magamnak parkolási lehetőséget. A parkoló teljesen fullon volt, így ideiglenesen az utcán állítottam meg a motort, majd odasiettem a parkolóőrhöz abban bízva, hátha kitalál valami okosat. Pár másodperces töprengés után felajánlotta, hogy hajtsak be az őrbódé mellé, nyugodtan hagyjam ott az összes motyóm, majd kitalált nekem egy egyedi árat is a kétkerekűre (ezt 2 euróban szabta meg), majd hozzátette, hogy akár nap végéig is ott maradhat a jármű.
Csatolás megtekintése 17049
az első kép Google Maps fotó, a második saját fotó a parkoló sarkánál lévő épületről
Országimázs építésben ő is nagyon jó volt, tőle is kaptam egy Riga térképet ajándékba. (Riga térképet senki ne vigyen magával Lettországba, a pénztárca, mobil és zsebkendő mellett minden polgár táskájában lapul egy térkép, amit szívesen odaadnak a turistáknak.)
Este 7-kor végeztem a nyolcadik nap utolsó helyszínen, a Cinevilla filmstúdióban. Lényegében ugyanaz volt a felállás, mint két nappal korábban: véget értek a lett kalandok, és fogalmam nem volt, hogy a litván határ milyen messze van. Úgyhogy alkalmazva a bevált módszert, felpattantam a motorra és utánajártam. Este 20.20-kor léptem át a lett-litván határt, úgyhogy meg kellett nyomnom a tempót, hogy találjak valami táborhelyet. Az első adandó „ágy táblánál” letértem egy vendégházhoz, de sajnos nem engedték meg, hogy a csalogató gyepen verjek tanyát, annyi információval viszont elláttak búcsúzóul, hogy tőlük nem egész 5 km-re, az úton továbbhaladva találok majd egy igazi kempinget.
Ez a Sunny Nights kemping egy igazi idő- és térutazás volt, leginkább valamiféle hippi-kolóniára emlékeztetett. Nem tudom, hogy egy drograzzia során mennyi cuccot tudtak volna lefoglalni, de a táborozók többsége gyanúsan vidámnak és furcsának tűnt. Éreztem, hogy ez a hely sem lesz lehúzós, 11 eurót kellett fizetnem az egyébként megfizethetetlen hangulatért. Fiatalon, öregen egyaránt lógtak a batikolt cuccok, mindenféle természetes anyagból készült feltűnő ékszerek, és jó pár „rastafari” is sétálgatott a placcon fülig érő vigyorral az arcán. Azon már meg sem lepődtem, amikor egy középkorú fehér pár 5-6 éves forma csokibarna fiúgyermeke érdeklődve odajött hozzám spannolni a sátorállítás közepette.
Csatolás megtekintése 17050
Google fotó (a piros placcon aludtam)
Szerencsére senki sem invitált meg az esti joint partijára, így egész jól ki tudtam magam pihenni a másnapi etapra. A kora reggeli motorindítás hangjára a meglehetősen elvont recepciós lány félbehagyva a szabadtéri fogmosását odaszaladt a kijárathoz, és nem szűnő vidámsággal kurjongatta vég nélkül, hogy „bon voyage”.
