Amikor múlt hét végén idén először motoroztam, újabb felismerésekre jutottam. Ráadásul ezúttal nem én vezettem, hanem csak hátul ülve, utasként utaztam.
Már úgy két kilométer után megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy inkább ki kéne hagyni ezt az alkalmat, ugyanis az utak a tél folyamán semmit nem javultak, ráadásul a World Greatest Motorcycle Rides című műsorban "száguldó kanapénak" meg "guruló apartmannak" nevezett motoromról is kiderült, hogy leginkább csak a sofőr számára az.
Aztán persze lenyomtuk a Budapest-Tatabánya utat, ami egy szezon végén már meg sem kottyanna. Úgy tíz perccel a Turul előtt már alig bírtam magammal: pisilni kellett, nyomott a háttámla, és a combom is görcsben állt, mert az út felét guggolásban tettem meg, így csillapítva a kátyúk hatását a gerincoszlopomra.
Mikor megjegyeztem az uramnak,hogy talán már nem ártana megállni, csak annyit mondott. "Nyugi, mindjárt ott vagyunk. Amúgy a többieknek is már minden baja van.".
És tényleg. Ahogy végignéztem a társaságon, mindenki fészkelődött, vakarózott, a lábait hol előre, hol hátra rakta... Amikor pedig végre megérkeztünk, kezdődött a panasz áradat. Az egyiknek az alkarja görcsölt be a kuplungolástól, a másik kockásra ülte a fenekét, enni is kéne már meg a WC meglátogatása is aktuálissá vált.
Persze a Turulnál a turistaáradat ellenére még egy budi sincs, úgyhogy maradt a bozótos, ami egy ilyen napsütötte, tavaszi napon nem túl privát szféra.
Hazafelé sem javult a helyzet, hiszen a jól megérdemelt ebéd után jól esett volna egy kis csendes pihenő. Ehelyett haza indult a banda kifáradva, elpilledve. Este hatkor pedig hazaérve azonnal le kellett dőlni egy kicsit az ágyikóba. Hiába na, kiszívta az energiánkat ez a friss, tavaszi nap. Másnapra pedig az izomláz sem maradhatott el.
Tehát a tanulság az, hogy a tavaszi motorozás nem csak azért veszélyesebb, mert mindenki más béna, hanem azért is, mert újra hozzá kell szoktatni a reflexeket és az izmokat ehhez a másféle terheléshez.
Szóval edzésre fel! Gyakoroljunk, de csak fokozatosan!
Már úgy két kilométer után megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy inkább ki kéne hagyni ezt az alkalmat, ugyanis az utak a tél folyamán semmit nem javultak, ráadásul a World Greatest Motorcycle Rides című műsorban "száguldó kanapénak" meg "guruló apartmannak" nevezett motoromról is kiderült, hogy leginkább csak a sofőr számára az.
Csatolás megtekintése 16125 Csatolás megtekintése 16126 Csatolás megtekintése 16127 Csatolás megtekintése 16128 Csatolás megtekintése 16129
Aztán persze lenyomtuk a Budapest-Tatabánya utat, ami egy szezon végén már meg sem kottyanna. Úgy tíz perccel a Turul előtt már alig bírtam magammal: pisilni kellett, nyomott a háttámla, és a combom is görcsben állt, mert az út felét guggolásban tettem meg, így csillapítva a kátyúk hatását a gerincoszlopomra.
Mikor megjegyeztem az uramnak,hogy talán már nem ártana megállni, csak annyit mondott. "Nyugi, mindjárt ott vagyunk. Amúgy a többieknek is már minden baja van.".
És tényleg. Ahogy végignéztem a társaságon, mindenki fészkelődött, vakarózott, a lábait hol előre, hol hátra rakta... Amikor pedig végre megérkeztünk, kezdődött a panasz áradat. Az egyiknek az alkarja görcsölt be a kuplungolástól, a másik kockásra ülte a fenekét, enni is kéne már meg a WC meglátogatása is aktuálissá vált.
Persze a Turulnál a turistaáradat ellenére még egy budi sincs, úgyhogy maradt a bozótos, ami egy ilyen napsütötte, tavaszi napon nem túl privát szféra.
Hazafelé sem javult a helyzet, hiszen a jól megérdemelt ebéd után jól esett volna egy kis csendes pihenő. Ehelyett haza indult a banda kifáradva, elpilledve. Este hatkor pedig hazaérve azonnal le kellett dőlni egy kicsit az ágyikóba. Hiába na, kiszívta az energiánkat ez a friss, tavaszi nap. Másnapra pedig az izomláz sem maradhatott el.
Tehát a tanulság az, hogy a tavaszi motorozás nem csak azért veszélyesebb, mert mindenki más béna, hanem azért is, mert újra hozzá kell szoktatni a reflexeket és az izmokat ehhez a másféle terheléshez.
Szóval edzésre fel! Gyakoroljunk, de csak fokozatosan!
