Trallala!
Kábé ilyen hangulatom van, bár kellett némi nyugtatás, hogy klaviatúrát tudjak ragadni. Megvolt az első út, oda-vissza kemény 8,6 km, meg vagy másfél, amit az elején tekeregtünk
Az úgy kezdődött, hogy először bátortalanul körbetelefonáltam egy-két ismerőst, hátha elkísér valakit, de mindenki igazoltan távolmaradt, úgyhogy már épp elindultam egyedül, amikor a kapuban összefutottam a SzomszédMotorosSráccal, akinek történetesen épp motorozhatnékja volt. Nosza, uccu neki, kerengtünk egy icipicit a környéken, nagyrészt jobbkezes utcák és lassan menés, majd hátul az általam csak erdőkerülőnek nevezett utcán, ahol egy picit jobban lehetett húzni neki, juhú, csak úgy száguldottam, a kilométeróra alapján volt az vagy negyven is. Valahol el kell kezdeni, ugye. Na, ha már így belerázódtunk, gondoltuk, irány a korábban kinézett parkolókomplexum, ahol birge ügyesen megtanul szlalomozni, meg nyolcasozni, meg egy íven visszafordulni, ami neki a halála még bringával is, pedig ott nem is kell a fordulatszámmal törődni.
A nemtávirat által korábban beharangozott "csak egyenesen kell menni, és ott lesz a parkoló"nál azért egy kicsit mint kiderült bonyolultabb a helyzet, szóval kerengtünk egy sort, amiben érintett volt egy rakás kanyar is, amiknek meg az volt a szépsége, hogy olykor lefulladtam, olykor viszont nem kanyarodás közben. De az esetek nagy többségében inkább igen. Ehhez hozzájárult még a motornak az a csudálatos képessége, hogy az üreset álló helyzetben nem szereti bevenni, szóval nehezített pálya volt, de végül megérkeztünk, és megkezdhettem privát kálváriámat, avagy a körözgetést. (Szerintem mindjárt elfogy a 10 000 karakterem, NaNa, hosszabb blogokat akarok írni!) Eközben a SzomszédMotorosSrác kajánul vigyorgott, bár szerintem ha elolvassa ezt a bejegyzést, le fogja tagadni.
Lassan sötétedett, úgyhogy javasoltam a visszaindulást (meg persze _valakinek_ dolgoznia is kéne még ma), úgyhogy ideje volt a visszaútnak, ami mint tudjuk, mindig rövidebb, mint az odaút. Időközben kiderült, hogy én nagyon udvarias vagyok, mert inkább elengedek _minden_ autóst a kereszteződésben, csak ne nézzék végig, ahogy kanyarodás címén szerencsétlenkedem, viszont cserébe felfedeztem, hogy lámpák és táblák is vannak az út mentén.. ez odafelé valahogy nem tűnt fel, lefoglalt a 40 km/órás száguldozás Meg aztán hálistennek volt kit követni, ami tudom, hogy hosszútávon nem egészséges, de kezdetnek nagy segítség volt. Ha rajtam múlt volna, az első kereszteződésben eltévedek
Hazaérve még bennem volt az ideg, meg az izgulás, elvégre mégiscsak most váltam motorossá, de azért a vigyor körbeérte a fejemet
Kábé ilyen hangulatom van, bár kellett némi nyugtatás, hogy klaviatúrát tudjak ragadni. Megvolt az első út, oda-vissza kemény 8,6 km, meg vagy másfél, amit az elején tekeregtünk
Az úgy kezdődött, hogy először bátortalanul körbetelefonáltam egy-két ismerőst, hátha elkísér valakit, de mindenki igazoltan távolmaradt, úgyhogy már épp elindultam egyedül, amikor a kapuban összefutottam a SzomszédMotorosSráccal, akinek történetesen épp motorozhatnékja volt. Nosza, uccu neki, kerengtünk egy icipicit a környéken, nagyrészt jobbkezes utcák és lassan menés, majd hátul az általam csak erdőkerülőnek nevezett utcán, ahol egy picit jobban lehetett húzni neki, juhú, csak úgy száguldottam, a kilométeróra alapján volt az vagy negyven is. Valahol el kell kezdeni, ugye. Na, ha már így belerázódtunk, gondoltuk, irány a korábban kinézett parkolókomplexum, ahol birge ügyesen megtanul szlalomozni, meg nyolcasozni, meg egy íven visszafordulni, ami neki a halála még bringával is, pedig ott nem is kell a fordulatszámmal törődni.
A nemtávirat által korábban beharangozott "csak egyenesen kell menni, és ott lesz a parkoló"nál azért egy kicsit mint kiderült bonyolultabb a helyzet, szóval kerengtünk egy sort, amiben érintett volt egy rakás kanyar is, amiknek meg az volt a szépsége, hogy olykor lefulladtam, olykor viszont nem kanyarodás közben. De az esetek nagy többségében inkább igen. Ehhez hozzájárult még a motornak az a csudálatos képessége, hogy az üreset álló helyzetben nem szereti bevenni, szóval nehezített pálya volt, de végül megérkeztünk, és megkezdhettem privát kálváriámat, avagy a körözgetést. (Szerintem mindjárt elfogy a 10 000 karakterem, NaNa, hosszabb blogokat akarok írni!) Eközben a SzomszédMotorosSrác kajánul vigyorgott, bár szerintem ha elolvassa ezt a bejegyzést, le fogja tagadni.
Lassan sötétedett, úgyhogy javasoltam a visszaindulást (meg persze _valakinek_ dolgoznia is kéne még ma), úgyhogy ideje volt a visszaútnak, ami mint tudjuk, mindig rövidebb, mint az odaút. Időközben kiderült, hogy én nagyon udvarias vagyok, mert inkább elengedek _minden_ autóst a kereszteződésben, csak ne nézzék végig, ahogy kanyarodás címén szerencsétlenkedem, viszont cserébe felfedeztem, hogy lámpák és táblák is vannak az út mentén.. ez odafelé valahogy nem tűnt fel, lefoglalt a 40 km/órás száguldozás
Meg aztán hálistennek volt kit követni, ami tudom, hogy hosszútávon nem egészséges, de kezdetnek nagy segítség volt. Ha rajtam múlt volna, az első kereszteződésben eltévedekHazaérve még bennem volt az ideg, meg az izgulás, elvégre mégiscsak most váltam motorossá, de azért a vigyor körbeérte a fejemet
