Szoktam én ám rendeltetésszerûen is motort használni, nem csak legózni velük
Tavaly sajnos nem sikerült túl sokat menni, de egy kis osztrák kiruccanást sikerült azért összehozni.
2007-ben már voltam Karintiában, 2008-ra is az akkori csapatot próbáltuk összehozni, de közülük csak egyvalaki tudott végül eljönni. Velünk tartott viszont egy kollégám, így összesen 3 motorral (TJ cimborám, és barátnõje, Tündi - FZ6 Fazer, kollégám, Tamás - Kawa Z1000, és szerénységem - GSX1.4), 4-esben vágtunk neki az útnak.
Indulás Pestrõl, reggel 8-ra beszéltük meg a találkozót az Ikeához. Zuglóban aludtam egy barátomnál, gondoltam, elég lesz 3/4 8 körül elindulnom onnan, 5 perc alatt odaérek a Nagy Lajoson... Majdnem sikerült. A kollégám Székesfehérváron aludt, oda beszéltük meg 10-re a találkozót. Háromnegyed 10-re sikerült is elérni az érdi Jet kutat... A feldobozolt 1.4, hogy is mondjam, nem túl jó partner a dugóban, sorok között bújkáláshoz
Érdtõl viszont már sima utunk volt, az autópályák hanyagolásával is. A 7-esen, aztán a 8-ason hamar ledaráltuk az utat a határig, ott egy kis pihenõ után átgurultunk az osztrák oldalra, és az osztrák-szlovén határ mentén folytattuk az utat. Az idõjárással is szerencsénk volt, végig napsütésben gurultunk, néha olyan hegyi utakon, amikre felfestették, hogy ha átlépsz a felezõvonalon, az már szlovén terület
Az útminõségre nem lehet panasz, még az ilyen eldugott kis szõlõhegyi utak is olyanok, hogy itthon egyszámjegyû fõút megirigyelné azt a burkolatot. Villach, Spittal, majd Gmünd érintésével, estére értük el a szállásunkat, ami Malta-ban, egy vendégházban volt.
Augusztus 5.
A szokásos hegyvidéki reggelre ébredtünk: felhõk, felszálló köd az erdõk felett, de a napsütés hamar eloszlatta õket, reggeli után ideje volt hát a napi útvonal után nézni. Okulva az elõzõ év tapasztalatából, irány a Grossglockner! Azért vágtunk bele rögtön az elején, mert elõzõ évben sikerült 2-bõl 2-szer esõben felmenni a hegyre. Akkor egy bõ hosszú hétvégénk volt a túrára, most viszont elõttünk az egész hét, ha rossz idõ van, megyünk másfele, és legfeljebb megpróbáljuk másnap is. Szóval, irány a hegy! Jó utunk volt, jó idõnk, nem siettünk tartva az osztrák büntetésektõl, inkább kicsivel 100 alatt, mint felette, de lehetett haladni. Winklernben integettem a mûhelynek, ahol elõzõ évben megfoltozták az olajhûtõm, aztán a Kaiser-Franz-Josefs-Höhének fordítottuk a kormányt.
Elõzõ nap már kaptunk ízelítõt kanyarokból, volt alkalom ráhangolódni a döntögetésre, de itt azért érdemes volt nem versenytempóban közlekedni. Az út gyönyörû, de nem túl széles, és még az autókat, turistabuszokat is kerülgetni kell helyenként. De az élmény, ahogy fûzöd a motort kanyarról kanyarra, szörfölsz a nyomatékon kigyorsításkor, kicsit elhúzod a száját, de már itt a következõ kanyar... rányúlsz a fékre, kuplung, visszarúgod eggyel, kuplung ki, motorfék, közben keresed az ideális ívet, motorfék, kanyar, a csizmád orra aszfaltot érint, de már jön is az egyenes... gázhúzás, nem jönnek szembe, kikerülöd az elõtted döcögõ egyterût, gondolatban kacsintasz a hátsó ablakon lógó két kiskölyöknek, ha szerencséjük van, 10-15 év múlva õk is átélik ugyanezt... És itt is az elsõ fennsík, buszparkoló, átgurulsz, a túloldalon kezdõdik az egész játék elölrõl...
Alkalmas helyeken azért megálltunk fényképezni is. A látványt meg se próbálom leírni, talán a fényképek valamennyire visszaadják.
Felérve, laza tömeg, viszont kellemes idõ fogadott bennünket.
Fényképezkedés, csodálkozás, gleccsernézés... igen, azok a színes, mozgó hangyák odalenn, emberek!
Végülis, van gleccservasút lefele, úgy könnyû! Ja, tényleg. De akkor miért mennek itt lefele gyalog? Hülyék ezek... és ezzel a lendülettel elindultunk lefele a gleccserre, motorosruhában-csizmában, ahogy kell:csa
Néha azért megpihentünk...
A gleccserek, mint olyanok, tudvalevõleg jégbõl vannak. A jégnek meg van egy olyan tulajdonsága, hogy melegben vízzé alakul. Mi meg augusztusban mentünk, amikor általában meleg van... szóval, elég sokat gyalogoltunk lefelé, dehát, kemények vagyunk, motorosok vagyunk, bírjuk. Az úton lefele táblák jelzik, hogy 5 évente mennyit húzódik vissza a jég. Az elsõ tábla a gleccservasút alsó állomásánál van, ha jól emlékszem, azt valamikor a 60-as években építették, az utolsó tábla meg 2005-ös, és onnan még marha messze van az alja...
Leértünk a jégre, jó sok volt belõle, kicsit lejjebb a völgyben meg a tó, ami az olvadékvízbõl keletkezett, de odáig már nem mentünk el. A jégre viszont felmentünk,, van rajta mindenféle fémlépcsõ, amiken sétálni lehet, meg táblák, hogy vigyázat, síkos, és nem sózzák!
Dehát mi kemények vagyunk, motorosok vagyunk, bírjuk. És most nézzétek meg a következő kép jobb szélét...
Kis kék kabátka, táska, nyári cipõ, teszkósszatyor, mintha csak a sarki közértbe sétálna le, a vasárnapi ebédhez megvenni a leveszöldséget... picit magunkba fordultunk, és már nem is voltunk annyira kemények
Miután összeszedtük a jégrõl az állunkat, elindultunk felfele, de mivel már nem is voltunk annyira kemények, megelégedtünk azzal, hogy csak a gleccservasútig hagytuk bokáig lógni a nyelvünket. Megebédeltünk, begyûjtöttünk mindenféle szuvenírt, aztán gondoltuk, átmegyünk a hegy túloldalára, mert az szép, meg jó, és különben is, sok arra a kanyar. A dolog akkor vált kicsit gyanússá, mikor felfelé menve egyszercsak közeledni kezdtek a felhõk. Aztán, egy alagúton átérve, olyan tejfölbe szaladtunk bele, hogy 10 méterre elõttem TJ hátsó lámpáját is alig láttam... Ekkor mondjuk õ is úgy gondolta, hogy sok lesz a jóból, megálltunk, és megbeszéltük, hogy inkább visszafordulunk. Ezt az akciónkat érdeklõdve figyelte fél busznyi csadorba öltözött... na jó, a nemüket, korukat nem lehetett megállapítani A másik felük épp el volt foglalva egy útszéli, terjedelmesebb hóbuckának való örvendezéssel, ott csúszkáltak, meg hógolyóztak... mondjuk, meg tudom érteni, feléjük a homokdûne gyakoribb látvány lehet
Mivel a felhõk így bekavartak, ugyanazon az úton, ahogy jöttünk (Heiligenblut, Winklern...) a szállás fele fordultunk, laza levezetõ motorozással zárva a napot.
Tavaly sajnos nem sikerült túl sokat menni, de egy kis osztrák kiruccanást sikerült azért összehozni.
2007-ben már voltam Karintiában, 2008-ra is az akkori csapatot próbáltuk összehozni, de közülük csak egyvalaki tudott végül eljönni. Velünk tartott viszont egy kollégám, így összesen 3 motorral (TJ cimborám, és barátnõje, Tündi - FZ6 Fazer, kollégám, Tamás - Kawa Z1000, és szerénységem - GSX1.4), 4-esben vágtunk neki az útnak.
Indulás Pestrõl, reggel 8-ra beszéltük meg a találkozót az Ikeához. Zuglóban aludtam egy barátomnál, gondoltam, elég lesz 3/4 8 körül elindulnom onnan, 5 perc alatt odaérek a Nagy Lajoson... Majdnem sikerült. A kollégám Székesfehérváron aludt, oda beszéltük meg 10-re a találkozót. Háromnegyed 10-re sikerült is elérni az érdi Jet kutat... A feldobozolt 1.4, hogy is mondjam, nem túl jó partner a dugóban, sorok között bújkáláshoz
Érdtõl viszont már sima utunk volt, az autópályák hanyagolásával is. A 7-esen, aztán a 8-ason hamar ledaráltuk az utat a határig, ott egy kis pihenõ után átgurultunk az osztrák oldalra, és az osztrák-szlovén határ mentén folytattuk az utat. Az idõjárással is szerencsénk volt, végig napsütésben gurultunk, néha olyan hegyi utakon, amikre felfestették, hogy ha átlépsz a felezõvonalon, az már szlovén terület
Az útminõségre nem lehet panasz, még az ilyen eldugott kis szõlõhegyi utak is olyanok, hogy itthon egyszámjegyû fõút megirigyelné azt a burkolatot. Villach, Spittal, majd Gmünd érintésével, estére értük el a szállásunkat, ami Malta-ban, egy vendégházban volt.Augusztus 5.
A szokásos hegyvidéki reggelre ébredtünk: felhõk, felszálló köd az erdõk felett, de a napsütés hamar eloszlatta õket, reggeli után ideje volt hát a napi útvonal után nézni. Okulva az elõzõ év tapasztalatából, irány a Grossglockner! Azért vágtunk bele rögtön az elején, mert elõzõ évben sikerült 2-bõl 2-szer esõben felmenni a hegyre. Akkor egy bõ hosszú hétvégénk volt a túrára, most viszont elõttünk az egész hét, ha rossz idõ van, megyünk másfele, és legfeljebb megpróbáljuk másnap is. Szóval, irány a hegy! Jó utunk volt, jó idõnk, nem siettünk tartva az osztrák büntetésektõl, inkább kicsivel 100 alatt, mint felette, de lehetett haladni. Winklernben integettem a mûhelynek, ahol elõzõ évben megfoltozták az olajhûtõm, aztán a Kaiser-Franz-Josefs-Höhének fordítottuk a kormányt.
Elõzõ nap már kaptunk ízelítõt kanyarokból, volt alkalom ráhangolódni a döntögetésre, de itt azért érdemes volt nem versenytempóban közlekedni. Az út gyönyörû, de nem túl széles, és még az autókat, turistabuszokat is kerülgetni kell helyenként. De az élmény, ahogy fûzöd a motort kanyarról kanyarra, szörfölsz a nyomatékon kigyorsításkor, kicsit elhúzod a száját, de már itt a következõ kanyar... rányúlsz a fékre, kuplung, visszarúgod eggyel, kuplung ki, motorfék, közben keresed az ideális ívet, motorfék, kanyar, a csizmád orra aszfaltot érint, de már jön is az egyenes... gázhúzás, nem jönnek szembe, kikerülöd az elõtted döcögõ egyterût, gondolatban kacsintasz a hátsó ablakon lógó két kiskölyöknek, ha szerencséjük van, 10-15 év múlva õk is átélik ugyanezt... És itt is az elsõ fennsík, buszparkoló, átgurulsz, a túloldalon kezdõdik az egész játék elölrõl...
Alkalmas helyeken azért megálltunk fényképezni is. A látványt meg se próbálom leírni, talán a fényképek valamennyire visszaadják.
Felérve, laza tömeg, viszont kellemes idõ fogadott bennünket.
Fényképezkedés, csodálkozás, gleccsernézés... igen, azok a színes, mozgó hangyák odalenn, emberek!
Végülis, van gleccservasút lefele, úgy könnyû! Ja, tényleg. De akkor miért mennek itt lefele gyalog? Hülyék ezek... és ezzel a lendülettel elindultunk lefele a gleccserre, motorosruhában-csizmában, ahogy kell:csa
Néha azért megpihentünk...
A gleccserek, mint olyanok, tudvalevõleg jégbõl vannak. A jégnek meg van egy olyan tulajdonsága, hogy melegben vízzé alakul. Mi meg augusztusban mentünk, amikor általában meleg van... szóval, elég sokat gyalogoltunk lefelé, dehát, kemények vagyunk, motorosok vagyunk, bírjuk. Az úton lefele táblák jelzik, hogy 5 évente mennyit húzódik vissza a jég. Az elsõ tábla a gleccservasút alsó állomásánál van, ha jól emlékszem, azt valamikor a 60-as években építették, az utolsó tábla meg 2005-ös, és onnan még marha messze van az alja...
Leértünk a jégre, jó sok volt belõle, kicsit lejjebb a völgyben meg a tó, ami az olvadékvízbõl keletkezett, de odáig már nem mentünk el. A jégre viszont felmentünk,, van rajta mindenféle fémlépcsõ, amiken sétálni lehet, meg táblák, hogy vigyázat, síkos, és nem sózzák!
Dehát mi kemények vagyunk, motorosok vagyunk, bírjuk. És most nézzétek meg a következő kép jobb szélét...
Kis kék kabátka, táska, nyári cipõ, teszkósszatyor, mintha csak a sarki közértbe sétálna le, a vasárnapi ebédhez megvenni a leveszöldséget... picit magunkba fordultunk, és már nem is voltunk annyira kemények
Miután összeszedtük a jégrõl az állunkat, elindultunk felfele, de mivel már nem is voltunk annyira kemények, megelégedtünk azzal, hogy csak a gleccservasútig hagytuk bokáig lógni a nyelvünket. Megebédeltünk, begyûjtöttünk mindenféle szuvenírt, aztán gondoltuk, átmegyünk a hegy túloldalára, mert az szép, meg jó, és különben is, sok arra a kanyar. A dolog akkor vált kicsit gyanússá, mikor felfelé menve egyszercsak közeledni kezdtek a felhõk. Aztán, egy alagúton átérve, olyan tejfölbe szaladtunk bele, hogy 10 méterre elõttem TJ hátsó lámpáját is alig láttam... Ekkor mondjuk õ is úgy gondolta, hogy sok lesz a jóból, megálltunk, és megbeszéltük, hogy inkább visszafordulunk. Ezt az akciónkat érdeklõdve figyelte fél busznyi csadorba öltözött... na jó, a nemüket, korukat nem lehetett megállapítani
A másik felük épp el volt foglalva egy útszéli, terjedelmesebb hóbuckának való örvendezéssel, ott csúszkáltak, meg hógolyóztak... mondjuk, meg tudom érteni, feléjük a homokdûne gyakoribb látvány lehetMivel a felhõk így bekavartak, ugyanazon az úton, ahogy jöttünk (Heiligenblut, Winklern...) a szállás fele fordultunk, laza levezetõ motorozással zárva a napot.
