Régi terv vált valóra végre az idén.
Barátokkal már 3-4 éve minden októberben eltöltünk egy hétvégét Bánffyhunyad környékén, és minden évben megfogadom, hogy márpedig most már nyáron is kimegyek, több mindent megnézni, némiképp kisebb időjárási kockázattal (október 2. hetében hóesésben motorozni utólag jó poén, de a helyszínen azért nem értékeltük annyira
).
Az idén végre tett is követte az elhatározást. Sajnos, mindenféle okokból kifolyólag, a szokásos társasággal esélytelen volt a szervezés, egyedül viszont kissé tartottam tőle, hogy nekivágjak, így egy szervezett túrához csatlakoztam, amit utólag nem is bántam meg. Az előzetes terv szerint 5 nap motorozás, a cél Csángóföld, Csíkszereda környéke.
Augusztus 12.-én volt a gyülekező Berettyóújfaluban egy benzinkútnál. A társaság és a motorok elég vegyes képet mutattak, zömében túraendurók (BMW GS1150, Varadero, F650, XT660 Ténéré, V-Strom 650, Cagiva Grand Canyon), de volt egy XV1100 Drag Star, egy ST1100, és végül szerény személyem a GSX-szel. Persze a tervezett, 8 órás indulásból simán fél 9 lett, de ezt már megszoktam máshol
Ártándnál gyors határátlépés, aztán Nagyvárad, MOL kút, tankolás, akinek kellett, pénzváltás, és indultunk tovább, erre a napra még jó 400km hátra volt.
Kolozsvárig számomra is ismerős úton haladtunk, onnan Torda, majd Marosvásárhely, Szováta, Csíkszereda, ahol egy utolsó szusszanás után belehúztunk a maradék 40km-be a szállásig, ami Gyimesközéplok-on volt egy panzióban.
Persze az odautat nem sikerült eső nélkül megúszni, de ha előre tudom, mennyit ázunk, inkább az ülés alatt marad az esőruha... a szellőzés hiánya miatt vizesebb voltam alatta, mintha megázok, aztán megszáradok
Szováta után az út fantasztikus a hegyeken át, jó minőségű, kanyar kanyar hátán, és mellé a táj... mint mindig most is azt fájlaltam, hogy menet közben nem tudok képeket csinálni. Útba esett Farkaslak, Parajd, Korond... csupa olyan hely, ahova vissza kell még menni szétnézni, mert most sajna nem került rá sor.
Csütörtök reggel 9-re beszéltük meg a reggelit, itt aztán eldőlt, hogy az aznapi program a Lázár-kastély, Gyilkos-tó, és a Békás-szoros lesz. Reggeli után visszamotoroztunk Csíkszeredára, majd innen Gyergyószentmiklós fele kanyarodtunk, onnan pedig Gyergyószárhegyre. A kastélyhoz vezető út nem nagyon van kitáblázva, olyan, mint egy mezei földút a házak között, érdemes figyelni, hogy ne tévessze el az ember a fordulót.
A hegyoldalban, a kastély fölött található még egy Ferences-rendi kolostor, magában a kastélyben pedig egy kis néprajzi, illetve kortárs művészeti kiállítás (mivel nyaranta kortárs alkotótábort is rendeznek ott), sikerült is megállapítanom, hogy még mindig nem értem a művészeket
Gyergyószárhegyről visszafordultunk Szentmiklós felé, majd onnan tovább a Gyilkos-tóhoz, illetve a Békás-szorosba. Sajna az út erre nem a legjobb, mivel más alternatíva híján jó alaposan megrakott kamionok is tranzit útvonalnak használján a szorost, pedig az aszfalt néha olyan keskeny a sziklák között, hogy ha egy nagyobb teherautó nekiindul, szembe már le kell állnia a forgalomnak. Sajnos azok a hírek is igazak, hogy az igazán szép helyeken a parkolókat betelepítették a mindenféle zsibárusok, még a motoroknak is nehéz volt helyet találni. Nem is sikerült, csak a szoros aljában...
Innen már visszafele vettük az irányt, de persze megálltunk még a Gyilkos-tónál is. Már erősen bent jártunk a délutánban, amit a gyomrom is jelzett, úgyhogy a megállásra szánt idő jelentős részét egy meglehetősen lassú vendéglátóipari egység teraszán sikerült tölteni, egy adag mics-re várva. Ami amúgy nagyon finom volt, de utána már csak röptében sikerült néhány fényképet csinálni a tóról... De legalább van miért visszamenni arra még egyszer, a szoros miatt amúgy is megéri
Hazafele sajnos megtörtént a túra egyetlen negatív eseménye is, az egyik F650-et terelgető srác benézett egy követési távolságot, és nem tudott kikerülni egy előtte megálló rönkszállítót. A helyzethez képest olcsón megúszta, lábszártöréssel vitték be a csíkszeredai kórházba, ahol másnap meg is műtötték. Komolyabb baja nem lett, a mentőre várva már ő viccelődött a helyzeten, de azért mindannyian kihagytuk volna ezt az élményt
Innen aztán kétfele szakadt a csapat, a többséget az egyik túravezető visszaterelgette a szállásra, két srác, akik közvetlenül a baleset mögött voltak, meg a másik túravezető hátramaradt ügyeket, trélert, egyebeket intézni. Otthon vacsora után aztán megvártuk őket, és megállapodtunk, hogy másnap a csíkszeredai kórházba lesz először a menet, és onnan indulunk tovább az aznapra terevezett útra.
Péntek reggel 8-kor gyűlt össze a csapat a reggelinél, utána a szokásos útvonalon be Csíkszeredára, ott egy gyors tankolás, aztán megkerestük a kórházat. (Ezt a reggeli rávezető 30-40km-t azért nem nagyon bántuk, mert a jelentős része jobbnál jobb kanyarokkal volt tele a hegyen át ) Ott aztán kiderült, hogy szigor van, maximum két látogató mehet be egyszerre, így aztán szűkült a látogatói létszám. Pedig először feltett szándékunk volt teljes menetfelszerelésben mindannyiunknak bemenni a kórterembe, az ügyeletes nővérkék legnagyobb rémületére, de ez a szándék elvérzett a bősz és fölöttébb morcos portás sorfalán...
Csíkszeredáról Kézdivásárhely fele vettük az irányt, kis kitérővel a Nyerges-tetőn át (ahol csak visszafele álltunk meg). A végcél aznapra Csernáton volt, és a helyi skanzen, ahol a helytörténeti kiállítás mellett össze volt még gyűjtve egy nagy halom mezőgazdasági gép, stabilmotorok, öntöttvas kályhák, székelykapuk, és egy komplett vízimalom...
Hazafele, megálltunk a Nyerges-tetőn, megnézni az emlékművet, meg a kopjafákat...
Felléptem az oszlophoz, elolvasni a feliratokat, meg lefényképezni... volt ott egy idősebb házaspár az unokájukkal, nem is igazán figyeltem rájuk... aztán a bácsi odalépett hozzám, és a kezembe nyomott egy lapot, amit előtte az unokájuk olvasott, egy Kányádi-vers volt rajta... mikor elolvastam, és vissza akartam adni, elhárította, tartsam csak meg... Az ilyen, és hasonló élmények mindig szíven ütnek, ha elcsatolt területeken járok... És mindig eszembe jut, hogy az itthoni "nagy" magyarok, ha csak egyszer, egyetlen hetet eltöltenének ilyen helyen, talán lenne fogalmuk utána, mi az, hogy magyarnak lenni...
Péntek este az utolsó 10km-en a szállás előtt kapott el bennünket az eső, ami aztán hajnalig kitartott, így nem is bántuk nagyon, hogy szombatra (rákészülve a vasárnapi hazamenetelre) szekérkirándulás volt a terv egy közelben lévő esztenába. (Ez a pásztorok nyári szállása a hegyekben, tavasztól őszig ott élnek az állataik mellett, gyakorlatilag önellátóan.) 4-5km szekerezés után a falun keresztül, érkeztünk meg a helyszínre, ahol már mindenféle helyben készült kóstolóval vártak bennünket.
Evés közben vendéglátóink beszéltek az ottani életről, szokásokról, a települések történetéről... és mire hazaindultunk, a nap is kisütött Ezen felbuzdulva, páran meg megbeszéltük, hogy ez a nap sem múlhat el motorozás nélkül, elindultunk megnézni az 1000 éves határt, és a mellette álló Rákóczi-vár maradványait.
Sok volt még vissza a napból a nap is sütött, az út is jó... saját szakállamra nekivágtam még Csíkszeredának is, másodmagammal. Útba ejtettük a kórházat, bevinni még pár cuccot a balesetezett srácnak, aztán a másik srác visszaindult a szállásra, én pedig összefutottam egy csíki ismerősömmel, némi beszélgetésre és idegenvezetésre.
Vasárnap a 6 órai kelés és a reggeli után vetettünk még egy búcsúpillantást a Gyimesekre, azután hazafelé fordítottuk a motorokat. Csíkszeredán megálltunk tankolni, az alatt a maradék köd is felszállt, ezek után végig ragyogó napsütésben motoroztunk hazáig.
Összességében 1680km-t motoroztunk az 5 nap alatt, és közben talán sikerült annyira meglátni a helyi viszonyokat, hogy jövőre nyugodtan bele merek majd vágni egy önálló túra tervezésébe és végigjárásába is. Persze, remélhetőleg akad majd kíséret is hozzá, mert úgy az igazi, ha van, akivel azonnal megossza az ember az élményeket
(A teljes képgaléria ITT található.)
Barátokkal már 3-4 éve minden októberben eltöltünk egy hétvégét Bánffyhunyad környékén, és minden évben megfogadom, hogy márpedig most már nyáron is kimegyek, több mindent megnézni, némiképp kisebb időjárási kockázattal (október 2. hetében hóesésben motorozni utólag jó poén, de a helyszínen azért nem értékeltük annyira
).Az idén végre tett is követte az elhatározást. Sajnos, mindenféle okokból kifolyólag, a szokásos társasággal esélytelen volt a szervezés, egyedül viszont kissé tartottam tőle, hogy nekivágjak, így egy szervezett túrához csatlakoztam, amit utólag nem is bántam meg. Az előzetes terv szerint 5 nap motorozás, a cél Csángóföld, Csíkszereda környéke.
Augusztus 12.-én volt a gyülekező Berettyóújfaluban egy benzinkútnál. A társaság és a motorok elég vegyes képet mutattak, zömében túraendurók (BMW GS1150, Varadero, F650, XT660 Ténéré, V-Strom 650, Cagiva Grand Canyon), de volt egy XV1100 Drag Star, egy ST1100, és végül szerény személyem a GSX-szel. Persze a tervezett, 8 órás indulásból simán fél 9 lett, de ezt már megszoktam máshol
Ártándnál gyors határátlépés, aztán Nagyvárad, MOL kút, tankolás, akinek kellett, pénzváltás, és indultunk tovább, erre a napra még jó 400km hátra volt.Kolozsvárig számomra is ismerős úton haladtunk, onnan Torda, majd Marosvásárhely, Szováta, Csíkszereda, ahol egy utolsó szusszanás után belehúztunk a maradék 40km-be a szállásig, ami Gyimesközéplok-on volt egy panzióban.
Persze az odautat nem sikerült eső nélkül megúszni, de ha előre tudom, mennyit ázunk, inkább az ülés alatt marad az esőruha... a szellőzés hiánya miatt vizesebb voltam alatta, mintha megázok, aztán megszáradok
Szováta után az út fantasztikus a hegyeken át, jó minőségű, kanyar kanyar hátán, és mellé a táj... mint mindig most is azt fájlaltam, hogy menet közben nem tudok képeket csinálni. Útba esett Farkaslak, Parajd, Korond... csupa olyan hely, ahova vissza kell még menni szétnézni, mert most sajna nem került rá sor.
Csütörtök reggel 9-re beszéltük meg a reggelit, itt aztán eldőlt, hogy az aznapi program a Lázár-kastély, Gyilkos-tó, és a Békás-szoros lesz. Reggeli után visszamotoroztunk Csíkszeredára, majd innen Gyergyószentmiklós fele kanyarodtunk, onnan pedig Gyergyószárhegyre. A kastélyhoz vezető út nem nagyon van kitáblázva, olyan, mint egy mezei földút a házak között, érdemes figyelni, hogy ne tévessze el az ember a fordulót.
A hegyoldalban, a kastély fölött található még egy Ferences-rendi kolostor, magában a kastélyben pedig egy kis néprajzi, illetve kortárs művészeti kiállítás (mivel nyaranta kortárs alkotótábort is rendeznek ott), sikerült is megállapítanom, hogy még mindig nem értem a művészeket
Gyergyószárhegyről visszafordultunk Szentmiklós felé, majd onnan tovább a Gyilkos-tóhoz, illetve a Békás-szorosba. Sajna az út erre nem a legjobb, mivel más alternatíva híján jó alaposan megrakott kamionok is tranzit útvonalnak használján a szorost, pedig az aszfalt néha olyan keskeny a sziklák között, hogy ha egy nagyobb teherautó nekiindul, szembe már le kell állnia a forgalomnak. Sajnos azok a hírek is igazak, hogy az igazán szép helyeken a parkolókat betelepítették a mindenféle zsibárusok, még a motoroknak is nehéz volt helyet találni. Nem is sikerült, csak a szoros aljában...
Innen már visszafele vettük az irányt, de persze megálltunk még a Gyilkos-tónál is. Már erősen bent jártunk a délutánban, amit a gyomrom is jelzett, úgyhogy a megállásra szánt idő jelentős részét egy meglehetősen lassú vendéglátóipari egység teraszán sikerült tölteni, egy adag mics-re várva. Ami amúgy nagyon finom volt, de utána már csak röptében sikerült néhány fényképet csinálni a tóról... De legalább van miért visszamenni arra még egyszer, a szoros miatt amúgy is megéri
Hazafele sajnos megtörtént a túra egyetlen negatív eseménye is, az egyik F650-et terelgető srác benézett egy követési távolságot, és nem tudott kikerülni egy előtte megálló rönkszállítót. A helyzethez képest olcsón megúszta, lábszártöréssel vitték be a csíkszeredai kórházba, ahol másnap meg is műtötték. Komolyabb baja nem lett, a mentőre várva már ő viccelődött a helyzeten, de azért mindannyian kihagytuk volna ezt az élményt
Innen aztán kétfele szakadt a csapat, a többséget az egyik túravezető visszaterelgette a szállásra, két srác, akik közvetlenül a baleset mögött voltak, meg a másik túravezető hátramaradt ügyeket, trélert, egyebeket intézni. Otthon vacsora után aztán megvártuk őket, és megállapodtunk, hogy másnap a csíkszeredai kórházba lesz először a menet, és onnan indulunk tovább az aznapra terevezett útra.
Péntek reggel 8-kor gyűlt össze a csapat a reggelinél, utána a szokásos útvonalon be Csíkszeredára, ott egy gyors tankolás, aztán megkerestük a kórházat. (Ezt a reggeli rávezető 30-40km-t azért nem nagyon bántuk, mert a jelentős része jobbnál jobb kanyarokkal volt tele a hegyen át
) Ott aztán kiderült, hogy szigor van, maximum két látogató mehet be egyszerre, így aztán szűkült a látogatói létszám. Pedig először feltett szándékunk volt teljes menetfelszerelésben mindannyiunknak bemenni a kórterembe, az ügyeletes nővérkék legnagyobb rémületére, de ez a szándék elvérzett a bősz és fölöttébb morcos portás sorfalán...Csíkszeredáról Kézdivásárhely fele vettük az irányt, kis kitérővel a Nyerges-tetőn át (ahol csak visszafele álltunk meg). A végcél aznapra Csernáton volt, és a helyi skanzen, ahol a helytörténeti kiállítás mellett össze volt még gyűjtve egy nagy halom mezőgazdasági gép, stabilmotorok, öntöttvas kályhák, székelykapuk, és egy komplett vízimalom...
Hazafele, megálltunk a Nyerges-tetőn, megnézni az emlékművet, meg a kopjafákat...
Felléptem az oszlophoz, elolvasni a feliratokat, meg lefényképezni... volt ott egy idősebb házaspár az unokájukkal, nem is igazán figyeltem rájuk... aztán a bácsi odalépett hozzám, és a kezembe nyomott egy lapot, amit előtte az unokájuk olvasott, egy Kányádi-vers volt rajta... mikor elolvastam, és vissza akartam adni, elhárította, tartsam csak meg... Az ilyen, és hasonló élmények mindig szíven ütnek, ha elcsatolt területeken járok... És mindig eszembe jut, hogy az itthoni "nagy" magyarok, ha csak egyszer, egyetlen hetet eltöltenének ilyen helyen, talán lenne fogalmuk utána, mi az, hogy magyarnak lenni...
Péntek este az utolsó 10km-en a szállás előtt kapott el bennünket az eső, ami aztán hajnalig kitartott, így nem is bántuk nagyon, hogy szombatra (rákészülve a vasárnapi hazamenetelre) szekérkirándulás volt a terv egy közelben lévő esztenába. (Ez a pásztorok nyári szállása a hegyekben, tavasztól őszig ott élnek az állataik mellett, gyakorlatilag önellátóan.) 4-5km szekerezés után a falun keresztül, érkeztünk meg a helyszínre, ahol már mindenféle helyben készült kóstolóval vártak bennünket.
Evés közben vendéglátóink beszéltek az ottani életről, szokásokról, a települések történetéről... és mire hazaindultunk, a nap is kisütött
Ezen felbuzdulva, páran meg megbeszéltük, hogy ez a nap sem múlhat el motorozás nélkül, elindultunk megnézni az 1000 éves határt, és a mellette álló Rákóczi-vár maradványait.
Sok volt még vissza a napból a nap is sütött, az út is jó... saját szakállamra nekivágtam még Csíkszeredának is, másodmagammal. Útba ejtettük a kórházat, bevinni még pár cuccot a balesetezett srácnak, aztán a másik srác visszaindult a szállásra, én pedig összefutottam egy csíki ismerősömmel, némi beszélgetésre és idegenvezetésre.
Vasárnap a 6 órai kelés és a reggeli után vetettünk még egy búcsúpillantást a Gyimesekre, azután hazafelé fordítottuk a motorokat. Csíkszeredán megálltunk tankolni, az alatt a maradék köd is felszállt, ezek után végig ragyogó napsütésben motoroztunk hazáig.
Összességében 1680km-t motoroztunk az 5 nap alatt, és közben talán sikerült annyira meglátni a helyi viszonyokat, hogy jövőre nyugodtan bele merek majd vágni egy önálló túra tervezésébe és végigjárásába is. Persze, remélhetőleg akad majd kíséret is hozzá, mert úgy az igazi, ha van, akivel azonnal megossza az ember az élményeket
(A teljes képgaléria ITT található.)
