Nem vagyok egy régi motoros, csupán négy éve kerültem hivatalosan a hátsó ülésről a kormány mögé. Az első időszakban büszkeséggel töltött el ha az utcán érdeklődő szemeket láttam rámmeredni, vagy meghallottam a gyakran felmerülő kérdést: "Egyedül vezeted ezt a gépet?" (nem mintha nem lenne elég egyértelmű, hogy egymagam ülök rajta...) 
Mostanában viszont már kevesebb türelemmel hallgatom ugyanazokat az ismert repertoárokat:
1. Meg tudod tartani ezt a nehéz motort?
2. Jaj! Ilyen nagy gép egy ekkora nőnek?
3. Mióta vezetsz? Idén kaptál jogsit?
4. A choppert nem öreg korára kéne vegye az ember?
5. Felülhetek rá? Készítenék egy selfie-t.
6. Jaj de jó, hogy motorral vagy! Elviszel egy körre? (Persze! Majd random hívhatod a barátaidat is, sorban megsétáltatlak, mint gyereknapon a kicsiket)-a hátsó ülés kivételes hely, közelieknek tartogatom.
7. Nincs meleged bőrcuccban ilyen szép időben?
Úgy sejtem nem én vagyok az egyedüli aki ezt a sorozatot gyakran végighallgatja. Emellett persze jönnek a gyermeküket sétáltató anyukák és apukák, akik mit sem törődve a részletekkel felbiggyesztik a kis krapeket az ülésre és már fotózzák is javában, mire a saját géped mellé érsz...majdhogynem neked kell elnézést kérned, ha elvinnéd a fotózás alapkövét az orruk elől.
Nem tagadom, ez az utóbbi nincs ínyemre már az elejétől fogva.
Aztán, ahogy egy barátnőm mondaná, "bámulnak, mint a kirakati majmot", mert erősen jó látványt nyújtassz beöltözve a férfi szemeknek (elnézést uraim, a jóindulatú megjegyzések vagy bókok kedvesek tőletek, de a fütyörészős, beszólogatós típusok nem tudnak rám jó benyomást tenni).
Korántsem mondom azt, hogy ennek az életformának nincs többszörösen jó oldala, hiszen semmiért sem adnám a motorozás érzését. Sok jó élmény, sztori és széles út teszi igazán egyedivé a mindennapokat, na meg az odafigyelés, amelyet nőként a motorosok legjavától megkapunk.
De ha elmondjátok, hogy ti hogyan kezelitek a fenti helyzeteket, szívesen tanulnék én is belőle. Főként türelmet!
Mostanában viszont már kevesebb türelemmel hallgatom ugyanazokat az ismert repertoárokat:
1. Meg tudod tartani ezt a nehéz motort?
2. Jaj! Ilyen nagy gép egy ekkora nőnek?
3. Mióta vezetsz? Idén kaptál jogsit?
4. A choppert nem öreg korára kéne vegye az ember?
5. Felülhetek rá? Készítenék egy selfie-t.
6. Jaj de jó, hogy motorral vagy! Elviszel egy körre? (Persze! Majd random hívhatod a barátaidat is, sorban megsétáltatlak, mint gyereknapon a kicsiket)-a hátsó ülés kivételes hely, közelieknek tartogatom.
7. Nincs meleged bőrcuccban ilyen szép időben?
Úgy sejtem nem én vagyok az egyedüli aki ezt a sorozatot gyakran végighallgatja. Emellett persze jönnek a gyermeküket sétáltató anyukák és apukák, akik mit sem törődve a részletekkel felbiggyesztik a kis krapeket az ülésre és már fotózzák is javában, mire a saját géped mellé érsz...majdhogynem neked kell elnézést kérned, ha elvinnéd a fotózás alapkövét az orruk elől.
Nem tagadom, ez az utóbbi nincs ínyemre már az elejétől fogva.Aztán, ahogy egy barátnőm mondaná, "bámulnak, mint a kirakati majmot", mert erősen jó látványt nyújtassz beöltözve a férfi szemeknek (elnézést uraim, a jóindulatú megjegyzések vagy bókok kedvesek tőletek, de a fütyörészős, beszólogatós típusok nem tudnak rám jó benyomást tenni).
Korántsem mondom azt, hogy ennek az életformának nincs többszörösen jó oldala, hiszen semmiért sem adnám a motorozás érzését. Sok jó élmény, sztori és széles út teszi igazán egyedivé a mindennapokat, na meg az odafigyelés, amelyet nőként a motorosok legjavától megkapunk.
De ha elmondjátok, hogy ti hogyan kezelitek a fenti helyzeteket, szívesen tanulnék én is belőle. Főként türelmet!
