Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

A természetjárás szépségei

Kinek a billentyűzetéből is lehetne ez hitelesebb, mint egy igazi vidéki pasaséból, egy igazi tahó parasztéból?

Félre a tréfát! Nemrég igazán megjártam a természetet. Olyan elhagyatott helyen róttam hosszú kilométereimet, ahol előttem szerintem évekkel azelőtt nem járt emberi lélek. Magam tapostam ki az ösvényt. Még jó, hogy e szép tavaszelő napon (április közepén) még nem volt magas az aljnövényzet. Tökig (a felsőig) érő csalánban nem lett volna túl vicces a dolog. Igaz, így se annyira.

Hogy is indult ez az egész? Nekünk nemcsak a ház mögött van kertünk, de van két darab földecskénk is a helyi szőlőhegyen. Pósteleknek hívják a szomajomiak, attól függetlenül, hogy az Alföldön van egy hivatalosan is ilyen nevű település (onnét tudom csak, hogy piknikezős motorosbuli is szokott ott lenni). Szóval, az egyik, ami anyukám apjának a részéről maradt, azt szegény Papa halála után én örököltem meg – gyakorlatilag az egyetlen darab föld, ami tényleg a saját nevemen van. Van rajta egy kicsi szántó (10x60 méteres) bekerítve, meg egy tucat gyümölcsfa (lesz még rajta, ha Isten is velünk van, meg a Párt is úgy akarja). Annak a rendbetételének tavaly álltam neki, idő hiányában egy kicsit most meg van rekedve az a projekt. Klasszikus nadrágszíj-telek, jó dombos, hogy ne legyen egyszerű az élet. A másik telek, ami tulajdonképpen két szomszédos, két külön helyrajzi számon levő telek, azok anyu nevén vannak, az az ő édesanyjának részéről maradt rá. Azt apámmal kb. 30 éve akáccal ültettük be, mert mindig akkora volt a vadkár, és a vadászok meg úgy álltak hozzá, hogy nem is volt más választás. Meg egy irgalmatlan homokos terület, amire az Isten ganyéja se volt elég sose. Na ennek az utóbbi területnek az a neve, hogy Pék-domb, mert valaha a Pék család lakott ott kint a közelben. A dombtetőn van az egykori szántó, a telekhez tartozik két, mindigis erdős darab, ami az egykori szántó két vége, és olyan lejtő, hogy üres kézzel alig lehet megállni rajta. Nemhogy mondjuk egy méterfával a kézben. Az alsó lejtő alján a térkép még jelöl utat, de ott emberemlékezet óta semmilyen jármű nem járt, nyoma sincs az egykori útnak. Mindkét oldalról magas (nálunk kb. 20 méteres, és 45-50 fokos) lejtő veszi körül. Gyönyörű kis völgy, tele csodaszép vadvirágokkal. Utoljára arról a srégről 30 éve termeltünk ki fát, azóta rá se néztünk. Már csak azért se, mert ahol a srég elindul, az betyárosan szederindás.

Na hát, két hónapja volt az a cudar szélvihar. Na, az elrendezte a fák kiburogatását, nem kell idén senkit hívni e célból. Ahogy számoltam, vagy 16-17 fa borult ki, valószínűleg nemcsak a szélvihar következtében, de korábban is. Kitermelni se egyszerű, hát még hazavinni. Márpedig kell, soványmalac vágtában, mert anyut már a második ember keresi meg, hogy megvenné a földet. Van az a pénz mondjuk, 50 évig minden évben 8 erdei köbméter jó minőségű akác tűzifa házhoz szállítva, azért odaadnám. (Merthogy az azért erdő, hogy meglegyen a tüzelőnk minden évben.) Gyors fejszámolás után ennek jelenlegi értéke 15 millió kemény konvertibilis magyar forint. Mivel ezt úgyse adja meg érte senki, nem eladó!

Szóval vissza a megközelíthetőségre. Út az egykori szántóföldön van, ott se végig, és az első forduló fa nagyon kikészítette az amúgy se tökéletes térdeimet, hiszen a meredélyen kellett fölvinni a fát, amit kivágtam. Gondoltam, olyan helyet keresek, ahol meg tudok állni a traktorral, és nem kell hegyet mászni méterfával az ölemben. Olyan helyet találtam, ahol csak 2 méteres volt a srégség (mégse 20), viszont volt vagy 150-200 méterre attól a helytől, ahova a lejtő alján le voltak gurulva a méterfák. Olyan ösvényt tapostam, mintha egy egész csorda szarvas járna arra 100 éve minden nap. A méterfákat, átmérő függvényében, egyesével vállon, vagy kettesével-négyesével hónaljba szorítva vittem a kocsiig. Így is csak olyan kétharmad kocsit tudtam rakni. De nagyon-nagyon elfáradtam. Aznap le se raktam a kocsiról, csak másnap. És nemcsak azért, mert rám esteledett. Elfáradtam, és ez azért aggasztó, mert ezt a munkát még 5 éve is kiröhögtem volna.

Amikor valaki nehéz fizikai munkát végez, amire nem kell különösebben odafigyelni, könnyen sztázisba kerülhet. Kikapcsol az agya, és csak csinálja, csinálja, mint egy robot. Én is elértem ezt a fázist. Szinte megszűnt a világ körülöttem. Néha észrevettem, hogy gyönyörűen énekelnek a madarak, párszor konstatáltam a nagyon távolról odaszűrődő civilizációs zajokat (repülőgép, majd egy nyelezett sornégyes Akrával, aztán egy V4 is), de alapvetően befelé fordultam. Sok vadcsapás keresztezte az enyémet, ha vállon vittem a fát, a sapkától nem is láttam hosszan előre, elképzeltem, milyen lenne elvéteni a csapát és eltévedni. Nosza, szórakozásképpen kiagyaltam egy jó kis paranormális jelenségekkel tömött rémtörténetet, hiszen időm az volt. Mondjuk amikor a fáradtság miatt már olyanokat is lát az ember, amikről tudja, hogy nincsenek ott, meg amikor a lemenő Nap a völgybe sötét foltokat rajzol a fák közé, akkor ez már nem is olyan vicces…

(Ápdét: Kár, hogy nem látszik a képeken, milyen szűk és elhagyatott a kis völgy. Félnapos munkával csináltam utat, 20 m-re tudtam odaállni, múlt hétvégén. Azt hiszem, ez az év a tűzifáról meg a melléképületekről fog szólni. Sietnem kell, a közelben dolgoznak a favágók, szeretném a saját fámat a saját udvaromban tudni. Megint külön el kellett hessegetnem a saját rémtörténetemről a gondolataimat :eek:)Csatolás megtekintése 18649
  • Like
Reactions: 1 person

Hozzászólások

Azért istenem, ez ANNYIRA Somogy... Mert jártam én már Dömösön is (messze letérve a turistaútról), a sváb erdőkben és a Harzban is, de ez a hangulat sehol máshol nincs meg.
 
És az aljnövényzet is felnőtt, úgyhogy a kitermelésre váró fa se látszik annyira, csak közvetlen közelről.;):)
 

Blogbejegyzés információ

Szerző
Vidék
Olvasás
353
Hozzászólások
4
Utolsó frissítés

Motoros blogok további bejegyzései

Vidék további bejegyzései

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére