A vállalkozó. Kinek mi jut eszébe: a média sikeresen belemosta az emberek fejébe, hogy az egy olyan lény aki az illegalitás és a legalitás határán él, mikor-milyen eszközökkel segítve önmagán az elérendő cél/nyereség érdekében. A Fenyő-féle gyilkosság és Aranykéz utcai robbantások után a vállalkozó kifejezés azonos szinonímájává vált a maffiózónak. No igen, van ez a fajta is, meg van a másik is, akiről annyi szó nem esik, mert csöndesen küszködik magában és a büdös életben nem kerül be a hírekbe, hiába van belőle sokkal több és hiába dolgozik becsülettel. Az őstermelő aki a tanyán küzd az elemekkel, az üveges, meg cipészbácsi a sarkon, a trafikosnéni, a kávézó meg a fagyizó tulajdonosa, a cukrász, a villanyszerelő, a fodrász és a kozmetikuslány, és egyéb más kisember aki kőkeményen gürizve teszi egymás mellé a fillérjeit, önállóan, egyedül, vagy egy-két segítő családtag, mikor hogyan sikerült alkalmazott segítségével.
Alkalmazott. Aki napi 8 órában próbálja teljesíteni az elvárásokat, mikor milyen lelkesedéssel. Ha nem fizeted meg az a baj, ha megfizeted, akor meg előb-utóbb elszemtelenedik, kevésben van meg az önmagával való helyes értékítélet. Amelyikben megvan, arra meg vigyázni kell rá mint a titkos kincsre.
Voltam már mindkét oldalon, az alkalmazott verzióban kb 10 évet, és 3 éve "vállalkozom".
Van néhány haverom (mert inkább már csak így nevezhetem őket), akikkel elég rendesen elmentünk egymás mellett mióta egyedül garázdálkodom a saját szakállamra. Mitha másik bolygón élnék, látom a szemükben az irigylés sárga szörnyeit amikor valami pozitív történik velem, és nem értem igazából mit gondolnak magukban és azt miért gondolják...
Ha veszek valami értékesebb gépet a melóhoz, rögtön megkapom, hogy de jó, te azt elszámolhatod, nem kerül semmibe. Mert nekem csak terem a pénz, nem kell érte dolgoznom. Itt nő a kertben egy fa, és csak leszakítom róla a pénzt amikor végre megérik rendesen. Nekem nem kell felhajtani a melót, nem kell megcsinálni, nem kell kifizetni a nyersanyagot és nem kell a kollégát sem, nem kell odafigyeljek és ellenőriznem az atyaúristent is, az adót se kell kiperkálni, meg a kisujjamat se kell megmozdítani. Nem kell duplán megfizetnem azért, ha az alkalmazottam elront valamit és az ügyfél foga fájni kezd. Terem a kertben a lóvé a fán, és ráadásul még el is számolhatom, hogy nekem milyen jó!
Ő pedig sír, hogy neki sokkal nehezebb, mert ő csak egy alkalmazott és alig keres valamit, pedig úgy kéne a lóvé. Aztán amikor felhívom, hogy hétvégén lenne plusz meló és érdekli-e, közli, hogy most nagyon fáradt, most nem megy. Lejárt a munkaidő, kaszát-kapát eldobunk, meg nem feszítjük magunkat még egy kicsit, hogy előrébb jussunk. Huszonhárom éves és fáradt a 8 órányi irodai meló után. Továbbtanulás? Ó, hát meló mellett az nehéz, hiába lakom anyuéknál akik egyébként mosnak-főznek rám... Sírásban viszont jó vagyok!
A munka eredménye az tetszik, de az oda vezető út már nem annyira.
Bélának van egy hajója, egész pofás kis motorcsónak. Amikor vezeti, láthatóan megfiatalodik 10 évet közben. Rohadt burzsuj, biztos tele van lével hogy ilyesmire futja neki.
Háttérinfók: vett egy öreg csónaktestet, aztán vett egy kiszuperált autómotort, néhány hajóalkatrészt és két éve faragja, szerelgeti egyfolytában, gyakorlatilag a szabadidejének a 80%-t a hajóba fekteti bele különböző szerelési munkák formájában. Most már úszik és siklik is a vízen a szerkezet, idén nyáron lefestette és már sebességmérő is van benne, akár vizisíelni is lehet vele. Gyakorlatilag megúszta 2-300 e Ft-ból és kétévi munkából a pofás motorcsónak kérdést, ami most már úgy néz ki mintha 2-3 milláért vette volna. Béla alkalmazott, kicsit magának való, de jó fej, 30 nm-es lakásban lakik, van egy 20 éves autója, és ez az egyetlen hobbija, a motorcsónakja. De van akinek ez státusszimbólum, és mivel neki olyan nincs, ezért amikor Bélát a vízen látja boldogan vigyorogni a szakadt pólójában, akkor egy pénzzel tömött köcsögöt lát aki biztos a Rózsa-dombon lakik és ha kiszáll a hajóból, egy zsírúj eselkába fog belehuppanni.
A két évi munka amibe ez került, meg se fordul a fejében...
Normális dolog az, ha megdolgozol valamiért és az eredményét élvezed?
Alkalmazott. Aki napi 8 órában próbálja teljesíteni az elvárásokat, mikor milyen lelkesedéssel. Ha nem fizeted meg az a baj, ha megfizeted, akor meg előb-utóbb elszemtelenedik, kevésben van meg az önmagával való helyes értékítélet. Amelyikben megvan, arra meg vigyázni kell rá mint a titkos kincsre.
Voltam már mindkét oldalon, az alkalmazott verzióban kb 10 évet, és 3 éve "vállalkozom".
Van néhány haverom (mert inkább már csak így nevezhetem őket), akikkel elég rendesen elmentünk egymás mellett mióta egyedül garázdálkodom a saját szakállamra. Mitha másik bolygón élnék, látom a szemükben az irigylés sárga szörnyeit amikor valami pozitív történik velem, és nem értem igazából mit gondolnak magukban és azt miért gondolják...
Ha veszek valami értékesebb gépet a melóhoz, rögtön megkapom, hogy de jó, te azt elszámolhatod, nem kerül semmibe. Mert nekem csak terem a pénz, nem kell érte dolgoznom. Itt nő a kertben egy fa, és csak leszakítom róla a pénzt amikor végre megérik rendesen. Nekem nem kell felhajtani a melót, nem kell megcsinálni, nem kell kifizetni a nyersanyagot és nem kell a kollégát sem, nem kell odafigyeljek és ellenőriznem az atyaúristent is, az adót se kell kiperkálni, meg a kisujjamat se kell megmozdítani. Nem kell duplán megfizetnem azért, ha az alkalmazottam elront valamit és az ügyfél foga fájni kezd. Terem a kertben a lóvé a fán, és ráadásul még el is számolhatom, hogy nekem milyen jó!
Ő pedig sír, hogy neki sokkal nehezebb, mert ő csak egy alkalmazott és alig keres valamit, pedig úgy kéne a lóvé. Aztán amikor felhívom, hogy hétvégén lenne plusz meló és érdekli-e, közli, hogy most nagyon fáradt, most nem megy. Lejárt a munkaidő, kaszát-kapát eldobunk, meg nem feszítjük magunkat még egy kicsit, hogy előrébb jussunk. Huszonhárom éves és fáradt a 8 órányi irodai meló után. Továbbtanulás? Ó, hát meló mellett az nehéz, hiába lakom anyuéknál akik egyébként mosnak-főznek rám... Sírásban viszont jó vagyok!
A munka eredménye az tetszik, de az oda vezető út már nem annyira.
Bélának van egy hajója, egész pofás kis motorcsónak. Amikor vezeti, láthatóan megfiatalodik 10 évet közben. Rohadt burzsuj, biztos tele van lével hogy ilyesmire futja neki.
Háttérinfók: vett egy öreg csónaktestet, aztán vett egy kiszuperált autómotort, néhány hajóalkatrészt és két éve faragja, szerelgeti egyfolytában, gyakorlatilag a szabadidejének a 80%-t a hajóba fekteti bele különböző szerelési munkák formájában. Most már úszik és siklik is a vízen a szerkezet, idén nyáron lefestette és már sebességmérő is van benne, akár vizisíelni is lehet vele. Gyakorlatilag megúszta 2-300 e Ft-ból és kétévi munkából a pofás motorcsónak kérdést, ami most már úgy néz ki mintha 2-3 milláért vette volna. Béla alkalmazott, kicsit magának való, de jó fej, 30 nm-es lakásban lakik, van egy 20 éves autója, és ez az egyetlen hobbija, a motorcsónakja. De van akinek ez státusszimbólum, és mivel neki olyan nincs, ezért amikor Bélát a vízen látja boldogan vigyorogni a szakadt pólójában, akkor egy pénzzel tömött köcsögöt lát aki biztos a Rózsa-dombon lakik és ha kiszáll a hajóból, egy zsírúj eselkába fog belehuppanni.
A két évi munka amibe ez került, meg se fordul a fejében...
Normális dolog az, ha megdolgozol valamiért és az eredményét élvezed?
