Szent Iván éjjelét megelőző napon kivirágzik a páfrány. Ez a virág azonban csak röpke ideig él, míg meg nem szólal a kakas, mert akkor elhervad.
Aki meglátja a virágot, azt szerencse kíséri majd az életében, s aki leszakítja, annak attól a perctől kezdve minden kívánsága teljesül.
Ám a páfrány virágát meglelni szinte lehetetlen, nemcsak rövid élete és rejtőzködése miatt, hanem mert a virágzást kísérő lenge szellő álmot bocsát minden arra járó szemére. Tudni lehet, hogy csakis fiatal tépheti le a virágot, öreg kézben semmivé porlad.
Egy réges-régi mese tud még mást is a páfrány virágáról: akié a virág, megtehet mindent és mindent megkap, amit kíván, de soha senkivel nem szabad boldogságát megosztania.
Vajon miféle boldogságot kínál a páfrány virága? Miféle köd ül a kereső szívére? Milyen hiányt tölt be az az öröm, ami nem adható tovább? Mivé válik, aki maga mindent megkap, semmiért nem küzd, de semmit nem is érdemel? Milyen szív az, aki csak a maga boldogságát hajtja?
A mese megválaszolja: "nem lehet boldog az ember, ha boldogságát másokkal meg nem osztja."
A páfrány virága helyett keresd azt, akivel osztozhatsz: örömben, bánatban, ételben, italban, asztal körül, tűz körül, munkában és pihenésben, nehézben és szépben, akikkel jó együtt, akikhez tartozol. Néha rejtve van, nehéz rálelni és nincs is mindig nyitva az út, de az igazi boldogság mégis így költözik majd a szívedbe.
Forrás - Boldizsár Ildikó: Esti mesék a boldogságról
Aki meglátja a virágot, azt szerencse kíséri majd az életében, s aki leszakítja, annak attól a perctől kezdve minden kívánsága teljesül.
Ám a páfrány virágát meglelni szinte lehetetlen, nemcsak rövid élete és rejtőzködése miatt, hanem mert a virágzást kísérő lenge szellő álmot bocsát minden arra járó szemére. Tudni lehet, hogy csakis fiatal tépheti le a virágot, öreg kézben semmivé porlad.
Egy réges-régi mese tud még mást is a páfrány virágáról: akié a virág, megtehet mindent és mindent megkap, amit kíván, de soha senkivel nem szabad boldogságát megosztania.
Vajon miféle boldogságot kínál a páfrány virága? Miféle köd ül a kereső szívére? Milyen hiányt tölt be az az öröm, ami nem adható tovább? Mivé válik, aki maga mindent megkap, semmiért nem küzd, de semmit nem is érdemel? Milyen szív az, aki csak a maga boldogságát hajtja?
A mese megválaszolja: "nem lehet boldog az ember, ha boldogságát másokkal meg nem osztja."
A páfrány virága helyett keresd azt, akivel osztozhatsz: örömben, bánatban, ételben, italban, asztal körül, tűz körül, munkában és pihenésben, nehézben és szépben, akikkel jó együtt, akikhez tartozol. Néha rejtve van, nehéz rálelni és nincs is mindig nyitva az út, de az igazi boldogság mégis így költözik majd a szívedbe.
Forrás - Boldizsár Ildikó: Esti mesék a boldogságról
