Mikor 2 éve megkérdeztem RVCS-t (Rendkívül Veszélyes CSacska 
), hogy hogyan áll meg lejtőn, ő az égre emelte és megforgatta a szemeit:
"-Jajj. hát az a MUMUS!"
Ugyan magasabb vagyok Csacskánál, de azért esetemben is inkább mélységről beszélhetünk, mint testmagasságról. Az első motorommal (Suzuki GS500) nagyon jól boldogultam, de protektoros nadrágban azért jóval rövidebb az ember lánya lába, és eleve úgy terveztem az ismert utakat, hogy elkerüljem a lejtőket. Ewannel viszont az emelkedőn való megállás sem téma többé, és nagyon ügyesen megy a lábfékes elindulás is.
Viszont nem mindegy, hogy mekkora szögű emelkedőn!!!
Pár hete el kellett jutnom egy címre, ahol egyszer már jártam autóval, így előre paráztam. Nem tudom megsaccolni, hogy hány fokos lehet az emelkedő, de még kocsival is eszméletlen, tolni kell neki rendesen, nehogy elfogyjon a lendület, ráadásul alig szélesebb egy sávnál, mégis kétirányú, és beláthatatlanul kanyargós. Bukótér nincs, mert egyik oldalon kikövezett domboldal van, a másik oldalon pedig jobbára kerítés vagy házfal. Az egész kb. 300-400 m hosszú, és ha két autó összetalálkozik, akkor mindkettőnek erősen félre kell húzódni, tükröt behajtani, aztán szépen elaraszolni egymás mellett.
Tehát érthető, hogy eleve azon imádkoztam, nehogy ez megtörténjen, és nekem meg kelljen állni. Nekivágtam...
Kb. 50 m-re onnan, ahol be kellett volna fordulnom, két szgk állt egymás mögött, velük szemben pedig egy konténerszállító tgk. Természetesen az utolsó kanyar mögül bukkantak elő, nem tudom, hogy ki-kivel is ment össze, de már ott volt utolsónak -illetve elsőnek, ha felőlem nézzük- egy rendőrautó is. Annyira középen álltak (viszont valamelyest cikkcakkban), hogy tkp balról ki is tudtam volna őket kerülni, de ott tömörült a kocsik tölteléke! Bakker, én ilyet még nem láttam! Még a rendőrök (2 db, egy ffi és egy nő) is tátott szájjal bámultak rám, de egyiknek sem jutott eszébe félrelépni, és elengedni! Közben mögöttem érkezett egy Van, az rögvest el is kezdett visszatolatni. Én kicsit keresztben álltam, mert kerülni akartam, és lábfékkel tartottam a motort, meg lábujjhegyen, egyesben, behúzott kuplunggal. Nem tehettem üresbe, mert akkor el kellett volna engednem a lábféket, hogy lenyújtsam azt a lábam, de az nem ért volna le az aszfaltig, és akkor tuti elterülök.
Tűzött a nap, és rám volt tapadva a nadrág, és lassan kezdtem megérezni a motor súlyát, ahogy húzna lefele...
Közben ezek a balfékek papírokat rendezgettek, ha húztam egy kis gázt akkor újra rámbámultak, de egyiknek sem jutott eszébe továbbra sem odébb menni, főleg a rendőröknek nem, hogy engem tkp el lehetne engedni! Semmi okuk nem volt pont ott állni! Már azt fontolgattam, h közéjük hajtok, vagy rájuk kiabálok, de csukva volt a sisakom, és nem tudtam odanyúlni kinyitni. Közben az első kocsi mellett ácsorgó bácsi többször felém nézett, majd a teherkocsi felé, mintegy mutatva, hogy van itt hely! Aztán egyszercsak a teherautó elkezdett hátratolatni, majd félrehúzódni, de pont elállva azt az utcát, ahova nekem be kellett fordulnom. de akkor már ott is várakozott két kifordulni kívánó autó.
Mostanra már kb. 8-10 perce izzadtam a vért, és, mint valami lassított felvételen, az emberek elkezdtek szétszéledni. Úgy éreztem, végre eljött az én időm, de közben annyira rágörcsöltem a markolatokra, hogy üvöltő motorral indultam... volna, de a féket és a kuplungot nem igazán tudtam összehangoltan engedni, de azért valahogy mégiscsak sikerült. Úgy bukdácsoltam el a lefordulóig, ahol a tgk és a már várakozó autók között alig tudtam átevickélni, de ezt még nehezítette a macskakővel kirakott folyóka is, amin még pluszban át kellett vergődnöm.
Annyira szerettem volna visszamenni, és kérdőre vonni azokat a balfékeket, hogy van-e fogalmuk róla, mit is műveltek, és miféle oka volt, hogy elállták az utat? De végülis örültem, hogy végre kijutottam a kutyaszorítóból, és úgysem fogták volna fel, hogy miről beszélek.
Múlt héten újra arra volt dolgom, és előre felkészültem más megközelítési lehetőségekről. Mindkét szóba jöhető megoldás ugyanilyen meredek lett volna, az egyik macskaköves hajtűkanyaros, széles, kétirányú, a másik keskeny, de legalább egyirányú. Aztán hirtelen elhatározásból mégis felmentem, és nagyon izgultam, a seggemben jött egy autó is, és nagyon tolta neki, de megcsináltam és hős voltam és legyőztem a mumust!
), hogy hogyan áll meg lejtőn, ő az égre emelte és megforgatta a szemeit:"-Jajj. hát az a MUMUS!"
Ugyan magasabb vagyok Csacskánál, de azért esetemben is inkább mélységről beszélhetünk, mint testmagasságról. Az első motorommal (Suzuki GS500) nagyon jól boldogultam, de protektoros nadrágban azért jóval rövidebb az ember lánya lába, és eleve úgy terveztem az ismert utakat, hogy elkerüljem a lejtőket. Ewannel viszont az emelkedőn való megállás sem téma többé, és nagyon ügyesen megy a lábfékes elindulás is.
Viszont nem mindegy, hogy mekkora szögű emelkedőn!!!
Pár hete el kellett jutnom egy címre, ahol egyszer már jártam autóval, így előre paráztam. Nem tudom megsaccolni, hogy hány fokos lehet az emelkedő, de még kocsival is eszméletlen, tolni kell neki rendesen, nehogy elfogyjon a lendület, ráadásul alig szélesebb egy sávnál, mégis kétirányú, és beláthatatlanul kanyargós. Bukótér nincs, mert egyik oldalon kikövezett domboldal van, a másik oldalon pedig jobbára kerítés vagy házfal. Az egész kb. 300-400 m hosszú, és ha két autó összetalálkozik, akkor mindkettőnek erősen félre kell húzódni, tükröt behajtani, aztán szépen elaraszolni egymás mellett.
Tehát érthető, hogy eleve azon imádkoztam, nehogy ez megtörténjen, és nekem meg kelljen állni. Nekivágtam...
Kb. 50 m-re onnan, ahol be kellett volna fordulnom, két szgk állt egymás mögött, velük szemben pedig egy konténerszállító tgk. Természetesen az utolsó kanyar mögül bukkantak elő, nem tudom, hogy ki-kivel is ment össze, de már ott volt utolsónak -illetve elsőnek, ha felőlem nézzük- egy rendőrautó is. Annyira középen álltak (viszont valamelyest cikkcakkban), hogy tkp balról ki is tudtam volna őket kerülni, de ott tömörült a kocsik tölteléke! Bakker, én ilyet még nem láttam! Még a rendőrök (2 db, egy ffi és egy nő) is tátott szájjal bámultak rám, de egyiknek sem jutott eszébe félrelépni, és elengedni! Közben mögöttem érkezett egy Van, az rögvest el is kezdett visszatolatni. Én kicsit keresztben álltam, mert kerülni akartam, és lábfékkel tartottam a motort, meg lábujjhegyen, egyesben, behúzott kuplunggal. Nem tehettem üresbe, mert akkor el kellett volna engednem a lábféket, hogy lenyújtsam azt a lábam, de az nem ért volna le az aszfaltig, és akkor tuti elterülök.
Tűzött a nap, és rám volt tapadva a nadrág, és lassan kezdtem megérezni a motor súlyát, ahogy húzna lefele...
Közben ezek a balfékek papírokat rendezgettek, ha húztam egy kis gázt akkor újra rámbámultak, de egyiknek sem jutott eszébe továbbra sem odébb menni, főleg a rendőröknek nem, hogy engem tkp el lehetne engedni! Semmi okuk nem volt pont ott állni! Már azt fontolgattam, h közéjük hajtok, vagy rájuk kiabálok, de csukva volt a sisakom, és nem tudtam odanyúlni kinyitni. Közben az első kocsi mellett ácsorgó bácsi többször felém nézett, majd a teherkocsi felé, mintegy mutatva, hogy van itt hely! Aztán egyszercsak a teherautó elkezdett hátratolatni, majd félrehúzódni, de pont elállva azt az utcát, ahova nekem be kellett fordulnom. de akkor már ott is várakozott két kifordulni kívánó autó.
Mostanra már kb. 8-10 perce izzadtam a vért, és, mint valami lassított felvételen, az emberek elkezdtek szétszéledni. Úgy éreztem, végre eljött az én időm, de közben annyira rágörcsöltem a markolatokra, hogy üvöltő motorral indultam... volna, de a féket és a kuplungot nem igazán tudtam összehangoltan engedni, de azért valahogy mégiscsak sikerült. Úgy bukdácsoltam el a lefordulóig, ahol a tgk és a már várakozó autók között alig tudtam átevickélni, de ezt még nehezítette a macskakővel kirakott folyóka is, amin még pluszban át kellett vergődnöm.
Annyira szerettem volna visszamenni, és kérdőre vonni azokat a balfékeket, hogy van-e fogalmuk róla, mit is műveltek, és miféle oka volt, hogy elállták az utat? De végülis örültem, hogy végre kijutottam a kutyaszorítóból, és úgysem fogták volna fel, hogy miről beszélek.
Múlt héten újra arra volt dolgom, és előre felkészültem más megközelítési lehetőségekről. Mindkét szóba jöhető megoldás ugyanilyen meredek lett volna, az egyik macskaköves hajtűkanyaros, széles, kétirányú, a másik keskeny, de legalább egyirányú. Aztán hirtelen elhatározásból mégis felmentem, és nagyon izgultam, a seggemben jött egy autó is, és nagyon tolta neki, de megcsináltam és hős voltam és legyőztem a mumust!
