Van egy haverom. Állandóan nyavajog, soha, de soha semmi sem elég jó neki. Múltkor megszámoltam, aznap kb 5 olyan pozitív kimenetelű dolog történt vele, amitől velem hetekig lehett volna madarat fogatni. Valszeg még egy nálam normálisabb lelkivilágút is napokra feldobott volna az aznapi sikerélmény, de ő erre csak savanyúan konstatálta, hogy na végre néha működnek a dolgok.. Dráma és sötét felhő lengi körül, az emberek meg kerülik, mert mindenkinek elrontja a jókedvét. Állandóan mélabús, és az egész világ ellene van, soha nem úgy sikerülnek a dolgai ahogy szeretné.
Na és? Miért nem lehet kihozni a legjobbat az adott szituból? Pölö ha eltévedtem, talán nem nézhetem meg azt a szép kilátást ami ott adódott, inkább morogjak és ne csodáljam meg? Az útközben szembejövő fagyisnál ne vegyek egy kóstolót és ne konstatáljam örömmel, hogy de rég ettem ilyen jót? Na és ha eltévedtem, nem jó dolog röhögni rajta később másoknak, amikor elmesélem? Múltkor az egyik kollégámnak odaadtam egy esküvői munkát, ahol végül verekedés is volt - piásan kötekedett az egyik rokon. A kolléga tiszta drámaként adta elő, szerinte tönkrevágták az esküvőt, és hogy mekkora állatok vannak... Aztán beszéltem a menyasszonnyal is, ő poénként és buliként élte meg a dolgot. Számított rá, hogy a meghívottak között lesz balhé, de ő úgy élte meg, ez egy tizedrangú mellékzönge volt a vacsora mellett, és este 11-kor már az asztalon táncoltak, a balhés fickót meg hazaküldték aludni egy taxival, senkit nem zavart... lazán kezelte az egészet, még csak nem is haragudott az illetékesre, jót nevetett rajta.
Azt hiszem a nagy titokzatos boldogságkeresés odabentről működik, mindenki magának felelős ezért. Máson nem tudjuk ezt számonkérni. Megélhetjük a nehezebb szitukat megoldandó feladatként, vagy oltári nagy drámaként is, üvöltve a jajveszékeléstől. Vagy képesek vagyunk örömünket lelni apróbb dolgokban is, vagy lehozhatja nekünk bárki is a csillagokat, abban tuti lesz valami hiba. Csorba lesz a csillag sarka, nem épp a 15 ágút hozták le, nem az a színvilág ami igazán tetszene, stb. Hiába bármi csoda ami elénk kerül, ha nem érzünk örömet miatta. Ha nem vagyunk képesek lelkesedni csak úgy, apró dolgokért is, örömünket lelni egy röpke szép pillanatban akkor a boldogság baromi távolra kerül... és csak nézhetjük a hülye optimistát amelyik jókedvét leli egy bányatóban, sütteti a hasát a napon és jókat lubickol (ahelyett, hogy azon aggódna mikor fullad meg és hogy fog leégni a bőre).
Egyszer valaki azt mondta nekem: fordítsd a nap felé az arcod, és az árnyékok mögéd kerülnek...
A közhelyek márpedig működnek. Azért közhelyek.
Na és? Miért nem lehet kihozni a legjobbat az adott szituból? Pölö ha eltévedtem, talán nem nézhetem meg azt a szép kilátást ami ott adódott, inkább morogjak és ne csodáljam meg? Az útközben szembejövő fagyisnál ne vegyek egy kóstolót és ne konstatáljam örömmel, hogy de rég ettem ilyen jót? Na és ha eltévedtem, nem jó dolog röhögni rajta később másoknak, amikor elmesélem? Múltkor az egyik kollégámnak odaadtam egy esküvői munkát, ahol végül verekedés is volt - piásan kötekedett az egyik rokon. A kolléga tiszta drámaként adta elő, szerinte tönkrevágták az esküvőt, és hogy mekkora állatok vannak... Aztán beszéltem a menyasszonnyal is, ő poénként és buliként élte meg a dolgot. Számított rá, hogy a meghívottak között lesz balhé, de ő úgy élte meg, ez egy tizedrangú mellékzönge volt a vacsora mellett, és este 11-kor már az asztalon táncoltak, a balhés fickót meg hazaküldték aludni egy taxival, senkit nem zavart... lazán kezelte az egészet, még csak nem is haragudott az illetékesre, jót nevetett rajta.
Azt hiszem a nagy titokzatos boldogságkeresés odabentről működik, mindenki magának felelős ezért. Máson nem tudjuk ezt számonkérni. Megélhetjük a nehezebb szitukat megoldandó feladatként, vagy oltári nagy drámaként is, üvöltve a jajveszékeléstől. Vagy képesek vagyunk örömünket lelni apróbb dolgokban is, vagy lehozhatja nekünk bárki is a csillagokat, abban tuti lesz valami hiba. Csorba lesz a csillag sarka, nem épp a 15 ágút hozták le, nem az a színvilág ami igazán tetszene, stb. Hiába bármi csoda ami elénk kerül, ha nem érzünk örömet miatta. Ha nem vagyunk képesek lelkesedni csak úgy, apró dolgokért is, örömünket lelni egy röpke szép pillanatban akkor a boldogság baromi távolra kerül... és csak nézhetjük a hülye optimistát amelyik jókedvét leli egy bányatóban, sütteti a hasát a napon és jókat lubickol (ahelyett, hogy azon aggódna mikor fullad meg és hogy fog leégni a bőre).
Egyszer valaki azt mondta nekem: fordítsd a nap felé az arcod, és az árnyékok mögéd kerülnek...
A közhelyek márpedig működnek. Azért közhelyek.
