A napokban sikerült egy csippelt béemvével gurulni egy sort. Hát az egy vadállat volt gázpedál tekintetében, egyszerűen a gép rászíjja a talpadat a pedálra és nem engedi el, mindaddig míg meg nem mutatja mit tudhat őfelsége... Idióta egy szerkezet, kirohanna a világból ha hagynád. Ráadásul a virtust is beléd teszi, bekóstol rendesen.
Erről eszembe jutott, hogy igenis van a járműveknek személyisége. Beleteszik a mérnökök meg a tervezők és a járgánnyal foglalkozók a maguk személyiségét, és biztos hogy a gépsor mellett is kerül bele ez-az még pluszban a többiektől. Idővel aztán a gazdák is tesznek hozzá, vesznek el, meg a szerelők, meg úgy az idő, ahogy telik-múlik felettük.
Mondjuk egy Volvo a maga kéttonnás de másfélliteres lelkivilágával csöppet sem a robbanékony ugrabugra fajta, cserébe viszont körbeölel és akármi is történjék a négy keréken, odabent a kétlábúak megmaradnak jó eséllyel.
Az Espace a simulékony ergonómiájával és a pöffeszkedő franciaságával rövid idő alatt kényelmessé tesz, a tyuningLada kihozza belőled a régen elveszett faluvégi hávécsét, a Trabant papírjaguárja meg kihozza az úton a maximális túlélési képességeid brilliroztatását a hogyan meneküljünk hátrafelé kategóriában. Mert előre ugyebár már nincs lendület, és a többiek már másként működnek. A Swiftben meg olyan klasszikus kisautós lesz az emberből, sorolhatnánk a típusokat és egyéniségeket. No és ugyebár ismerünk autómárkákat, amelyekből előkászálódva a környezet is átdimenzionálja magát: csilivili kölcsön mergavitóból vagy a rozzant opelcombóból kiszállva egy dobozkészítő adott már nekem ugyanarra két különböző árajánlatot egy-egy nullával odébbkaristolva...
Szóval igenis van személyiségük. És hatnak is ránk, akárhogy is tagadnánk. Van amikor tanítani is tudnak, hol kevésbé jóindulatúan, hol igenis okosan. Vigyáznak ránk, vagy orvul elintézik a hétvégi programot, vagy kifejezetten kalandszeretőek és állandóan történik velünk-vele valami. Hiába tárgyak, ők is élnek. A maguk módján, és mi szeretjük is őket.
Főleg ha kétkerekű motorok!
Erről eszembe jutott, hogy igenis van a járműveknek személyisége. Beleteszik a mérnökök meg a tervezők és a járgánnyal foglalkozók a maguk személyiségét, és biztos hogy a gépsor mellett is kerül bele ez-az még pluszban a többiektől. Idővel aztán a gazdák is tesznek hozzá, vesznek el, meg a szerelők, meg úgy az idő, ahogy telik-múlik felettük.
Mondjuk egy Volvo a maga kéttonnás de másfélliteres lelkivilágával csöppet sem a robbanékony ugrabugra fajta, cserébe viszont körbeölel és akármi is történjék a négy keréken, odabent a kétlábúak megmaradnak jó eséllyel.
Az Espace a simulékony ergonómiájával és a pöffeszkedő franciaságával rövid idő alatt kényelmessé tesz, a tyuningLada kihozza belőled a régen elveszett faluvégi hávécsét, a Trabant papírjaguárja meg kihozza az úton a maximális túlélési képességeid brilliroztatását a hogyan meneküljünk hátrafelé kategóriában. Mert előre ugyebár már nincs lendület, és a többiek már másként működnek. A Swiftben meg olyan klasszikus kisautós lesz az emberből, sorolhatnánk a típusokat és egyéniségeket. No és ugyebár ismerünk autómárkákat, amelyekből előkászálódva a környezet is átdimenzionálja magát: csilivili kölcsön mergavitóból vagy a rozzant opelcombóból kiszállva egy dobozkészítő adott már nekem ugyanarra két különböző árajánlatot egy-egy nullával odébbkaristolva...
Szóval igenis van személyiségük. És hatnak is ránk, akárhogy is tagadnánk. Van amikor tanítani is tudnak, hol kevésbé jóindulatúan, hol igenis okosan. Vigyáznak ránk, vagy orvul elintézik a hétvégi programot, vagy kifejezetten kalandszeretőek és állandóan történik velünk-vele valami. Hiába tárgyak, ők is élnek. A maguk módján, és mi szeretjük is őket.
Főleg ha kétkerekű motorok!
