Jelenleg egy régi böngészőt használsz. Lehet, hogy nem jeleníti meg tökéletesen ezt a honlapot vagy más honlapokat. Frissítsd a böngésződet, vagy válassz egy másik böngészőt!
Azt bírom a motoros nőkben, hogy valami kis aprósággal mindig egyedivé tudják tenni a motorjukat. Így aztán, ha épp nincs is ott amotor gazdája, egyértelmű, hogy csajbringáról van szó.
Ezt a helyes kis csajos motort atz eheti nyaralásunk (mert remélem azért lesz még) utolsó napján...
Hogy mi lesz a vége, még nem tudom. Várom a biztosító meg az alkusz állásfoglalását, és a megoldási javaslatokat.
Úgy volt ugyanis, hogy csütörtökön csak azért hazajöttünk hamarabb a nyaralásból, mert délután 4-re be volt jelentve vizsgázni a motorom. Mivel nem én vittem volna, hanem a férjem...
Ezért is vagyok elcsúszva a heti fotóbloggal is. Nincs net, csak a mobilomon, nagy ritkán kapok kölcsön az egyik szomszédtól. Most pl. :D
Amúgy tévé sincs. Ezt nézzük minden este különféle megvilágításban. És hallgatjuk a békák kuruttyolását.
Amikor először megláttam ezt a táblát, az első gondolatom az volt, hogy a pasi szájbahugyoz egy halat. Szerencsére a gyerekeknek nem ennyire piszkos a fantáziája, így Lőrinc szerint a bácsi halat pisil.
Az biztos, hogy a tábla figyelemfelkeltő, mert még meg is örökítettem, bár azt csak...
Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint mikor a legjobb és legdrágább farmered olajos lesz. A férjem erre persze csak annyit mond: "Most mit izgulsz? Motoros vagy, nem? Lehet olajos a farmered!" De ez a magyarázat mégsem nyugtat meg. Amellett, hogy nem esztétikus látvány még igénytelen benyomást...
A hosszas dilemmázás eredménye az lett, hogy végül ezen a héten meglett az új markolatom. Hogy milyen, arról majd egy kicsit később részletesen is írok.
A fenti kérdést a négyésfélésves kisfiam tette fel nekem. A válaszom határozott NEM volt. Valahogy eddig sosem keveredtem olyan közeli kontaktusba egyetlen pincebogárral sem, hogy ez kiderüljön.
Mondjuk nem átrtott volna már a Női Motoros Nap előtt elintézni az idei első motormosást... mentségemre legyen mondva, hogy a motor orral befele, letakarva áll a garázsban, és fel sem merült bennem, hogy ősszel koszosan raktam el. Pedig de. Mikor észrevettem a hatalmas dögöket a szélvédőn, már...
Ilyenkor tavasszal tényleg hihetetlen, hogy valami motoros cucc egy hét alatt elkészül. Nekem most szerencsém volt, ezek szerint, ugyanis ma már el is hozhattam az áthúzott ülésem. Szerintem szép lett. Jó lenne mihamarabb kipróbálni.
Köszi a szép és gyors munkát Dudás Zolinak Csömörön...
Az év első néhány hónapja mindig egész nyugalmasan telik, ha a városi közlekedést nézzük. Aztán jönnek az olyan ünnepek, mint pl. a Húsvét, és legszívesebben elköltöznék valami lakatlan bolygóra. Pedig nem nekem kellene, hanem azoknak, akik egyébként csak ilyenkor veszik elő az autójukat, amiből...
A héten megérkezett az ülésem a Street Glidehoz, amit 2 éve rendeltem az ebay-n. Mivel jóval drágább lett volna, ha egyenesen Magyarországra rendelem, egy kint dolgozó baráthoz kértem a szállítást, mondván, hogy ő úgyis jön-megy, majd valahogy hazahozza. És igazam is lett. :D
Végülis jobb...
Már hetek óta tervezem, hogy előveszem végre a motort, de két gyerek mellett nem egyszerű olyan időpontot találni (mint régen), hogy csak úgy felülök, és megyek amerre az út visz. Ráadásul az időjárás sem volt túl kegyes mostanában, és az év első motorozását sem nem szélviharban, sem nem...
Nem kell hozzá más, csak néhány matrica. Végülis az én metálszürke motoromból is így lett csajbringa...
A történet egyébként az, hogy az uram pár hete átment kocsival a kert közepén hagyott futóbiciklin, ami ettől kettétört középen, úgyhogy ment is a szelektív kukába azonnal. Viszont a...
Idén is indultam a versenyen, amin olyan vállalkozónők vehetnek részt, akik kisgyerek(ek) mellett viszik a cégüket. Igaz, hogy akkor, amikor a Csajokamotoron.hu indult, még nem voltak meg a gyerekek, de időközben felnőttem a feladathoz.
Szóval azt kérem, hogy ha van időd és kedved, nyomj egy...
Ahogy Hosszú Katinka is mindig utal rá, a kemény munka mindig kifizetődik (hard work always pays off = #hwapo). Persze amit ő csinál, az tényleg kemény munka, én annak a közelébe sem érek.
Az utóbbi időben többször is eszembe jutott ez a mondat. Legutóbb múlt héten, mikor nyertem egy...
Most már hónapok teltek el azóta, hogy a ruhák után a könyvek selejtezése lebegett a fejem fölött. Évek óta tudom, hogy mekkora teher egy többgenerációs könyvtár, amelyeknek a nagy részéről biztosan tudom, hogy soha többé nem fogom elolvasni vagy újra olvasni. Akkor meg tényleg, minek...
Még tavalyi hír volt, hogy egy XVI. kerületi edzőteremből kitíltottak egy Down-szindrómás fiút. Akkor azért írtam róla, mert én is itt lakom a kerületben, és nem tetszett, ahogy az edzőterem tulajdonosát meghurcolták az eset miatt.
(fotó: Peak Hungary Facebook)
Most a legújabb (tegnapi)...
Ez a hét elég húzós volt egyedül két gyerekkel, úgyhogy fényképek sem nagyon készültek, főleg nem motorosak. Persze a gyerekeket agyba-főbe fotóztam, ahogy szoktam, de ez most nem az a blog. :D
A mai napon azzal ünnepeltem az uram hazaérkezését, hogy elkészítettem egy másik rég tervezett...