Ha az ember nyitott szemmel jár a közvetlen környezetében, igazi kincsekre bukkanhat. Úgy látszik, én nem járok elég nyitott szemmel, pedig már több százszor elsétáltam arra, de még csak pár hónapja fedeztem fel a Verestói Géza emlékparkot néhány utcára tőlünk. Aztán kellett még egy kis idő, míg úgy alakult, hogy fényképezőgép is volt nálam.
A misszió együttes 2012-ben elhunyt énekesének emlékparkja egyébként a XVI. kerület Csoport utca 37-ben található. Azt nem tudom, hogy mikor lehet bemenni, de a kert szépen ápolt, és estefelé ki van világítva.