Hétfő reggel a Hallstatti-tó mellől indultunk, a szállás melletti hegyeket felhő fedte, és kicsit borús idő volt.
Első megállónk a közeli Bad Ischl-ben található Zauner cukrászda volt, hogy megkóstoljuk a tradicionális ischlert. Megérte, mert nagyon fincsi volt a süti és a kávé is.
Ausztriában egyébként nem szabad a járdán parkolni, úgyhogy itt nekünk is kellett a parkolóhelyért fizetni. Mire visszaértünk a motorokhoz, elkezdett csöpögni az eső.
Az aznapi cél München volt, ahol barátoknál szálltunk meg, ezért rövidebb napot is terveztünk (kb. 220 km). A Rathaust szerettem volna megnézni, illetve a BMW múzeumot. Ezek sajnos nem jöttek össze, mert egész nap szakadó esőben motoroztunk, az erdei utakon pedig kifejezetten sötét volt. Amikor jobban esett, lassabban tudtunk csak haladni, alig láttam valamit, próbáltam a kesztyűmmel törölgetni a plexit. Ja, persze egyetlen kesztyűvel indultam az egy hetes túrára (rengeteg kesztyűm van), mert azt hittem a dobozaimban vannak, de a garázstűz után kimostam és eltettem szépen mindet a szekrény mélyére.
Először nem vettem fel az esőkabátot sem, megállni pedig nem nagyon volt lehetőség, szóval később a totál szétázott kabátra kellett felvennem.
Viszont a markolatfűtés nagyon jól jött. Salzburgba beérve egy hajtűkanyarnál kicsit megcsúszott a hátsó kerekem is (belefékeztem a kanyarba, mert nagy volt a forgalom, és az oszták utak kifejezetten csúszószak esőben).
Aztán elállt kicsit, de csak egy kicsit. Németországban (fogalalmam sincs, hol) megálltunk egy fincsi ebédre, aztán visszavettük a vizes cuccainkat és mentünk tovább.
Végre beértünk Münchenbe, de ekkor már délután 3 óra volt, és gyönyörűen kisütött a nap. Onnantól fogva egész nap csodás napsütéses idő volt.
Az egyik alagútban egy teherautó nagyon integetett nekünk, később láttuk, hogy magyar rendszámos volt. Egyébként Münchenben nagyon megnéztek az autókból (vagyis inkább a motorom).
Szóval megérkeztünk látogatóba, megszárítottuk a ruháinkat, és estig beszélgettünk egy finom bajor vacsora és pár sör mellett.
Kedden nem esett az eső! Viszont óriási szél volt, rendesen küzdeni kellett. Egyik alkalommal Zolit teljesen besodorta a szél a felezővonalig.
Szerencsére volt sok alagút, úgyhogy az pihentető volt. Aztán napközben szépen elcsendesedett ez a nagy szél.
Első megállónk a Newschwanstein kastély volt, amit már útközben megálltunk megcsodálni, ezután pedig közelebb mentünk. Itt már elég sok turista volt, és 5 euro volt egy motornak a parkolás. A Hochenschwangau kastélyt meg tudtuk nézni közelről, de motoros cuccban nem sétáltam fel teljesen a kastélyig.
Vettem matricákat a motorokra, és még elsétáltunk az Alpsee-hez. Ezután visszabattyogtunk, és mentünk tovább. Már éhes voltam, de itt nem volt kedvünk enni.
Ezután átmentünk Ausztriába, és a Zugspitze mellett motoroztunk egy gyönyörű panorámás, kanyargós úton - a gond csak az volt, hogy a nagy dugó miatt lépésben haladtunk végig. Megálltunk a Rasthaus Zugspitzblick-nél egy pihenőre, itt gyönyörű kilátás nyúlt a Blindseere, és matricákat is vettem - de nem Zugspitzést, mert a forgalom miatt élvezhetetlen volt, erről nem akartunk szuvenírt.
Az étterem nem volt nyitva, így az ebéd ismét kimaradt, egy kis nápolyit ettünk, és indultunk is tovább. Ismét egy határátkelő következett, majd megérkeztünk Curon Venostára.
Ekkorra már mentünk 260 km-t, szóval el kellett döntenem, hogy felmegyek-e a Stelviora, vagy sem. Fáradt voltam (bár igazából egész nap), de nem akartam kihagyni, ha már ott vagyok.
Végül megbeszéltük, hogy max. visszafordulunk (nem is értem). Szóval elindultunk Svájc felé, persze itt is dugó volt, a hajtűkanyarokat is egyenes motorral vettük, de egész hamar elértük az Umbrail-hágót. Na, itt felébredtem egyből, hihetetlen jó volt - gyönyörűszép táj, és az az út felfelé, ahh <3. Zoli még egy mormotát is látott, de sajnos visszabújt hamar. Érdekes volt megtapasztalni, hogy viselkedik a motor ilyen magasságban, az egyik kanyar közepén lement üresbe, innentől felfelé már egyesben vettem a kanyarokat. Annyira állat, hogy egy ilyen szűk kanyar még a közepén emelkedik is.
Fent megálltunk a svájci-olasz határnál, mert gyönyörű kilátás volt a Stelviora és a gleccserekre, aztán továbbmentünk, és fel is értünk a Stelvio csúcsára. Már este fél 8 volt, de az árusok még nyitva voltak, úgyhogy vettem itt is matricákat. Nagyon megcsodálták fent a motoromat, valaki még felajánlotta, hogy képet is készít rólunk, amikor Zolit fotóztam.
Elindultunk a pratoi oldalon lefelé, ami szintén hihetetlen jó volt, a 10-es kanyarnál Zoli előrement, én pedig lemaradtam, hogy tudjon rólam kanyarfotót csinálni, de elizgultam a dolgot, és csúnyán levágtam azt a kanyart, ami tök ciki. Átvettük a szállást Prato allo Stelvioban, és visszaültünk a motorokra, hogy még az étterem zárása előtt kapjunk vacsit. Itt is magyarok szolgáltak ki minket, úgyhogy nem kellett a hiányos némettudásommal erőlködni. Még másnap reggel is rá volt fagyva a vigyor az arcunkra, annyira király volt ez a nap.
Első megállónk a közeli Bad Ischl-ben található Zauner cukrászda volt, hogy megkóstoljuk a tradicionális ischlert. Megérte, mert nagyon fincsi volt a süti és a kávé is.
Ausztriában egyébként nem szabad a járdán parkolni, úgyhogy itt nekünk is kellett a parkolóhelyért fizetni. Mire visszaértünk a motorokhoz, elkezdett csöpögni az eső.
Az aznapi cél München volt, ahol barátoknál szálltunk meg, ezért rövidebb napot is terveztünk (kb. 220 km). A Rathaust szerettem volna megnézni, illetve a BMW múzeumot. Ezek sajnos nem jöttek össze, mert egész nap szakadó esőben motoroztunk, az erdei utakon pedig kifejezetten sötét volt. Amikor jobban esett, lassabban tudtunk csak haladni, alig láttam valamit, próbáltam a kesztyűmmel törölgetni a plexit. Ja, persze egyetlen kesztyűvel indultam az egy hetes túrára (rengeteg kesztyűm van), mert azt hittem a dobozaimban vannak, de a garázstűz után kimostam és eltettem szépen mindet a szekrény mélyére.
Először nem vettem fel az esőkabátot sem, megállni pedig nem nagyon volt lehetőség, szóval később a totál szétázott kabátra kellett felvennem.
Viszont a markolatfűtés nagyon jól jött. Salzburgba beérve egy hajtűkanyarnál kicsit megcsúszott a hátsó kerekem is (belefékeztem a kanyarba, mert nagy volt a forgalom, és az oszták utak kifejezetten csúszószak esőben).
Aztán elállt kicsit, de csak egy kicsit. Németországban (fogalalmam sincs, hol) megálltunk egy fincsi ebédre, aztán visszavettük a vizes cuccainkat és mentünk tovább.
Végre beértünk Münchenbe, de ekkor már délután 3 óra volt, és gyönyörűen kisütött a nap. Onnantól fogva egész nap csodás napsütéses idő volt.
Az egyik alagútban egy teherautó nagyon integetett nekünk, később láttuk, hogy magyar rendszámos volt. Egyébként Münchenben nagyon megnéztek az autókból (vagyis inkább a motorom).
Szóval megérkeztünk látogatóba, megszárítottuk a ruháinkat, és estig beszélgettünk egy finom bajor vacsora és pár sör mellett.
Kedden nem esett az eső! Viszont óriási szél volt, rendesen küzdeni kellett. Egyik alkalommal Zolit teljesen besodorta a szél a felezővonalig.
Szerencsére volt sok alagút, úgyhogy az pihentető volt. Aztán napközben szépen elcsendesedett ez a nagy szél.
Első megállónk a Newschwanstein kastély volt, amit már útközben megálltunk megcsodálni, ezután pedig közelebb mentünk. Itt már elég sok turista volt, és 5 euro volt egy motornak a parkolás. A Hochenschwangau kastélyt meg tudtuk nézni közelről, de motoros cuccban nem sétáltam fel teljesen a kastélyig.
Vettem matricákat a motorokra, és még elsétáltunk az Alpsee-hez. Ezután visszabattyogtunk, és mentünk tovább. Már éhes voltam, de itt nem volt kedvünk enni.
Ezután átmentünk Ausztriába, és a Zugspitze mellett motoroztunk egy gyönyörű panorámás, kanyargós úton - a gond csak az volt, hogy a nagy dugó miatt lépésben haladtunk végig. Megálltunk a Rasthaus Zugspitzblick-nél egy pihenőre, itt gyönyörű kilátás nyúlt a Blindseere, és matricákat is vettem - de nem Zugspitzést, mert a forgalom miatt élvezhetetlen volt, erről nem akartunk szuvenírt.
Az étterem nem volt nyitva, így az ebéd ismét kimaradt, egy kis nápolyit ettünk, és indultunk is tovább. Ismét egy határátkelő következett, majd megérkeztünk Curon Venostára.
Ekkorra már mentünk 260 km-t, szóval el kellett döntenem, hogy felmegyek-e a Stelviora, vagy sem. Fáradt voltam (bár igazából egész nap), de nem akartam kihagyni, ha már ott vagyok.
Végül megbeszéltük, hogy max. visszafordulunk (nem is értem
). Szóval elindultunk Svájc felé, persze itt is dugó volt, a hajtűkanyarokat is egyenes motorral vettük, de egész hamar elértük az Umbrail-hágót. Na, itt felébredtem egyből, hihetetlen jó volt - gyönyörűszép táj, és az az út felfelé, ahh <3. Zoli még egy mormotát is látott, de sajnos visszabújt hamar. Érdekes volt megtapasztalni, hogy viselkedik a motor ilyen magasságban, az egyik kanyar közepén lement üresbe, innentől felfelé már egyesben vettem a kanyarokat. Annyira állat, hogy egy ilyen szűk kanyar még a közepén emelkedik is. Fent megálltunk a svájci-olasz határnál, mert gyönyörű kilátás volt a Stelviora és a gleccserekre, aztán továbbmentünk, és fel is értünk a Stelvio csúcsára. Már este fél 8 volt, de az árusok még nyitva voltak, úgyhogy vettem itt is matricákat. Nagyon megcsodálták fent a motoromat, valaki még felajánlotta, hogy képet is készít rólunk, amikor Zolit fotóztam.
Elindultunk a pratoi oldalon lefelé, ami szintén hihetetlen jó volt, a 10-es kanyarnál Zoli előrement, én pedig lemaradtam, hogy tudjon rólam kanyarfotót csinálni, de elizgultam a dolgot, és csúnyán levágtam azt a kanyart, ami tök ciki.
Átvettük a szállást Prato allo Stelvioban, és visszaültünk a motorokra, hogy még az étterem zárása előtt kapjunk vacsit. Itt is magyarok szolgáltak ki minket, úgyhogy nem kellett a hiányos némettudásommal erőlködni. Még másnap reggel is rá volt fagyva a vigyor az arcunkra, annyira király volt ez a nap.
