A két héttel ezelőtti motormosás után igazán nem hiányzott most megint a víz a motornak... nem is volt betervezve, de a motoros túra előtt a garázsból túl hamar toltuk ki, így a locsolórendszer áldozatává vált.
A férjem szerint nem baj, úgyis poros volt (mondjuk tényleg elfelejtettem letakarni, és két hete csak porosodott a garázsban), de ettől a locsolástól meg pöttyökben száradt vissza rá a koszos víz.
Mondjuk ez csak addig zavart igazán, míg délután a Mátrában bőrig nem áztunk. Az eső alaposan lemosta a motorokat, és a sáros pacák is mind eltűntek.
Azt persze nem értem, hogy eshetett úgy az eső, hogy felhő nem is volt fölöttünk. Szerencsére hazafelé már a felhők is megérkeztek, és végül bokáig tocsogtam a vízben az új cipőmben (még mindig a padláson szárad két nap után is). Még jó, hogy az esőruha azért mindig nálam van minden eshetőségre.