Mondjuk nem átrtott volna már a Női Motoros Nap előtt elintézni az idei első motormosást... mentségemre legyen mondva, hogy a motor orral befele, letakarva áll a garázsban, és fel sem merült bennem, hogy ősszel koszosan raktam el. Pedig de. Mikor észrevettem a hatalmas dögöket a szélvédőn, már késő volt.
Szóval az Open Road Fest sajtótájékoztatója előtt felszereltem az új Road King ülésem, utána pedig hazafele meglátogattam a mosót is.
Úgy gondoltam, hogy a Harley-Davidson Bázison majd egy kevésbé feltűnő helyre parkolok, hogy ne kelljen a koszos motorom miatt szégyenketznem az újságírók előtt, erre beirányítottak közvetlenül a bejárat mellé. Aztán az egyik eladót hosszasan kellett győzködnöm, hogy az én motorom nem is mattfekete (sajnos), hanem metálszürke. Még egyszer ki kellett vinnem a motorhoz, hogy elhiggye.
Szóval ideje volt a nagymosásnak.
(És újra rá kellett jönnöm, hogy nem véletlenül raktam ezt a vékony ülést a motorra. Nekem egyszerűen ez a kényelmes. A hímzett ülés meg marad irodadísz a Csajokamotoron.hu szerkesztőségében. Nem sok esélyt látok ugyanis rá, hogy jön egy vevő, akinek egy csam-logós, rózsaszín kockás, egyedi touring ülésre van épp szüksége 2007 előtti Harley-Davidsonhoz. De ha tudsz ilyet, szólj!)