Már egy ideje minden csak a női motoros napról szólt, de még egész héten nem voltam benne biztos, hogy bevállalom-e szombaton, hogy lemotorozzal Szegedre.A csajok persze nagyon vártak. Meg a fiúk is, mint utóbb kiderült.
Azért fárasztó volt, 400 kilométert motorozni azért, hogy utána felvonulhassak, főleg, hogy végül nem jött velem senki Budapestről. Mondjuk így mehettem a saját tempómban és megállnom is csak akkor kellett, amikor már nagyon muszáj volt.
Végül az döntött, hogy ha ez után a nap után a csajok feljönnek, hogy vasárnap egész nap tréningezhessenek a Hungaroringen, akkor nekem sem lehet ez a kifogásom. Pedig Csömörön is jó kis buli volt és az csak 2 kilométerre van tőlünk.