2 hete a Vaú kiállításon jártunk és az ott váltott jeggyel bemehettünk más Múzeumba is. Így gyorsan megszerveztem a következő kultúra napot.
Nyitásra elővételbe vettünk jegyet a Salvador Dalí kiállításra. Szuper tömény élmény volt. A végén még a VR szemüveget is kipróbáltuk. Még sose próbáltam ilyet, kicsit szédültem utána, de király volt.
Ezután átmentünk a Budai Várhoz és a Vármúzeum termeit jártuk végig. Kb. a felénél jöttünk rá, hogyan kell értelmezni a kapott vártérképet. Itt legalább egy napot el lehet tölteni, ha valaki mindent végig néz alaposan és hallgat.
Kicsit sok volt egy napra ez a két program, de megérte. Bár azt mondta az Uram, hogy most egy kicsit hagyjam ezekkel. Pedig egy Kodolko miniszobor túrát tervezek idénre.