Szombaton voltunk motorkiállításon. Nagyon vártam már, hiszen 3 Hondát már kiszemeltem, így mindenképp szerettem volna felülni rájuk, ezért az első utam a Honda-standhoz vezetett. Nyitás előtt egy órával mentünk, de nem mi voltunk az egyetlenek, volt már más is ott, és fél 9-re már nagy sor lett. Megérte, mert csak én voltam a Hondánál, mindent meg tudtam kérdezni, és arra is felültem, amire nem is akartam.
A 750 Hornet rabolta el a szívem, de azért ez a Z500 sem rossz. Szuper motorok voltak kint, és az előadások is tetszettek, később a babettásokkal külön is dumáltunk.
Másnap nagyon szép idő volt, így végül előkerült a motorom is, még csak a városban tettünk egy-két kört, megnéztem pl. azt is, mekkora a sor a vasárnapi motorkiállításon.

Másnap nagyon szép idő volt, így végül előkerült a motorom is, még csak a városban tettünk egy-két kört, megnéztem pl. azt is, mekkora a sor a vasárnapi motorkiállításon.
