Hát pont nem egy csajos oldalon kéne közzétennem ezeket a gondolatokat. De tegnap Panna, mint oly sokszor, elgondolkodtatott. Iskolai feladatként írniuk KELLETT anyák napja alkalmából az édesanyjukról. Persze a társadalmi elvárásnak megfelelően csupa jót és szépet. Panna saját bevallása szerint ekkorát még nem hazudott, mint azzal a 10 mondattal. Mondtam neki, hogy a cím az én anyukámra vonatkoztatható, és így már igaz. De, mondta, hogy lehet majd hitoktató, ha hazudik. Mondtam, ha a Mamára gondoltál, akkor igaz, mert neked nincs rajta kívül anyád...
Belegondoltatok már? A legtöbben anyák vagytok, gyereket szültetek a világra. Nektek is van, aki Titeket szült a világra. (És vannak, akik ennek puszta tényéért elvárják, hogy nekik aztán szobrot állítsanak.) És tudom, hogy Köztetek is vannak olyanok, akik pont őmiatta választották volna, hogy inkább nem születtek volna meg! Mi van azokkal, akiknek az anyja nem a társadalmi elvárásoknak megfelelően egy földre szállt angyal, egy tündér (mint az enyém), hanem éppen az ellenkezője? Ismerek ilyet, de mennyit! Olyanokat tudnék írni konkrét személyeket megnevezve, hogy kopasz embernek is hajmeresztő, és azonnal letörölnék ezt a blogot (így is komoly indulatokat fog kelteni). Hogyan érezhetik magukat anyák napján azok, akiknek helyrehozhatatlanul tönkretette az életét az anyjuk? Például az én gyerekem? És megőrülök a tehetetlenségtől! Hogyan fogja ezt magában helyére tenni? Mit okoz majd ez az életében, ha szerencséje lesz, és talál olyan pasit, akivel érdemes lesz családot alapítania? Megteszi majd, vagy parázik a szellemi örökségétől? Vajon, akik ilyen rettenetes terhet hordanak a hátukon, képesek-e egyáltalán egy valamire való anyává válni? Bennem, mint apában, folyton ott a para: tudok-e elég jó apa lenni? És majd akkor tudok-e az lenni, ha nem lesz, aki tanácsokat adjon nekem, aki figyelmeztessen az aljas szándékra, az átverésre?
Vagy a másik oldal, másik szituval. Anyák napja, egy olyan anya szemszögéből, aki tényleg MINDENÉT odaadta, aki hagyta tönkremenni az életét, hogy a gyerekeinek egyengesse az útját, ráment nemcsak a pénze, de az egészsége is, és most ott van egyedül, mert a hálátlan dög rá se néz, föl se emeli a telefont? Mit érezhet?
Mindigis undorodtam a nyálas kliséktől, a társadalmi elvárásoktól. Szarok rá, mit várnak el tőlem társadalmilag. Én akkor is beszélgetni fogok a lelkibeteg lány diákjaimmal, ha egyesek azt akarják hinni, hogy meg akarom őket dugni. (Csak meg ne mutassam nekik, hogy már nincs mivel!) Csakazért se fogom azt gondolni a gyerekeim anyjáról, hogy hú de jól döntöttem, amikor beleraktam. Ennek ellenére állandóan mondom Pannának, csak nem hallgat rám, hogy ne szólogasson már be az anyjának egyfolytában, mert egyrészt azt fogja hinni, hogy én és anyukám uszítjuk ellene, másrészt, aki nem ismeri az anyját, az el fogja ítélni őt is, engem is, anyukámat is. Mert az az elvárás, hogy az anya az az isten.
Én viszont minden nap hálás leszek az én anyukámnak, aki tényleg a legjobb anyuka, és a legjobb nagymama, még ilyen betegen is, és nem kell ahhoz egy külön nap, amikor elvárás, hogy jó sokat költsél rá. (Olyan ez mint a Valentin-nap, amitől a gyomrom kifordul.)
Felejtsük már el ezeket a fölösleges elvárásokat!!!! Ne erőltessük rá mindenáron mindenkire a sablonokat!!!!! LEHESSEN MÁR VÉGRE EGY ŐSZINTE VILÁG!!!!!
Belegondoltatok már? A legtöbben anyák vagytok, gyereket szültetek a világra. Nektek is van, aki Titeket szült a világra. (És vannak, akik ennek puszta tényéért elvárják, hogy nekik aztán szobrot állítsanak.) És tudom, hogy Köztetek is vannak olyanok, akik pont őmiatta választották volna, hogy inkább nem születtek volna meg! Mi van azokkal, akiknek az anyja nem a társadalmi elvárásoknak megfelelően egy földre szállt angyal, egy tündér (mint az enyém), hanem éppen az ellenkezője? Ismerek ilyet, de mennyit! Olyanokat tudnék írni konkrét személyeket megnevezve, hogy kopasz embernek is hajmeresztő, és azonnal letörölnék ezt a blogot (így is komoly indulatokat fog kelteni). Hogyan érezhetik magukat anyák napján azok, akiknek helyrehozhatatlanul tönkretette az életét az anyjuk? Például az én gyerekem? És megőrülök a tehetetlenségtől! Hogyan fogja ezt magában helyére tenni? Mit okoz majd ez az életében, ha szerencséje lesz, és talál olyan pasit, akivel érdemes lesz családot alapítania? Megteszi majd, vagy parázik a szellemi örökségétől? Vajon, akik ilyen rettenetes terhet hordanak a hátukon, képesek-e egyáltalán egy valamire való anyává válni? Bennem, mint apában, folyton ott a para: tudok-e elég jó apa lenni? És majd akkor tudok-e az lenni, ha nem lesz, aki tanácsokat adjon nekem, aki figyelmeztessen az aljas szándékra, az átverésre?
Vagy a másik oldal, másik szituval. Anyák napja, egy olyan anya szemszögéből, aki tényleg MINDENÉT odaadta, aki hagyta tönkremenni az életét, hogy a gyerekeinek egyengesse az útját, ráment nemcsak a pénze, de az egészsége is, és most ott van egyedül, mert a hálátlan dög rá se néz, föl se emeli a telefont? Mit érezhet?
Mindigis undorodtam a nyálas kliséktől, a társadalmi elvárásoktól. Szarok rá, mit várnak el tőlem társadalmilag. Én akkor is beszélgetni fogok a lelkibeteg lány diákjaimmal, ha egyesek azt akarják hinni, hogy meg akarom őket dugni. (Csak meg ne mutassam nekik, hogy már nincs mivel!) Csakazért se fogom azt gondolni a gyerekeim anyjáról, hogy hú de jól döntöttem, amikor beleraktam. Ennek ellenére állandóan mondom Pannának, csak nem hallgat rám, hogy ne szólogasson már be az anyjának egyfolytában, mert egyrészt azt fogja hinni, hogy én és anyukám uszítjuk ellene, másrészt, aki nem ismeri az anyját, az el fogja ítélni őt is, engem is, anyukámat is. Mert az az elvárás, hogy az anya az az isten.
Én viszont minden nap hálás leszek az én anyukámnak, aki tényleg a legjobb anyuka, és a legjobb nagymama, még ilyen betegen is, és nem kell ahhoz egy külön nap, amikor elvárás, hogy jó sokat költsél rá. (Olyan ez mint a Valentin-nap, amitől a gyomrom kifordul.)
Felejtsük már el ezeket a fölösleges elvárásokat!!!! Ne erőltessük rá mindenáron mindenkire a sablonokat!!!!! LEHESSEN MÁR VÉGRE EGY ŐSZINTE VILÁG!!!!!
