Zéé+birge szülinap

Írta birge a Az Első tiszt Kapitány lesz blogban. Megtekintés: 453

Mintha ígértem volna valami olyasmit senkinek, hogy nem írok blogot a tegnap estéről, de nem vagyok ebben egészen biztos, és valami azt súgja, hogy ő sem nagyon emlékszik, szóval veszem a bátorságot és írok:)

Hosszas keresztbe-át-összeszervezés után nagy nehezen sikerült megoldani a bulihelyszínt, az emberek is érkeztek szép lassan, bár a hatos kezdéshez képest én alig egy órát késtem (bocs még egyszer Babuluék:(), utána nemtávirattal és Barával üldögéltünk hármasban még laza fél órácskát, és kezdtünk kétségbe esni, aztán egyszerre befutott egy csomó ember és onnantól már csak a zsivaly volt:)
<img src="http://club.csajokamotoron.hu/galeria/displayimage.php?imageid=76074" alt="Zéé + Birge Szülinap" />
Azt hiszem, az este fő attrakciója valóban Zéé esete volt a tortával, hiába, öregember szegény, nem bírja már az izgalmakat, cserben hagyta a szíve, vagy a mája, vagy az egyensúlyérzéke, mindenesetre ráfért az a levegőzés. Táncoltunk is picit Ganjarinával, úgy fest, ő is öreg, mert amikor túl volt a "mindenen mosolygok" állapoton, ő volt az első, akit haza kellett kísérni.. Remélem, azért valamennyire jól is érezted magad!

Egyedül a csocsózás maradt ki azt hiszem a tervezett programból, de ahogy elnéztem a társaágot, nem hiányzott annyira.

Sajnálom, hogy a tervezetthez képest nagyon korán el kellett indulni haza, de örülök, hogy a torkommal egyáltalán eddig bírtam, a kiabálás meg a cigifüst sajna nem tett olyan nagyon jót neki, mára ágynyugalmat írtam elő magamnak. De akkor is megérte!

Majdnem elfelejtettem: köszönöm Yama a hajnali tüzijátékot! Amikor hazaértünk, lezuhanyoztam és átmelegedtem, nemtávirat szólt, hogy nézzek ki az ablakon, és gyönyörűen szépen látható tüzijáték volt a város felett.. biztos nekünk csináltátok, köszi! (Zéé is biztos látta, csak nem emlékszik rá)

Köszönöm mindenkinek, aki eljött, nagyon jó érzés volt, hogy ennyien szerettek minket:) Remélem, mindenki legalább annyira jól érezte magát tegnap este, mint én!

Még sok mindent akartam ide írni, de sajna eljött a lázmérés ideje:(
  • Yamina
  • era
  • birge
  • Kisvirag
  • ganjarina
  • Vidék
  • Csibi
  • Sunny
  • Dóri1
  • bupu
  • suzu
  • senki
  • Pankamano
Hozzászólnál? Jelentkezz be...