Vitaminháború - sokadszor

Írta Brigó a Brigó blogja blogban. Megtekintés: 637

[FONT=&quot]Muszáj írnom egy új blogot, annyira nyomja a begyemet a téma Nem szeretnék meggyőzni senkit semmiről. Azokhoz írok, akik hasonlóan gondolkodnak az emberi szabadság-jogokról, az egészséghez való jogról, a választás szabadságáról, mint én. Jó ideje, hogy a családomról való gondoskodással tölthetem az időm. Tudom, ez sokak számára értéktelen „cselédsors”, én azt gondoltam akkor és most is, hogy inkább az általam szeretett személyek szolgája leszek, mint vadidegen ügyfelek-vásárlók-kollégák-csoportvezetők-osztályvezetők-igazgatók-vezérigazgatók-európai anyavállalatnál ugyanezen hierarchiáé végtelen végig. Így 3 ember szolgálok, úgy 30 vagy 300 néz a rabszolgájának (tisztelet a kivételnek). Sütöttem is rendesen az otthon őrölt gabonából készült sütiket, főztem a lekvárt, kentem az sk. készült tízóraikat, ahogy kell. Ennek okán meglehetősen berzenkedtem, amikor először azt mondták, hogy vitamin- és ásványi anyag pótlásra lenne szükségünk. Hö-hö!-hördültem, hiszen én aztán sem zacsiból, sem fagyasztóból, amit én teszek eléjük, az gondosan összeállított, minőségi cucc, tele szeretet energiával stb. Aztán megismertem a statisztikákat, amelyek azt taglalták, hogyan változott a „friss” élelmiszerek tápanyag tartalma az elmúlt ötven évben, amióta a mezőgazdasági termelést gondos szárnyai alá vette az élelmiszeripar. Aki már kóstolt egyetlen szál nagymama kertjéből kihúzott répát, leszedett almát, majd beleharapott a nagyáruházban vásároltba, az pontosan tudja, miről beszélek. Belegondoltam azok helyzetébe is, akik napi 8-14 órát töltenek a munkahelyükön, és egyszerűen nincs más lehetőségük, mint megvenni az estig nyitva tartó helyeken a készételt, ami már régen nem nevezhető tápláléknak.(Egyébként tudtátok, hogy az A-val, C-vel és T-vel kezdődő hiper-szuper áruházak mind banki tulajdonban vannak? Így az a pénz is ott landol, ami nem került volna folyó- vagy befektetési számlákra, miközben a beszállítóik megalázó körülmények között szinte éhbérért dolgoznak?) Ezek után azt mondtam, ok, lehet, hogy van létjogosultsága némi pótlásnak, mint ahogyan azt vallom, vannak körülmények, amikor elengedhetetlen, hogy gyógyszert szedjünk, vagy kés alá feküdjünk. Amikor a belinkelt videót először láttam, azt gondoltam, ez hülyeség, ez néhány üldözési mániás újabb összeesküvés elmélete! Miután láttam a kimutatásokat, mekkora darabot szakítottak a gyógyszeripar bevételéből a táplálék kiegészítőket gyártó cégek, kezdtem elhinni, hogy megbántódtak ezek a drága, teréz-anyai lekületű emberek, akik kizárólag a mi érdekeinket, egészségünket és jóllétünket tartják szem előtt, és megelégszenek azzal a bevétellel, amely a valóban szükséges gyógyszer fogyasztásából származik. Tegnap egy élő étel készitésről szóló bemutatót néztem meg. Vali nemrég érkezett haza Amerikából, ahol a szenátus megszavazta a törvényt, miszerint a gyógynövények a drogok kategóriájába tartoznak, és mint ilyenek, rendkívül veszélyesek, csak gyógyszertári körülmények között, és annak megfelelő szabályozással árusíthatóak (már azok a készítmények, amelyek hatóanyag tartalma egy általuk meghatározott érték felett van = ér is valamit, hat, és nemcsak a pénzt adod ki rá abban a hitben, hogy tettél az egészségedért). Ez a szabályozás azt jelenti, hogy eltűnnek a drogériák, kisboltok, piacok polcairól a gyógynövények, hiszen ezeket a szigorú feltételeknek sem a kistermelők, sem a kisboltok nem képesek megfelelni. Ja, otthon, a kertedben ültethetsz mentát, citromfüvet, zsályát vagy kamillát, esetleg hársfát, külön engedély alapján, amiért természetesen fizetned kell! No, most mi közünk nekünk ehhez? Az, hogy április végén ez a szabályozás EURÓPÁBAN IS BEVEZETÉSRE KERÜL! Hacsak nem teszünk ellene. Én ragaszkodom ahhoz, hogy azzal a droggal legyek öngyilkos, amit Mari nénitől veszek, vagy én szedek a cserepemből! Nem akarok 24 órában oldódó patikai csodaszert enni, csipkebogyót akarok szedni! És ehhez a választáshoz minden jogom megvan – elméletben. Ma még. De májustól már nem, mert majd mások megmondják, hogy mi a jó nekem, hogy mit KELL választanom! Akit érdekel a téma, netán azt gondolja, hogy ő sem szereti, ha lenyomják a torkán azt, amit nem szeretne (lásd az EU-s kötelező érvényű rendelet, mely szerint a takarmány 10 %-a már származhat génmanipulált terményekből -ÉS EBBE AZ EGYES ORSZÁGOKNAK NINCS BELESZÓLÁSI, ESETLEG TILTÁSI JOGUK! Márpedig amit az állat megevett, megeszed te is) itt olvashat utána:[/FONT] [FONT=&quot]http://vitaminszabadsag.com/[/FONT]
  • Intru
  • Brigó
  • Babulu
  • Babulu
  • Brigó
  • Yamina
  • Brigó
  • Spéti
  • Vidék
  • Bendzso
  • Zöld Piszok
  • fneildi
  • Brigó
  • Csibi
  • Yamina
  • Brigó
  • Spéti
Hozzászólnál? Jelentkezz be...